CSOÓRI SÁNDOR SÁRVÁROTT

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- CSOÓRI SÁNDOR SÁRVÁROTT

Csoóri Sándor június 12-i "Életünk az irodalomban" témájú előadása az "Évezrednyitó beszélgetések" programadójának is tekinthető.

A Kossuth. díjas költő, irodalomtudós, filmíró, társadalomtudós ugyanis- Illyés Gyula halála óta- vezéregyénisége annak a szellemiségnek, amely a magyarság- és a Trianon óta határainkon kívülre szakadt magyarság- sorskérdéseit állítja tevékenysége középpontjába. Alapvető koncepciókat megfogalmazó előadása semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy Csoóri elkötelezett híve és fáradhatatlan szószólója a nemzet, a haza, a keresztény értékrend kérdéseinek. Előadása ilyenformán nem a költőről, a költészetről, hanem egy nemzeti elkötelezettségű társadalomtudós jelenlegi helyzetéről és a magyar irodalom jelenlegi sorsáról szólt.
Első gondolataiban a magyar irodalom több évszázados szerepét értelmezte. Megállapította, hogy a magyar irodalom a magyar anyanyelvén író Balassitól Vörösmartyn, Petőfin, Adyn, József Attilán, Illyés Gyulán, Nagy Lászlón keresztül 1990-ig egyértelműen társadalmi- politikai szerepvállalást jelentett. Ez volt a felelősség korszaka. Ha nincs ez a magyar irodalom, ma más magyarság van Európában.
1990 után az elbizonytalanodás évei következtek: a szellemi életből politika lett. A mai ember már nem ismeri igazán a valóságot, mert csak a sajtóból és a televízióból tájékozódhat. Egy drámának pedig legalább két főszereplője van. A mi magyar drámánknak csak a politika a főszereplője. A magyar demokráciának ugyanis nem voltak alapjai. Felülről próbált építkezni 1989 óta. Pedig a nemzet régebbi fogalom a demokráciánál. Szergej Mihaljkov orosz filmrendező mondta az orosz demokráciáról, hogy azért nem hasonlít az angolszászok demokráciájához, mert annak a gőzgép volt a mozgósító ereje, az oroszokénak meg az irigység. A mi demokráciánknak meg tán' a gyűlölet. Már pedig a gyűlölet és az erkölcsi erő sehogy sem hangolható össze. Ezzel kapcsolatban említette egy személyes aggodalmát. Köztudomású, hogy Csoóri 1956-tól hat esztendőn át nem jelenhetett meg, és a nyolcvanas évek végéig megfigyelés alatt állt. Erről korábban nem akart tudni, de barátai tanácsára mégis tájékozódott a Történelmi Intézetben. Kiderült, hogy ez idő alatt 44 "ember" 3900 oldalnyi feljegyzése szerint figyelte a telefonjait, készített és küldött besúgó jelentéseket a III/III-as ügyosztálynak a költő nemzetellenes, Magyarországnak ártó tevékenységéről, mellyel a határon túli magyarság ügyét igyekezett felkarolni, segíteni, támogatni. Ez a 44 " ember" ma is nyilvánvaló gyűlölettel emlékezik a költőre és tevékenységére, s a környezetében lévő 500 ember nyilvánvalóan máshogyan szavazott legutóbb, mint ő. S ennek a "problémának" a továbbélése aggasztó a jelen embere számára. Pedig a magyar irodalom múltja csodálatos eredményeket produkált. Vörösmartytól József Attiláig ma is érvényes minden sor. A mai ember sajnos a hírek alapján éli életét. A hír azonban nem maga az igazság. Példának Dosztojevszkij világhírű regényét, a Bűn és bűnhődést idézte. Ennek végkifejletét, Raszkolnyikov gyilkosságát a ma sajtója úgy tálalna: tettének oka ismeretlen. De a valóság nem ez, hanem e regény sok szálon futó cselekményéből felsejlő lélektani tények és igazságok sokasága. S bár a hatvanas években még irigyelték a magyar irodalmat, fontos, felelősségteljes szolgálatáért, ez a szolgálat a mai irodalomból hiányzik. A cenzúra korának befejeződése (1989) után az eddig elmondhatatlan dolgokat megírhatná a magyar irodalom, de nem igazán írja meg, pedig a történeteket ismerjük. Mert eddig az irodalom megelőzte korát, mára azonban elmaradt korától. A mi életünkben az irodalom nincs a helyén.

