Hölgyeim, Uraim, nagyra-becsült Vendégek!
Számomra többszörösen emlékezetes kiállítást nyithatok meg, MA, ITT!
Először is, a kiállító művészhez szomszédsággal kezdődő , barátságba torkolló kapcsolat fűz- évek óta. Másodszor: ritkán adatik meg egy kiállítást ajánló számára, hogy beszédét követően nem sokkal később énekkel is köszöntse a közönséget. Harmadszor: a város, melyet szolgálok ezekben az években, azaz Sárvár falain kívül, ebben a kedves hegyháti faluban kapok közszerepet ezen kiállítás megnyitása alkalmából.
A képzőművészet nem a kenyerem, de mint ennek a műfajnak évtizedek óta lelkes rajongója, Molnár Ibi kiállítása elé kívánkozik néhány gondolat, amelyek a közérthetőség köré csoportosíthatók. A Tre-, a Quatro-, a Cinquecento, majd a németalföldiek, a barokk, majd egészen a XIX. szd. első feléig nincsen "gond" a közérthetőséggel, még ha Hyeronimus Bosch, Francisco Goya képei néha próbára teszik a szemlélőt. Aztán jött Párizs, az impresszionizmus, mely inkább kibővítette, kiszélesítette a láttatás kereteit. Majd bekönyökölt a XX. század. Hová lett az esztétika, hol van a lélek megnyugtatásának célja, hol van a "szép" interpretálása?
Molnár Ibi képeit szemlélve, hál'Istennek nem kell keresnünk a kompozíció témáját. A kiállított képek zömében akvarell képek, mely a lágy, harmonikus pasztellszínek birodalma. De olajképein sem harsog a színorgia. Úgy vélem, a hétköznapi ember reakciója képeit látván ez lehet: szívesen akasztanám szobám falára őket.
Molnár Ibi kiegyensúlyozott és boldog művész. És ez meglátszik művein. Ha nem az lenne, az tükröződne rajtuk. Meglett asszonykorában cserélt országot- nem hazát!- hogy biztos egzisztenciáját otthagyva, férjével, gyerekeivel esélyt kaphasson, hogy kiegyensúlyozott és boldog lehessen. Meglett asszonykorában valósíthatta meg fiatalkori álmát, hogy festhessen. Kivárt, megérlelve magában a gondolatot, majd az adott pillanatban- Bottyán Marianna művésznő segítségével- megindult és megteremtette stílusát.
Molnár Ibi boldog, mert festhet.
Molnár Ibi fest, mert boldog.
Éppen ezért kívánjuk neki, hogy mindenképpen fessen sokat. A nagyérdemű közönségnek pedig azt, hogy tekintse meg a kiállítást. Súgok: a képek érthetőek lesznek.
Gróf István, Sárvár város alpolgármestere
Elhangzott 2000. augusztus 19-én a nyőgéri Kultúrközpontban, a Sárvári Református Dalárda közreműködésével követően.
2000. augusztus 19., szombat
2000. június 30., péntek
A REFORMKOR, AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC
A REFORMKOR, AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC
Az "Ezredvégi beszélgetések" nyári szünet előtti utolsó előadását tartotta dr. Katona Tamás történész a fenti címmel.
Az előadó először Gróf István alpolgármester köszöntőjére "válaszolt". Leendő varsói nagykövetünk családja egyik vasi ága kapcsán szerencsés vidéknek nevezte szűkebb- tágabb környezetünket, mely kimaradt a nagyobb háborúkból, összecsapásokból, majd családja további ágait felemlegetve, az ökumenizmus mellett tört lándzsát. Ezt követően a hely szelleme ihlette gondolatait osztotta meg a jelenvevőkkel. Beszélt- többek közt- Magyari István evangélikus lelkészről, aki ki merte prédikálni Báthory Erzsébet viselt dolgait, s aztán Sárvár szerepét taglalta röviden a reformáció hajnalán.
Szűkebben vett előadása témája bevezetését a reformkor kezdeti éveinek tisztázásával, bemutatásával kezdte. Előbb- Horváth Jánosra hivatkozva- az 1823-as évet említette, majd Széchenyi 1825-ös Magyar Tudós Társaság alapítását nevezte fontos mérföldkőnek. Ezután az 1830-as évek Európájának történelmi viszonyait vette górcső alá. Kijelentette, mi, magyarok, a Habsburg birodalom alkotmányos feléhez tartoztunk (Erdéllyel és Horvátországgal együtt). Tulajdonképpen a birodalom nyugati felének lett volna szüksége az alkotmányos működésre- mondotta, s jelezte, ezt szerették volna később elérni a forradalmi ifjak is. Ezután az első reformországgyűlés, majd az akkori civilszervezetek és Széchenyi munkái (különösen a Hitel és a Stádium) "kerültek terítékre". A Stádium kapcsán megjegyzi, lapjain már ott lappang a tizenkét megoldandó feladat. Majd az ország diplomásairól ejtett szót, s beszélt a továbbiakban- a gazdaság fejlődése kapcsán- Széchenyi és Batthyány eperfáiról, a selyemhernyó-tenyésztésről is és a szabadság fogalmát is igyekezett "körbejárni".