1932-44 között nagy életművek születtek. Németh László, Veres Péter, Radnóti Miklós stb. Egy irodalmi folyóirat előkészítéséhez, kiadásához akkor elég volt egy esztendő. Ma a Hitel c. folyóirat engedélyeztetéséhez, kiadásához nyolc esztendőre volt szükség. A jó irodalom persze azért ma is megszületik. A legfőbb probléma a terjesztéssel van. A terjesztést ugyanis Révai József fia és Rényi Péter irányítja. Aki nekik nem tetszik, hiába ír akármilyen jót, a mű terjesztése elsikkad, a különböző csatornákon. ( Szerencsére Püskiék még élnek és dolgoznak!) A legfontosabb ellentmondások a következők: Hiába sok ma a tanult ember, ha a szellemi érték kevés. Sok a könyv, hatása mégis elenyésző. A magyar nyelv csodálatos, mégsem olvasunk eleget, hanem a TV előtt ülünk, és kitalált szörnyűségeken szórakozunk. Teller Ede példáját idézte, aki egy 1994-es vallomásában elmondta, hogy mindent az irodalomtól tanult. Amikor megismerte Ady költészetét, a nyelvi újdonságok olyan energiát jelentettek számára, hogy úgy gondolta, ezek az energiák jelen lehetnek a fizikában is. Ebből lett aztán a hidrogénbomba, (de ezt sohasem dobták le). A következőkben- mintegy pihentetőül- néhány versét olvasta fel.

Dr. Szabó Endre
Fotók: Novák Zsuzsa
megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 13. számában, 2002. június 28-án

BÁCSKA- VAJDASÁG, 2002

BÁCSKA- VAJDASÁG- 2002

Az MDF sárvári szervezete által verbuvált csapat idei, pünkösd előtti hagyományos kirándulását Szerbia területére, a Vajdaságba szervezte. Arad, Csíksomlyó, Felvidék után most egy, az útikönyvek által nem feldolgozott, úti célként kevésbé felkapott célállomás következett, mely területen nem garantált a közbiztonság, és a váratlan országúti meglepetések lehetősége is fokozta az izgalmakat. Mint később kiderült, néha nem alaptalanul. A négy napos út első napján Lendván- Szlovénián át-, Horvátországon keresztül közelítettük meg úti célunkat, Bácskát. Elsőként Csáktornyán, a magyar szemnek fájóan elhanyagolt Zrínyi- kastélyt látogattuk meg, majd a kedves, barokk- klasszicista templomaitól, utcáiról, tereiről szívünkbe zárt Dráva- menti Varasd utcáin sétáltunk. Nem túl nagy iramban szeltük át Észak- Horvátországot, a szlavóniai Eszéken csak autóbuszos városnézésre tellett, így már sötétedés előtt elértük az erduti szerb- horvát határt a Dunánál. Nemcsak a szúnyogok ezrei voltak az alkonyatban dühösek ránk, hosszú félórákat várakozó utasokra, hanem mi is a részünkről 20 éve elfelejtett arrogáns határvédelmi szervek viselkedésmódjára. Késő este érkeztünk meg Bácskatopolyára, ahonnan kirándulásainkat indítottuk.
Vajdaság, szerbül Vojvodina tartomány három jól elkülöníthető tájegységből áll: Bácska, a Duna és a Tisza által határolt sík, alföldi terület, ugyanúgy, mint Bánát, mely a Tisza folyó és a román határ között terül el. Mindkettő magas aranykorona értékű, zsíros földjeivel az elmúlt évszázadokban az Osztrák- Magyar Birodalom élelmiszer kamráiként voltak feltüntetve, mely előnyeit a mai időkben is kamatoztatja. A harmadik tájegység a Drávától délre eső Szerémség, mely már dombos vidék. A mi úti-célunk főleg bácskai célpontokat vett figyelembe.
Másnap Újvidék, a Vajdaság fővárosa várt ránk látnivalóival. A modern, inkább az 50-es, 60-as években épült szocialista iparváros három, régebben épült látnivalójával fogott meg minket inkább. Több órát töltöttünk az 1692-ben kezdett, de csak 1780-ban elkészült, osztrákok által épített hadi-erődítménynél, a Pétervári erődnél. Idegenvezetőnk a 112 ha-os, hatalmas, a Duna Gibraltárjának nevezett erődrendszert először kívülről, majd belül, a 16 km. hosszú és négy szinten épített kazamata folyosókon járatta végig velünk. Nem csoda, hogy bevehetetlen volt az erődítmény, de inkább "eső után köpönyeg" vállalkozás volt, hiszen a Karlócai béke után a török már komoly veszélyt nem jelentett ettől a vonaltól északra. Az erődből szemlélhettük meg az 1999-es húsvéti amerikai bombatámadások következményeit, a lerombolt Duna- hidakat. A forgalomba állított váradi és a katonai pontonhíd mellett még két derékba tört hídpálya emlékeztetett minket a nemrég még dúló háború borzalmaira. Az újvidéki Fő- téren az egykori 90 %-os katolikus népességet már csak töredékében szolgáló neogótikus nagytemplomba mentünk be, ahol a plébános úr nemcsak a templom, hanem a várostörténelméből is ízelítőt adott nekünk. A Duna- parti vendéglőben elfogyasztott kitűnő halételek után sok szálka ugyan nem akadt a torkunkon, de már késő délután lett, mire a magyarok számára kihagyhatatlan Törökbecse melletti Aracs Árpád- kori pusztatemplom romjaihoz értünk. Az egykori virágzó XII.- XIII. századi település központjában lévő szent hely még így, romjaiban is monumentális, és mindannyiunk számára felemelő látvány volt. Este bácskatopolyai házigazdánk, Balassa Endre ex-polgármester és csapata látott vendégül bennünket egy valódi bácskai bográcsos mellett a Petőfi Sándor cserkészcsapat székházában. Itt volt módunk baráti beszélgetésen egy kicsit elmélyedni az ottani országos, valamint a helyi nemzetiségi politika útvesztőiben, a közelmúlt eseményeit, a jelen ésszerű stratégiáit, a jövő követendő feladatait megismerendő.
A harmadik nap délelőtt a ballagó diákokkal teli eklektikus- szecessziós épületeiről, Országház- ihletésű városházáról, tágas parkjairól, piacáról híres Szabadkán ért. Itt csoportunk megkoszorúzta Kosztolányi Dezső emléktábláját a gimnázium falán. A következő állomásunk Zombor volt, ahol a Városháza előtti parkban éppen egy folklór- fesztivál eseményei zajlottak. A jóval értékesebb építészeti látnivalót, a volt megyeházát 365 termével- a szép városi park túloldalán- csodálhattuk meg. Ómoravica Kossuthfalva néven nem honosodott meg még a magyar-ajkúak körében sem. A kisvárosban Nagy Tibor történész- iskolaigazgató vezetett végig magas színvonalú és lelkes kalauzolásával. Itt megkoszorúztuk azt a Kossuth- szobrot, melyet a Trianont követő időkben - megmentendő az államhatár- módosítás káros következményei elől- több évtizedig hánykódott, hol a kocsma előtti bakszekéren elrejtve, hol az eldugott szobor titkát a sírba vivő hazafi padlásán.
Utolsó napunkon elbúcsúztunk Bácskatopolyától, ahol a vasárnapi misét megtisztelte csoportunk az ötödik legnagyobb magyar templomban, és Zenta felé vettük az irányt. A szép, Tisza- parti város, melyen keresztül gesztenyesor vezet le a folyóparti sétányra, parkjairól, és a Fő- téri pravoszláv templomról híres. Ugyancsak a Tisza partján, de még Bácskában volt a búcsúzás előtti utolsó városunk, Magyarkanizsa megtekintése. Itt Kanyó Zoltán polgármesteri tanácsosúr kalauzolt végig bennünket a városon, ahol a Fő- teret, a városházát, a tavaly átadott új színhátépületet és a termálfürdőt néztük meg, hogy végül annál jobban essék a Tisza- parti vendéglőben az estebéd.

Gróf István, a Sárvári MDF elnöke
Megjelent a Sárvári Hírlap 2002. június 14-i számában

HAZA ÉS NEMZET AZ EZREDFORDULÓN

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- HAZA ÉS NEMZET AZ EZREDFORDULÓN

Május 22-én folytatódott az Évezrednyitó beszélgetések című előadássorozat a Nádasdy-várban. Ezúttal Duray Miklós felvidéki politikus volt Gróf István alpolgármester vendége.