A közvetlen forradalmi események előkészítése sorában Kossuth és az Országgyűlési Napló szerepét méltatta. Szólt a közlekedés fejlődéséről, az országgyűlési ifjak peréről és a Pesti Hírlapról is. Az 1843-44-es , továbbá az 1847-48-as országgyűlések rövid ismertetése után ismét Európára tekintett, különös figyelmet szentelve a palermói eseményeknek. Olyan magyar ifjakat említ (például Fehér Pált, aki azonos Vasvári Pállal), akik nagyon jól látják- érzékelik az európai forradalmak láncolatát. Közben Bécsben is kitör a forradalom. Kossuth pedig Ausztriának is alkotmányt követel. Az előadó a pesti események kapcsán megkülönböztetett figyelemmel beszélt az un. 12 pontról és a Nemzeti Dalról. A pesti forradalom kitörését egy eredeti pletykafüzérrel "késleltette" (Jókai Móricz és Szendrei Júlia "esetét" osztotta meg a jelenlévőkkel). Közben az ifjak felmérik saját erejüket, Jókai a 12. pontot, Petőfi a Nemzeti Dalt szavalja el, majd szóba kerül a sajtófoglalás is. Néhány egészen új ismeretanyagra is szert tehettünk. Megtudhattuk, hogy a délelőtti, mintegy 5 ezres tömeg már 10 ezerre "dagad", mire délután a Múzeumkerthez ér. Köztük sok a diák, az egyetemista, de szép számmal akadnak munkások és vásározó parasztok is. Az előadó azt is egyértelműsíti, hogy a Nemzeti Múzeum emléktáblája ellenére Petőfi itt nem szavalta el a Nemzeti Dalt. A város is "odaáll" a fiatalok mellé. A Polgárőrség pedig átalakul Nemzetőrséggé. Már vagy 20 ezren vannak , amikor megkísérlik Táncsics kiszabadítását. Nemcsak Pesten, Pozsonyban is meghatározó ez a nap. Bécsben is forradalmárok fogadják a magyar küldöttséget.
A továbbiakban szó esett a forradalom harceseményeiről, szóba került, hogy kilenc helyszínen támadtak az osztrákok. Szerencsére Kossuth, a politikai vezető és Görgey, a katonai vezető megértik egymást. Egyre egyértelműbbé válik, hogy az ország a honvédseregtől függ. Közben Debrecen lesz a szabadságharc fővárosa. Leváltják a fővezér Dembinszkyt és a tehetséges Görgeyt nevezik ki helyette. Sajnos, az is nyilvánvaló, hogy nincs annyi erőnk, hogy eljussunk Bécsig, de Görgey beveszi Buda várát. Ez akkor európai ügy volt, de nem tudott győzni a nép, mert a gonoszok összefogtak ellene- jelentette ki Katona Tamás. A túlerővel szemben mit sem ért a vitézség, ha nem akadt szövetségesünk.
1867-ben az uralkodó kénytelen belátni kudarcát, s az ország a kiegyezés után ott folytathatja, ahol 1849-ben abbahagyatták vele. 50 békés év következett, ez alatt egy erős gazdaságú Magyarország épült fel (ma sem lehet más feladtunk- jegyezte meg az előadó). Majd észérvek sokaságát felvonultatva védi meg a korábban csak a forradalom árulójának kikiáltott Görgey Artúrt. A bukás lényege Katona szerint abban van, hogy míg ellenfelünk tudott szövetségest találni, mi nem. Befejezésül pedig arról beszélt, hogy a történelem, a szabadságharc egészében a miénk, nem lehet belőle csak "mazsolázgatni", következésképp a forradalom szereplőit is csak együtt lehet tisztelni és szeretni.
Remek, többségében ismeretlen anekdotákból ás történelmi tényekből "összegyúrt" előadást hallhattunk június 8-án dr. Katona Tamás történésztől.
molnár
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 13. számában, 2000. június 30-án
Az "Ezredvégi beszélgetések" nyári szünet előtti utolsó előadását tartotta dr. Katona Tamás történész a fenti címmel.