A kissé késve érkező Duray Miklós "telt ház" előtt először is az előadásában szereplő évezred fogalmát, kezdetét igyekezett tisztázni. Elmondta, jó néhányszor nem egyeznek a történelmi és a csillagászati időpontok. Számunkra sem 2000-ben ért véget a XX. század, hanem 1990-ben, és nem is 1900-ban kezdődött, hanem a húszas években. A nemzet fejlődése is az első világháború idején szakadt meg, s a remény 1990-ben éledt újra. A nemzet újraszerveződésének lehetősége a rendszerváltozás időszakára esik annak ellenére, hogy az nem forradalmi körülmények között zajlott le. Minderről azért is szólt hangsúlyosan a felvidéki politikus, mert a magyar nemzet 1920 óta nem egy államhoz kötött kulturális közösség.
"Lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akarok lenni"- idézte Antall József néhai miniszterelnök kijelentését Duray Miklós. Majd azzal folytatta, hogy ez a kijelentés indította el gyakorlatilag legújabb-kori nemzetpolitikánkat, és ez zárta le a XX., és nyitotta meg számunkra a XXI. századot, valamint új kapcsolatrendszerek kialakítását, újragondolását tette lehetővé. Ettől a pillanattól viszont- folytatta- új fénybe került az állam és a nemzet fogalma is. A kettő közt azóta sem sikerólt minden ellentmondást feloldanunk- zárta le gondolatmenetét Duray Miklós.
A Trianon utáni időszakra visszatekintve hangsúlyozta, hogy számunkra ez volt a legsúlyosabb 80 éve a XX. századnak, míg a szomszéd nemzetek számára ez az időszak általában előnyös volt. Ezért most ők is odafigyelnek a magyarság eszmélésére, mert féltik elért kiváltságaikat, s ez újabb konfliktusok forrása lehet. A nemzet szempontjából a szenvedések forrása Trianon és az 1945 utáni időszak. Megoldásra vár a három millió határon kívüli magyar problémája, s ezt el kell fogadtatnunk a szomszédos nemzetekkel is- érvelt a politikus. Ez persze azt is jelenti, hogy a négy emberöltő alatt szerzett előnyeikről le kell mondaniuk- tette hozzá.

Ezt követően arról beszélt, hogy az MDF- kormány idején teremtődött meg a folyamatos konzultáció lehetősége a szomszédos államok magyarságának vezetőivel, szervezeteivel. Az 1994-es kormányváltás időlegesen véget vetett a műhelymunkának, csak szűk körben folytatódhatott az eszmecsere. Lényeges volt a jövő szempontjából az 1996-os év. A magyar- magyar csúcsértekezlet összehívása szinte egybeesett a Magyarok Világszövetsége által szervezett nemzetstratégiai konferenciával. A kettő egymást erősítette, s mindkettő a határokon túli magyarságnak a szülőföldjén való boldogulását helyezte előtérbe. Jelentős momentumnak nevezte, hogy akkor ezzel az állásponttal az összes magyarországi párt egyetértett.

Végezetül arról ejtett szót, hogy 1998 és 2000 között elindult az egész nemzetre épülő nemzetpolitika kidolgozása, amely a nemzet egységes- a kárpátmedencei népekkel közös- felemelkedését tűzte ki célul. A szülőföld gazdasági megtartó erejét lett volna hivatott erősíteni a határokon is átnyúló Széchenyi- terv. Reményének adott hangot a következő folytatást illetően, amikor arról beszélt, hogy a kormányváltás ellenére a polgári fejlődés töretlen marad, s ezáltal a haza fogalmának újragondolása is túl tud lépni azokon a határokon, melyeket 1920-ban húztak meg. Duray Miklós az előadást követően a hallgatóság kérdéseire válaszolt.

v.m.z.
Fotók: Novák Zsuzsa
megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 11. számában, 2002. május 31-én

AMERIKAI ANZIKSZ

AMERIKAI ANZIX

 Rendhagyónak, s egyben hagyományteremtőnek nevezte azt a videós előadást dr. Kulcsár László, a Sárvári Városszépítő Egyesület elnöke, melyet Gróf István előző évi amerikai útja kapcsán konferált fel.
Igaz, hogy a bő egyórás vetítés (és annak előadói kommentárja) nem adhatott kimerítő választ arra az előzőleg feltett kérdésre, hogy hogyan is élnek az amerikaiak. Főleg azért nem, mert elsősorban a szórakozás, a szórakoztatás világába pillanthattunk be. Ízelítőt kaptunk viszont az ország történelméből, láthattuk- a főleg színes bőrűek lakta- Washington felhőkarcolóit, nevezetességeit, Miami Beach (Florida) napos tengerpartjait, tengeri akváriumait, és - a film készítőjének érdeklődését is megjelenítő- New Orleans-i zenei világot. Ebben az európaias külsejű belvárosban szinte minden házból szólt a zene. És az irodalmi élményekkel rendelkezők előtt bizonyára megelevenedett Mark Twain könyveinek világa is.
Kellemes esti kikapcsolódásban lehetett része azoknak is, akik úgy gondolják, sohasem juthatnak el az amerikai földrészre.