Szűkebben vett előadása témája bevezetését a reformkor kezdeti éveinek tisztázásával, bemutatásával kezdte. Előbb- Horváth Jánosra hivatkozva- az 1823-as évet említette, majd Széchenyi 1825-ös Magyar Tudós Társaság alapítását nevezte fontos mérföldkőnek. Ezután az 1830-as évek Európájának történelmi viszonyait vette górcső alá. Kijelentette, mi, magyarok, a Habsburg birodalom alkotmányos feléhez tartoztunk (Erdéllyel és Horvátországgal együtt). Tulajdonképpen a birodalom nyugati felének lett volna szüksége az alkotmányos működésre- mondotta, s jelezte, ezt szerették volna később elérni a forradalmi ifjak is. Ezután az első reformországgyűlés, majd az akkori civilszervezetek és Széchenyi munkái (különösen a Hitel és a Stádium) "kerültek terítékre". A Stádium kapcsán megjegyzi, lapjain már ott lappang a tizenkét megoldandó feladat. Majd az ország diplomásairól ejtett szót, s beszélt a továbbiakban- a gazdaság fejlődése kapcsán- Széchenyi és Batthyány eperfáiról, a selyemhernyó-tenyésztésről is és a szabadság fogalmát is igyekezett "körbejárni".
A közvetlen forradalmi események előkészítése sorában Kossuth és az Országgyűlési Napló szerepét méltatta. Szólt a közlekedés fejlődéséről, az országgyűlési ifjak peréről és a Pesti Hírlapról is. Az 1843-44-es , továbbá az 1847-48-as országgyűlések rövid ismertetése után ismét Európára tekintett, különös figyelmet szentelve a palermói eseményeknek. Olyan magyar ifjakat említ (például Fehér Pált, aki azonos Vasvári Pállal), akik nagyon jól látják- érzékelik az európai forradalmak láncolatát. Közben Bécsben is kitör a forradalom. Kossuth pedig Ausztriának is alkotmányt követel. Az előadó a pesti események kapcsán megkülönböztetett figyelemmel beszélt az un. 12 pontról és a Nemzeti Dalról. A pesti forradalom kitörését egy eredeti pletykafüzérrel "késleltette" (Jókai Móricz és Szendrei Júlia "esetét" osztotta meg a jelenlévőkkel). Közben az ifjak felmérik saját erejüket, Jókai a 12. pontot, Petőfi a Nemzeti Dalt szavalja el, majd szóba kerül a sajtófoglalás is. Néhány egészen új ismeretanyagra is szert tehettünk. Megtudhattuk, hogy a délelőtti, mintegy 5 ezres tömeg már 10 ezerre "dagad", mire délután a Múzeumkerthez ér. Köztük sok a diák, az egyetemista, de szép számmal akadnak munkások és vásározó parasztok is. Az előadó azt is egyértelműsíti, hogy a Nemzeti Múzeum emléktáblája ellenére Petőfi itt nem szavalta el a Nemzeti Dalt. A város is "odaáll" a fiatalok mellé. A Polgárőrség pedig átalakul Nemzetőrséggé. Már vagy 20 ezren vannak , amikor megkísérlik Táncsics kiszabadítását. Nemcsak Pesten, Pozsonyban is meghatározó ez a nap. Bécsben is forradalmárok fogadják a magyar küldöttséget.
A továbbiakban szó esett a forradalom harceseményeiről, szóba került, hogy kilenc helyszínen támadtak az osztrákok. Szerencsére Kossuth, a politikai vezető és Görgey, a katonai vezető megértik egymást. Egyre egyértelműbbé válik, hogy az ország a honvédseregtől függ. Közben Debrecen lesz a szabadságharc fővárosa. Leváltják a fővezér Dembinszkyt és a tehetséges Görgeyt nevezik ki helyette. Sajnos, az is nyilvánvaló, hogy nincs annyi erőnk, hogy eljussunk Bécsig, de Görgey beveszi Buda várát. Ez akkor európai ügy volt, de nem tudott győzni a nép, mert a gonoszok összefogtak ellene- jelentette ki Katona Tamás. A túlerővel szemben mit sem ért a vitézség, ha nem akadt szövetségesünk.
Remek, többségében ismeretlen anekdotákból ás történelmi tényekből "összegyúrt" előadást hallhattunk június 8-án dr. Katona Tamás történésztől.
molnár
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 13. számában, 2000. június 30-án
2000. június 16., péntek
BAROKK ÉS FELVILÁGOSODÁS KÖZÖTT
EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK- BAROKK ÉS FELVILÁGOSODÁS KÖZÖTTT
Ezzel a címmel tartotta előadását a XVIII. század művelődésterületéről Szörényi László irodalomtörténész.
Sajnos, a program több, mint fél órás késéssel kezdődött. Pár mondat után kiderült, hogy az a bizonyos XVIII. század művelődéstörténeti szempontból visszanyúlik az előzőbe és áttér a következő évszázadba is. Főbb mérföldkövek: a török kiűzése, Rákóczi szabadságharc, Szatmári béke, francia forradalom, II. József és Mária Terézia kora.