Molnár
Megjelent a Sárvári Hírlap 2002. május 1-i számában

ÉLETE A FILM

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- ÉLETE A FILM

Az Évezrednyitó beszélgetések című sorozat idei első vendége Koltay Gábor filmrendező volt. A Nádasdy-vár zsúfolásig megtelt dísztermében Gróf István, városunk alpolgármestere köszöntötte a művészt, külön hangsúlyozva, hogy ez az előadás is szervesen kapcsolódik a tavalyiakhoz, mert ezek keretében olyan emberek vallottak nemzetről, kereszténységről, hazafiságról, akik életükkel, munkásságukkal hitelesen képviselik ezeket az örök értékeket.

Koltay Gábor, aki építészmérnöki diplomával is rendelkezik- hiszen szülei kívánságára először egy becsületes, "rendes" foglalkozást, képesítést kellett szereznie-lebilincselően mesélt életéről, filmjeiről. Azért lettem filmes, mert a mozi hatalmába kerített- mondta. Majd így folytatta: a 60-as években még sokan ültek a nézőtéren, vitatkoztak, véleményt cseréltek a filmekről. Úgy éreztem, óriási hatalma van az alkotásoknak, hiszen az emberek érzelmeire, gondolataira hatnak, és nem mindegy, hogyan alakítjuk a nézők véleményét. Aztán megtudhattuk tőle, hogy élete legszebb pillanatának, meghatározó élményének az 1983-beli István, a király c. előadás megrendezését és rögzítését tartja. A filmrendező kulissza- titkokat is elárult. Többek között, hogy Nemeskürty István -aki akkor a MAFILM Budapest Stúdiójának vezetője volt-, határozta meg, hogy milyen filmet kell készíteni: rockoperát Szent Istvánról. Ha ő ezt nem találja ki, nem vállalja fel és nem "védi" mindvégig, akkor nem született volna meg ez a mű. Pénzhiány miatt a történelmi helyszínek helyett egy kortalan, stilizált környezeteben kellett felvenni a jeleneteket. A próbák el is kezdődtek a Népstadionban, de egyik reggel a "szervek" leállították, ezután került a bemutató a Királydombra. Koltay Gábor visszaemlékezett az euforikus fogadtatásra is. A tervezett egy előadásból hét lett, a néhány száz nézőből több tízezer. Az emberek valamit megéreztek, összehangolódtak lelkileg. Nem is tudtuk igazén kezelni ezt a fajta túláradó szeretetet. iszonyatos erő, amikor tízezer ember ugyanarra gondol.
Félelmetesen szép volt- mondta-, igen, félelmetesen, hiszen olyan akkor lázadónak tűnő szövegeket, olyan jelképeket használtunk, amelyeket nem igazán lehetett (kereszt, nemzeti színű lobogó önmagában, vörös nélkül). Mert az emberek lelke mélyén iszonyú igény volt (és van ma is) arra, hogy megismerjék történelmüket, hitet, erőt, bátorságot merítsenek a mindennapok küzdelmeihez. "Mi egy olyan zenés filmet képzeltünk el, amely a magyar történelemről, annak egy bizonyos szakaszáról gondolkodik, de a felvetett kérdések érvényesek lehetnek más történelmi korokra is, azaz ilyen értelemben kortalanok." A közönség szeretete, lelkesedése hitelesítette mindezt. Létrejött egy fantasztikus dolog: nem jött rendőr, nem volt büntetés, retorzió nélkül lehetett nézni az előadást, a filmet. Ekkor köteleztem el magamat véglegesen a történelemmel, mert úgy érzem, olyan eseményeket, konfliktusokat kell bemutatni, amelyek bizonyos asszociációkra késztetnek, olyan filmeket kell készíteni, hogy a néző felemelhesse a fejét és büszke lehessen arra, hogy magyar. A XX. század egy lehorgasztott fejű, hitehagyott, kisebbrendűségi érzéssekkel teli néppé tett bennünket. Más döntötte el, hogy mit gondoljunk és mit tegyünk. Generációk nem ismerik a történelmünket. Sokan úgy tartják, hogy bűnös, élhetetlen nép vagyunk, mindig a rossz oldalra állunk, alkalmatlanok vagyunk a normális életre, örüljünk, hogy egyáltalában élhetünk. Azt gondolom, ez a nép nem ilyen! Ez a nép ezer éve Európában van, hozzájárult kialakulásához, hiszen László király létrehozott egy olyan birodalmat, melyet nyugodtan nevezhetünk európai szövetségi rendszernek, mert a korona egyesítésével sikerült megteremtenie kelet és nyugat szintézisét.

Ennek a történetnek komoly jelentősége van a mai világban is, amikor a globalizációs kihívások bekebelezhetik országunkat. Csak úgy őrizhetjük meg kultúránkat, hagyományainkat, saját arcunkat, ha nekünk is sikerül egy egészséges nemzeti tudatot kialakítanunk magunkban. Vissza kell találni a gyökereinkhez, a jelentős, gyönyörű történelmi példákat fel kell mutatni, fel kell emelni a fejünket, el kell érni, hogy a nemzeti sorskérdésekben konszenzus legyen. Egy olyan társadalomra van szükség, amely folyamatosan együtt gondolkodik. Természetesen, ezt meg kell tanulni és nem is megy egyik napról a másikra.
Én úgy gondolom, hogy a magyarság egy rendkívül tehetséges nép. Nekünk, magyaroknak meg kell találni újra az arcunkat, hitünket és ebben a történelem sokat segít. A nemzeti öntudatot folyamatosan ébren kell tartani, én pedig ehhez szeretnék a filmjeim által egy kis gondolati muníciót adni- fejezte be előadását Koltay Gábor.


B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 5. számában, 2002. március 8-án.

A TÉNYEK AKKOR IS TÉNYEK, HA NINCS RÓLUK DOKUMENTUM

A Délvidék volt a témája annak a közéleti estnek, melyet február 4-én rendeztek a Sylvester János Könyvtárban rangos vendégek- Balla Lajos- Laci, Kanizsa polgármestere, szövetségi képviselő, Kanyó Zoltán, a kanizsai helyi közösség tanácselnöke, Teleki Júlia vajdasági képviselő és Tomka György szlovéniai képviselő- részvételével.

Gróf István, az est házigazdája a máig tartó rendezetlen állapotért, az egykori atrocitásokért a trianoni döntéshozókat tette felelőssé, majd az 1942-es "hideg napokat" és az 1944-45-ös gyilkosságokat említette, hogy jobban értsük a ma problémáit. Ugyanezt igyekezett elérni Kovács Jenő, az elmúlt év Vasi Embere is, aki ízig- vérig szenvedélyes magyarságkutatóként, utazóként mutatkozott be. Elmondta, Kárpátalja, Erdély után sikerült Bácskát és a Baranyai- háromszöget is bejárnia. Sárvárott a Délvidéken készített diái közül mutatott be mintegy harmincat. A képeken egykori hősi emlékművek, lepusztult temetők, romos, elhagyott templomok, az utóbbi időben állított szerény emlékművek láthatók (egyedi sírok ugyanis alig- alig vannak a 44-45-ös vérengzés időszakából, holott 30-50 ezerre teszik a magyar- holocaust áldozatainak számát).

Ezt követően Balla Lajos- Laci arról beszélt, hogy ők nem akarnak érzelmeket kelteni, csupán tényeket szeretnének közölni. Majd felelevenítette az 1941-es visszacsatolást követően a Sárvárra internált szerbek és szlovénok helyzetét (akik közül senkit sem végeztek ki). Ők, illetve hozzátartozóik szervezetten, buszokkal jönnek Sárvárra, a temetőben nyugvó halottaikhoz, míg a délvidéki magyarság nem emlékezhet meg halottairól, nem gyújthat gyertyát, nem emelhet keresztet, már csak azért sem, mert az eltűntek,és a meggyilkoltak nagy részének nyughelyét sem ismeri senki. Sőt, a hivatalos történetírás azt is tagadja, hogy ilyen történt volna. Ennek ellenére nagyra értékelte Sárvár város gesztusát a szerbek és a szlovénok fogadását illetően, és köszönetet mondott érte.
Majd a vérengzés egyik túlélőjének- aki tíz hónapos volt akkor-, Apám sírját keresem című könyvét mutatta be. Elmondta, Júlia szorgalmasan gyűjtötte az adatokat, ezért ebben a könyvben bizonyító értékű dokumentumok vannak. A szóban forgó kötet pedig újabb csapás a Matuska Márton és Cseres Tibor vágta járatlan úton. Úgy summázott: " a tények akkor is tények, ha nincs róluk dokumentum.". Nincs dokumentum a magyarok számkivetettségéről, nem készültek felvételek likvidálásukról. Vannak viszont hiteles visszaemlékezések.
Ezek fűzére Teleki Júlia könyve is. Egy dokumentumról, a Tito elnök által a magyarok kollektív bűnösségét megfogalmazóról viszont hosszasan beszélt. Elmondta, még a mai napig sem vonták vissza ezt. Azt is nyíltan hangoztatta, hogy a "magyartalanítás" mögött is Tito állt. Az ő jóváhagyásával mészároltak le, illetve zavartak el lakóhelyéről, vagy csuktak lágerekbe mintegy 30-50 ezer magyart, akiknek nem volt más "bűnük", csak az, hogy magyarnak születtek.
Teleki Júlia megrázó élettörténetéből saját maga idézett fel részleteket. Ő egyike azoknak, akik átélték a negyvenes évek derekán a szörnyűség poklát, minden fokozatát: a halálfélelmet, a szenvedést, a lágeréletet, a jog- és vagyonvesztést. Tíz hónapos volt, amikor apját meggyilkolták. Nem láthattam arcát, az emlékét is elvették tőlem- mondta. A továbbiakban arról beszélt, hogy az emberi és a kisebbségi jogokért ma is megfélemlítések közt lehet csak dolgozni. Szomorú élettörténetét, vallomás- füzérekből építkező könyve hangulatát az onnan kiemelt címadó vers érzékelteti legjobban.