A magyar művelődésre nagy-nagy fokban hatott a latin, német és a francia irodalom. Eszterházától Nagyváradig művelődési centrumok alakultak. Néhány példa: a sümegi templom Maulbertsch freskói, Sárospatak könyvtára. Ezek nagy része (tárgyi és írott emlékek) elpusztult a hadak járása miatt. A török idők, a kuruc harcok és aközben fellépő pestisjárványok alaposan megritkították a népet, de a század végére az ország újra erőre kapott, és a népesség megháromszorozódott. Ez volt az alapja a szellemi újjászületésnek. Az első jelenség Bessenyei György, a testőr. 1772-ben már több műve megjelent Bécsben. A protestáns felső- tiszavidéki Bessenyei mellett a másik nagy név Faludi Ferenc, a nyugat- dunántúli katolikus értelmiségi, aki egyébként jezsuita volt. Bár saját korában nem eléggé ismert, jó költő és a szellemi ébredés megindítója. Néhány további név: a protestáns Lázár János és a katolikus Teleki József (ő Voltaire-nél is megfordult).
Nagy áttörést jelentett a modern próza felé Mikes Kelemen a Törökországi levelekkel. Mikes erdélyi, kis ember Rákóczi udvarában, elkíséri fejedelmét a száműzetésbe. A franciaországi tartózkodás idején nagymértékben hatott rá a francia kultúra, és ez a leveleken is érződik. Róla elmondható, hogy "abszolut író", magyarul írt. Időben kiadták, 1792-ben, Szombathelyen. A kézirat egy boszniai török basa jóvoltából jutott el Magyarországra.
II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, főúr és szabadsághős. A száműzetésben franciául írt Confessió-ja Szent Ágostoni magasságokba ível.Nem annyira a kort reprezentálja, mint Mikes, inkább belső vívódásai, vallásossága és az életével való számvetés a témája. Elég későn, 1862-ben talált rá egy emigráns Párizsban, franciából latinra fordítva került Magyarországra. Még vannak ismeretlen, kiadatlan művei is. Rákóczi, mint író a XX. század felfedezettje.
Apor Péter műve, a Metamorposis Transylvanae, amiben a régi erdélyi élet eltűnésén sajnálkozik.Addig a törökkel jól meglévén, az erdélyiek bajaiért a magyarországiakat okolták.
Az irodalom nyelve tehát a latin volt, a latinság volt a közélet és az egyház nyelve. Divatba jött ismét a latin verselés. Volt ebben a korszakban még sok más is, ami természetszerűleg nem fér bele egy másfél órás előadás kereteibe, pláne egy arról készült még rövidebb ismertetőbe. Csokonai, Kazinczy, Batsányi épp, csak meg voltak említve. A végkövetkeztetés talán az volt, hogy kiváló íróink nagy részét és műveiket a kortársak nem ismerték eléggé. Ennek oka lehetett a nyelvi korlátok és a nemzeti függetlenség hiánya. Csak a későbbi nemzedék fedezte fel őket és még manapság is vannak kiadatlan művek ebből a korból.
Az előadás dinamikusabb is lehetett volna, hiszen nem szakembereknek szólt, és amikor az előadó jobban belemerült egy témába, beszéde felgyorsult, ami néhol az érthetőség rovására ment.
dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 12. számában, 2000. június 16-án
Ezzel a címmel tartotta előadását a XVIII. század művelődésterületéről Szörényi László irodalomtörténész.
A magyar művelődésre nagy-nagy fokban hatott a latin, német és a francia irodalom. Eszterházától Nagyváradig művelődési centrumok alakultak. Néhány példa: a sümegi templom Maulbertsch freskói, Sárospatak könyvtára. Ezek nagy része (tárgyi és írott emlékek) elpusztult a hadak járása miatt. A török idők, a kuruc harcok és aközben fellépő pestisjárványok alaposan megritkították a népet, de a század végére az ország újra erőre kapott, és a népesség megháromszorozódott. Ez volt az alapja a szellemi újjászületésnek. Az első jelenség Bessenyei György, a testőr. 1772-ben már több műve megjelent Bécsben. A protestáns felső- tiszavidéki Bessenyei mellett a másik nagy név Faludi Ferenc, a nyugat- dunántúli katolikus értelmiségi, aki egyébként jezsuita volt. Bár saját korában nem eléggé ismert, jó költő és a szellemi ébredés megindítója. Néhány további név: a protestáns Lázár János és a katolikus Teleki József (ő Voltaire-nél is megfordult).
Nagy áttörést jelentett a modern próza felé Mikes Kelemen a Törökországi levelekkel. Mikes erdélyi, kis ember Rákóczi udvarában, elkíséri fejedelmét a száműzetésbe. A franciaországi tartózkodás idején nagymértékben hatott rá a francia kultúra, és ez a leveleken is érződik. Róla elmondható, hogy "abszolut író", magyarul írt. Időben kiadták, 1792-ben, Szombathelyen. A kézirat egy boszniai török basa jóvoltából jutott el Magyarországra.
II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, főúr és szabadsághős. A száműzetésben franciául írt Confessió-ja Szent Ágostoni magasságokba ível.Nem annyira a kort reprezentálja, mint Mikes, inkább belső vívódásai, vallásossága és az életével való számvetés a témája. Elég későn, 1862-ben talált rá egy emigráns Párizsban, franciából latinra fordítva került Magyarországra. Még vannak ismeretlen, kiadatlan művei is. Rákóczi, mint író a XX. század felfedezettje.
Apor Péter műve, a Metamorposis Transylvanae, amiben a régi erdélyi élet eltűnésén sajnálkozik.Addig a törökkel jól meglévén, az erdélyiek bajaiért a magyarországiakat okolták.
Az előadás dinamikusabb is lehetett volna, hiszen nem szakembereknek szólt, és amikor az előadó jobban belemerült egy témába, beszéde felgyorsult, ami néhol az érthetőség rovására ment.
dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 12. számában, 2000. június 16-án
2000. május 5., péntek
REFORMÁCIÓ- ELLENREFORMÁCIÓ
EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK: REFORMÁCIÓ- ELLENREFORMÁCIÓ
A sorozat egyik legsúlyosabb, legtartalmasabb előadását hallottuk Kálmán Attilától, az Antall kormány oktatási államtitkárártól, aki jelenleg a pápai Református Kollégium igazgatója. Tanárhoz illó módon, az alapfogalmakkal kezdte. Németh Lászlót idézve: a kultúra az életet vezető elv, afféle belső mágnes, amely egy embercsoportot irányít. Kultúra nincs transcedentia, Isten, Istenkeresés nélkül. A hit nem egyenlő a tudás hiányával, a hit ellentéte a hitetlenség. A hit ajándék, nem adható és tanulható, csak élmény által szerezhető meg. Az egyház elsősorban lelki közösség.
A protestantizmus lényege: személyes kapcsolat Istennel, nem kellenek közvetítők, szentek. Ennek módja a Biblia rendszeres napi olvasása. A Bibliát az élet zsinórmértékéül fogadja el, az üdvösség a Kegyelem által van. Predestináció: eleve elrendeltség, Isten kiválaszt embereket, akik alkalmassá válnak a feladatra. A keresztény felekezetek közti legfőbb különbség az Úrvacsorában van. 1. katolikus: az ostya és a bor átváltozik Krisztus testévé. 2. Luther: az ostyában és a borban Krisztus teste jelenvaló, mert Ő mindenütt jelenvaló 3. Zwingli szerint, aki a Református Egyház igazi megalapítója: a hit a lényeg és nem a jegyek. 4. Kálvin szerint a Szentlélek munkája a döntő.
A reformáció a reneszánsszal egy időben lépett fel. Kedvezett neki a politikai és gazdasági helyzet, a pápaság romlása és lezüllése. Ámbár a pápaság által beszedett pénzekből olyan maradandó értékek is keletkeztek, mint a római San Pietro és a Vatikáni Múzeum. Teológiai szempontból fontosak a Biblia újrafordításai. Luther 1517-ben szögezte ki Wittenbergben a 95 pontot és 1522-ben már kész volt a német fordítás. Mert a napi bibliaolvasáshoz anyanyelvű szöveg kellett és iskolák is. Mindez a pápai átok és a wormsi birodalmi gyűlés ellenében, ahonnan az új hit képviselői kivonultak. Innen a nevük is: protestáns. Az elődök közül megemlítendő Rotterdami Erasmus humanista tevékenysége. Jelentős alak volt még Melanchton, aki Pál rómaiakhoz írt levelét elemezte.
A református egyház igazi megalapítója Zwingli tábori pap volt, harctéri és pestis- járványbeli élményei voltak rá döntő hatással. A templomokból 350 évre eltávolította a képeket és az orgonát. Szerinte a keresztségben nem a víz ment meg, hanem a gyülekezet és a szülők gondoskodása. A református és az evangélikus egyház között igazából eltérés csak az Úrvacsorában van. Szó esett még Kálvin fő művéről, az Instuticióról, Bullinger II. helvét hitvallásáról és a heidelbergi kátéról.