Molnár Zoltán
fotó: Kovács Jenő

megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 4. számában, 2002 02.22-én

A SÁRVÁRI KOSSUTH LAJOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ELSŐ 50 ÉVÉNEK TÖRTÉNETE- ELŐSZÓ

ELŐSZÓ

Amikor 2001. szeptember 16-án felkértek a 20. évfordulóját ünneplő Históriás Napok köszöntőjének elmondására, úgy éreztem, akkor, ott, hogy össze kell kötnöm a megemlékezést a helyi művelődési központ tevőleges munkájával is. Az 1951-ben alapított, és most 50. születése napját ünneplő kultúrház az 50-es, 60-as évek kötelezően előírt, a felsőbb szintű elvárásoknak megfelelő munkáját becsülettel végezve, a '70-es évek végétől már jobban megszabhatta tevékenységi körét, "szabadságfoka" hónapról- hónapra nőhetett. A társadalmi, politikai mozgalmak erősödtek, a kultúrában az Aczél György-i gyeplőn is centiméterről centiméterre engedett a központi akarat. A Várból jövő, igazi szellemi kisugárzás, az én itteni "eszmélésem" is a '80-as évek elejétől tart.
A beat-, rockzene forradalmának adaptálása a '60-as, '70-es években; a táncházmozgalom gyors sárvári honfoglalása a '70-es évek közepétől; a jazz klubok, a kortárs zene vakmerő bátorsággal való bemutatása a '80-as évek elejétől; a kortárs képzőművészet sokakat meghökkentő, avantgarde kiállításainak bátor ideédesgetése; a hősközpontú szovjet és amerikai filmekkel szemben a társadalmi konfliktusokat, a szürrealista kísérleteket bemutató Bergman, Bunuel, Fellini, Jancsó életműveket játszó filmklubok beindítása a '80-as évek elején; a gazdasági- társadalmi feszültségek hatására mozgolódó közgazdászi, politológusi, szociológusi értelmiségi kör ideszoktatása a rendszerváltást megelőző években a Bibó-i alapgondolat mottójára: demokrácia annyit jelent, hogy nem félni: mind- mind a bátor, a szellem szabadságát valló és hirdető, a megalkuvást nem ismerő népművelői mag szellemi terméke és annak kinyilvánítása.
Ez az a kor, melyet Markó Péter, a munkatársak egyike- ma Vas megye Közgyűlésének elnöke- az "Ezredvégi beszélgetések" című előadássorozat könyv alakban megjelent előszavában így jellemez: " a magyar szellemi elit... képviselőinek jó része az elmúlt negyed században már megfordult a Nádasdy-várban. Ők azok, akik a '80-as évek elejétől sárvári értelmiségiekkel karöltve határozott irányt szabtak a városban és Vas megyében annak a cselekvésnek, amely a 20. századot lezáró magyar megújulás elindítója volt ezen a vidéken is."