A reformáció nemcsak világmértékben volt pozitív jelenség, hanem a három részre szakadt Magyarország szempontjából művelődéstörténetileg is. 21 nyomdából 20 volt protestáns és a szerzők többsége. Megemlítendő a magyar nyelvű Károli- féle Vizsolyi Biblia, 1541-ben Sárváron Sylvester János működése. 168 iskolából 134 volt protestáns. Jeles iskola volt Pápán, Debrecenben, Sárospatakon, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, stb. 1517-ben, Luther fellépése után 14 évvel, 1531-ben Pápán már református iskola volt. Ők támogatták a szegény, tehetséges diákokat, az idősebb diákok is tanítottak, később pedig keresményükből és a régi diákok támogatásával külföldre mentek. Így terjedtek el Luther és Kálvin tanai.
Az ellenreformáció a régit akarta visszaállítani és ez kemény harcokhoz vezetett. Erdélyben a tordai országgyűlés kimondta a szabad vallásgyakorlást. Ezalatt megerősödtek a szerzetesrendek, melyek a vezetőrétegeket akarták megnyerni. Piaristák, jezsuiták, 1609-ben alakultak meg az Angol kisasszonyok. A pozsonyi törvényszékre idézett 89 prédikátorból 41-et gályarabságra ítéltek, ebből 15 a sárvári vár pincéjében raboskodott. A hatalom megrontja az embert. Ez alól nem volt kivétel Kálvin sem, aki felelős Miguel De Servatus, az unitárius egyház alapítója és a kis-vérkör felfedezője haláláért.
A reformációnak a katolikus egyház is sokat köszönhet, mert a "konkurencia" őt is megújulásra késztette. A magyar irodalom jeles protestáns alakjait nem soroljuk fel terjedelmi okok miatt, de Pázmány Péternek, az ellenreformáció vezéralakjának erős ellenfelekkel kellett szembenéznie.
Antall József véleménye: a magyar nép nem lenne olyan, ha nem lett volna reformáció.
A kérdések között szó esett a jelenlegi felekezeti megoszlásról: kat:65-67%, ref: 20-21 %, ev: 6-7 %. Míg a katolikus- református arány kb. 3:1, addig az általuk birtokolt ingatlanok aránya 11:1. Pontos adatok nyerése egy népszámlálás dolga lenne. Vallásszociológusok nyilatkozataiból ismert, hogy az igazán aktív vallásgyakorlók száma egy- egy felekezeten belül 10-12 %. Az előadó véleménye még az is, hogy az egyháznak részt kell venni a közéletben, de a pártpolitikában nem. Tartalmas előadást hallottunk, talán sikerült belőle valamit visszaadni.
dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 9. számában, 2000. május 5-én
A sorozat egyik legsúlyosabb, legtartalmasabb előadását hallottuk Kálmán Attilától, az Antall kormány oktatási államtitkárártól, aki jelenleg a pápai Református Kollégium igazgatója. Tanárhoz illó módon, az alapfogalmakkal kezdte. Németh Lászlót idézve: a kultúra az életet vezető elv, afféle belső mágnes, amely egy embercsoportot irányít. Kultúra nincs transcedentia, Isten, Istenkeresés nélkül. A hit nem egyenlő a tudás hiányával, a hit ellentéte a hitetlenség. A hit ajándék, nem adható és tanulható, csak élmény által szerezhető meg. Az egyház elsősorban lelki közösség.
A reformáció a reneszánsszal egy időben lépett fel. Kedvezett neki a politikai és gazdasági helyzet, a pápaság romlása és lezüllése. Ámbár a pápaság által beszedett pénzekből olyan maradandó értékek is keletkeztek, mint a római San Pietro és a Vatikáni Múzeum. Teológiai szempontból fontosak a Biblia újrafordításai. Luther 1517-ben szögezte ki Wittenbergben a 95 pontot és 1522-ben már kész volt a német fordítás. Mert a napi bibliaolvasáshoz anyanyelvű szöveg kellett és iskolák is. Mindez a pápai átok és a wormsi birodalmi gyűlés ellenében, ahonnan az új hit képviselői kivonultak. Innen a nevük is: protestáns. Az elődök közül megemlítendő Rotterdami Erasmus humanista tevékenysége. Jelentős alak volt még Melanchton, aki Pál rómaiakhoz írt levelét elemezte.
A református egyház igazi megalapítója Zwingli tábori pap volt, harctéri és pestis- járványbeli élményei voltak rá döntő hatással. A templomokból 350 évre eltávolította a képeket és az orgonát. Szerinte a keresztségben nem a víz ment meg, hanem a gyülekezet és a szülők gondoskodása. A református és az evangélikus egyház között igazából eltérés csak az Úrvacsorában van. Szó esett még Kálvin fő művéről, az Instuticióról, Bullinger II. helvét hitvallásáról és a heidelbergi kátéról.
A reformáció nemcsak világmértékben volt pozitív jelenség, hanem a három részre szakadt Magyarország szempontjából művelődéstörténetileg is. 21 nyomdából 20 volt protestáns és a szerzők többsége. Megemlítendő a magyar nyelvű Károli- féle Vizsolyi Biblia, 1541-ben Sárváron Sylvester János működése. 168 iskolából 134 volt protestáns. Jeles iskola volt Pápán, Debrecenben, Sárospatakon, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, stb. 1517-ben, Luther fellépése után 14 évvel, 1531-ben Pápán már református iskola volt. Ők támogatták a szegény, tehetséges diákokat, az idősebb diákok is tanítottak, később pedig keresményükből és a régi diákok támogatásával külföldre mentek. Így terjedtek el Luther és Kálvin tanai.
Az ellenreformáció a régit akarta visszaállítani és ez kemény harcokhoz vezetett. Erdélyben a tordai országgyűlés kimondta a szabad vallásgyakorlást. Ezalatt megerősödtek a szerzetesrendek, melyek a vezetőrétegeket akarták megnyerni. Piaristák, jezsuiták, 1609-ben alakultak meg az Angol kisasszonyok. A pozsonyi törvényszékre idézett 89 prédikátorból 41-et gályarabságra ítéltek, ebből 15 a sárvári vár pincéjében raboskodott. A hatalom megrontja az embert. Ez alól nem volt kivétel Kálvin sem, aki felelős Miguel De Servatus, az unitárius egyház alapítója és a kis-vérkör felfedezője haláláért.
Antall József véleménye: a magyar nép nem lenne olyan, ha nem lett volna reformáció.
A kérdések között szó esett a jelenlegi felekezeti megoszlásról: kat:65-67%, ref: 20-21 %, ev: 6-7 %. Míg a katolikus- református arány kb. 3:1, addig az általuk birtokolt ingatlanok aránya 11:1. Pontos adatok nyerése egy népszámlálás dolga lenne. Vallásszociológusok nyilatkozataiból ismert, hogy az igazán aktív vallásgyakorlók száma egy- egy felekezeten belül 10-12 %. Az előadó véleménye még az is, hogy az egyháznak részt kell venni a közéletben, de a pártpolitikában nem. Tartalmas előadást hallottunk, talán sikerült belőle valamit visszaadni.
dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 9. számában, 2000. május 5-én
2000. április 21., péntek
DIÁKÍRÓK, DIÁKKÖLTŐK TALÁLKOZTAK SÁRVÁROTT
DIÁKÍRÓK, DIÁKKÖLTŐK TALÁLKOZTAK SÁRVÁROTT
A diákírók, diákköltők immár 23. alkalommal találkoztak az idén Sárvárott. Az országos rendezvény megnyitójára ezúttal is a Tinódi- emlékoszlopnál került sor a Várparkban. Az április 12-ei ünnepélyen Gróf István alpolgármester köszöntötte a jelenlevőket, köztük az ifjú tollforgatókat. Hangsúlyosan szólt két ünnepünk- a Költészet Napja és a Magyar Nyelv Hete- fontosságáról, majd örömének adott hangot, hogy ezúttal minden korábbinál nagyobb létszámban képviseltetik magukat az erdélyi, a felvidéki és a délvidéki fiatalok.
Az őt követő Papp Márió - költő- szerkesztő- gondolatai közt azt is megemlítette, hogy épp 25 éve annak, hogy először vehetett részt a sárvári találkozó egyikén, s azóta folyamatosan tagja a diákköltők, diákírók munkáit bíráló- segítő zsűrinek. Keresetlen szavakkal köszöntötte a "magyarság legszebb és legészrevétlenebb ünnepét" követő napon ő is a Sárvárra érkezett ifjú reménységeket, majd azt fejtegette, hogy észrevétlenül, de munkával szeretnének ünnepelni, egymásra figyelni, s azzal folytatta, hogy mindez nem lett volna lehetséges az önkormányzat, a gimnázium és az Írók Szakszervezetének áldozatvállalása nélkül. Végezetül ismét a meghívottakhoz szólt, köszönetet mondott nekik, hogy gondolataikat le merték írni, s azt a zsűri rendelkezésére bocsátották.
* * *
Az első országos találkozó 30. évfordulóján rendezett program minden eddiginél hosszabb volt, a résztvevőknek a műhelymunka mellett arra is volt idejük, lehetőségük, hogy ismerkedjenek Sárvárral, s a megye jelentősebb városaival, tájaival. Az eredményhirdetésre, a záróműsorra április 16-án, vasárnap került sor. A díjazottak munkáiból következő lapszámunkban közlünk válogatást.