Igen! Ez a kor! És a produktum:
- a képzőművészetben a Galeria Arcis kiállító terem megnyitása, országos hírű művészeket bemutató, havonta új kiállításaival
- a nemzetközi Folkklór Napok öt földrészen ismert, regionális, országos, sőt nemzetközi tekintetben is számon tartott, több, mint két évtizedes rendezvénysorozatának szervezése,
- a rock- koncertek, blues- kocsmák, alternatív zenei klubok rendszerben való működtetése az igényes fiatalok számára (sőt, a sitkei rock- fesztivál is a vár szellemi irányítása alatt született meg!)
- a Históriás Napok, Tinódi Sebestyén helyi kötődésére építő, tradícióvá váló énekmondó- verséneklő fesztivál sorozatának szervezése,
-a kortárszene legeslegújabb, az elektroakusztikai hangzás kísérletezésének színteret adó várudvaron az Elektroakusztikai Zenei Találkozó keretein belüli meghonosítása,
- a rendszerváltozás éveiben néhány csoportosulásnak- melyek később meghatározó politikai párttá fejlődtek mind helyileg, mind regionálisan- helyet, szellemi fészket- közvetett módon- adó lehetőségének megadása.
És ehhez persze hozzájönnek a Művelődési Központ "kötelezően" (Magyar Kultúra napja, nemzeti ünnepeink, a Költészet napja, Aradi Vértanúk napja) és a "nem kötelezően" (Május eleji Popmajális, Gyermekjuniális és Városi Néptáncgála, a Szent Iván éjszaka megünneplése a Rábán, a nyári Alternatív Zenei Klub minifesztiváljai, az augusztusi Kis Nyáréji Rockzene, a szeptember végi Sárvári Szüret) szervezett programjai, sorozatai- megbízhatóan és magas színvonalon. Több, mint 80 nonprofit szervezet, alapítvány, egyesület van jelenleg bejegyezve Sárváron. Ezek jó részének- természetes odaadással- otthont ad a Kossuth Lajos Művelődési Központ valamelyik helyisége, légyen az művészeti, kulturális, sport vagy társadalmi orientációjú.

A hármas szám a magyar népmesékben elterjedt, de az utóbbi időben magam is gyakran használom. 16 ezres városunk három aranykorát szoktam említeni. Ezek közül a az első a XVI. század első fele, Nádasdy Ferenc országbíráskodásának időszaka. A három részre szakadt Magyarország Habsburgoktól függő magyar királyságának, Nyugat- Pannóniának katonai, kulturális, szellemi fellegvára volt Sárvár, melyben alkotott a lantos énekes költő, Tinódi Sebestyén, és melyben hazánkban az első magyar nyelvű könyv kinyomtatásra került Sylvester János jóvoltából. Ebben a korszakban épült az a csodálatos reneszánsz várkastély, melyben városunk művelődési központja is helyet kapott. A második kiemelkedő korszak Sárvár történelméből a XIX. század vége- a XX. század eleje, amikor a kapitalizmus fejlődő korszakában gyárak, modern mezőgazdasági nagybirtokok keletkeztek, az infrastruktúra fejlesztése megindult, a város lakossága megsokszorozódott. Jelenleg kezdődhet harmadik aranykorunk, melynek értékelése nyilvánvalóan az utókor feladata lesz. Az önkormányzat által megadatott lehetőségek kihasználása, az egészséges kockázatvállalás, a demokratikus döntés- előkészítő munka eredményeképpen városunk kiemelkedhetett környezetéből és stabil, oktatás- nevelési, kulturális, egészségügyi és szociális intézményhálózatot tart fenn.
A több lábon állás ma divatos követelményrendszer mind a gazdasági, mind a társadalmi- önkormányzati szervezetek részére. A XX. század utolsó éveiben a munkaerő foglalkoztatottság biztosítása érdekében, az iparszerkezet átalakítása révén adott helyt városunk az Ipari parknak és több ipari létesítménynek, 4000 új munkahely megteremtésével. Most, az új évezred első két évében pedig regionálisan is kiemelkedő gyógyfürdő felépítésével fürdővárossá válva, a gyarapodó polgárosodás útjára lépett városunk. Ez a képzeletbéli teleszkóp eddig még nem teljesen kinyitott lába. Legöregebb, legstabilabb, több évszázados terhelhető lába Sárvár városának azonban kulturális, szellemi központ szerepe. És ebben meghatározó tényező a most 50 éves fennállását ünneplő Kossuth Lajos Művelődési Központ, és annak munkatársai. Városunk nevében szeretettel köszöntöm a jubiláló intézményt születésnapján, ezúttal köszönöm munkatársainak szívből- lélekből táplálkozó lelkiismeretes munkáját. Ott, ahol megszoktuk, hogy a hallgató aktív részese az előadásnak, ott, ahol vigyáznak arra, hogy értelmesen szórakozzunk, ott csak jól érezhetjük magunkat.
E dicső cél lebegjen szemünk előtt további 50 esztendeig!
Sárvár, 2002. január 14

Gróf István
Sárvár város alpolgármestere