-M-
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 8. számában, 2000. április 21-én
A diákírók, diákköltők immár 23. alkalommal találkoztak az idén Sárvárott. Az országos rendezvény megnyitójára ezúttal is a Tinódi- emlékoszlopnál került sor a Várparkban. Az április 12-ei ünnepélyen Gróf István alpolgármester köszöntötte a jelenlevőket, köztük az ifjú tollforgatókat. Hangsúlyosan szólt két ünnepünk- a Költészet Napja és a Magyar Nyelv Hete- fontosságáról, majd örömének adott hangot, hogy ezúttal minden korábbinál nagyobb létszámban képviseltetik magukat az erdélyi, a felvidéki és a délvidéki fiatalok.
Az őt követő Papp Márió - költő- szerkesztő- gondolatai közt azt is megemlítette, hogy épp 25 éve annak, hogy először vehetett részt a sárvári találkozó egyikén, s azóta folyamatosan tagja a diákköltők, diákírók munkáit bíráló- segítő zsűrinek. Keresetlen szavakkal köszöntötte a "magyarság legszebb és legészrevétlenebb ünnepét" követő napon ő is a Sárvárra érkezett ifjú reménységeket, majd azt fejtegette, hogy észrevétlenül, de munkával szeretnének ünnepelni, egymásra figyelni, s azzal folytatta, hogy mindez nem lett volna lehetséges az önkormányzat, a gimnázium és az Írók Szakszervezetének áldozatvállalása nélkül. Végezetül ismét a meghívottakhoz szólt, köszönetet mondott nekik, hogy gondolataikat le merték írni, s azt a zsűri rendelkezésére bocsátották.
* * *
Az első országos találkozó 30. évfordulóján rendezett program minden eddiginél hosszabb volt, a résztvevőknek a műhelymunka mellett arra is volt idejük, lehetőségük, hogy ismerkedjenek Sárvárral, s a megye jelentősebb városaival, tájaival. Az eredményhirdetésre, a záróműsorra április 16-án, vasárnap került sor. A díjazottak munkáiból következő lapszámunkban közlünk válogatást.
-M-
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 8. számában, 2000. április 21-én
NÉMET MASZLAG, TÖRÖK ÁFIUM
EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK-NÉMET MASZLAG, TÖRÖK ÁFIUM
Ezzel a címmel tartotta előadását Bessenyei József miskolci történész professzor a XVI-XVII. századi Magyarországról. Az ország romlása Mátyás halálával, 1490 után kezdődött. A nemesség vérszemet kapva visszaállította a régi rendet, megszűnt az erős központi hatalom. Közben a török betört az országba, a támadások egyre gyakoribbak lettek, védelmi rendszerünk, a végvárak pedig gyengék. Szelim szultán halála után új szerződésekre volt szükség, de a török követtel nem megfelelően tárgyaltak és az új szultán, Szulejmán megtámadta az országot, nevezetesen Nándorfehérvárt.
A várnak két kapitánya volt, az ifjú Török Bálint öröklött jogon és az öreg Hédervári Lőrinc. Utóbbi egyszerűen megszökött. Török Bálint pedig bizonyos anyagi követelései miatt nem engedte be a királyi katonaságot a várba. Végül ő is megszökött. A Budáról indított csapat nehezen jött össze, rossz volt a mozgósítás. Mire a helyszínre értek, a 150 védő másfél hónap harc után feladta a várat. Ez volt 1521-ben, 5 évvel később ugyanilyen széthúzás és pártoskodás vezetett a mohácsi vereséghez. Amikor is II. Lajos volt a király, felesége pedig Habsburg Mária, az országos főkapitány Tomori Pál. Nagy nehezen összeszedtek 40-50 ezer embert. Ez egy rosszul felszerelt nemesi hadsereg volt, míg a törököknek volt kb. 50 ezer jól képzett janicsár és ugyanennyi lovas. A nevezetes napon farkasszemet nézett egymással a két had, de nem harcolt. Estefelé Tomori megindult, de a törökök tőrbe csalták, csapdába ejtették a magyar sereget és szétverték. Maga a király is halálát lelte.
Szapolyai János erdélyi vajda -mellesleg kitűnő hadvezér- törökverő szerepét a kutatások tisztázták. Ő nem szándékosan késett el a mohácsi csatamezőről, hanem a szervezetlenség, ellentmondó parancsok miatt. A királyné Pozsonyba menekült és testvérét, Habsburg Ferdinándot akarta a magyar trónra. De a magyarok független keresztény magyar királyságot akartak, Szapolyait meg is választották. Ám nem akart fegyverrel Bécs ellen, keresztény uralkodó ellen hadra kelni. A Habsburg nem volt ilyen kényes, 1527 júliusban kb. 6 ezer fővel bejött az országba és a csépcsap magyar urak átálltak hozzá, bizonyosan a nagyobb konc reményében. Szapolyai, mivel elképzelése, a független magyar keresztény királyság nem valósult meg, Lengyelországba ment, majd később a törökkel szövetségre lépve visszatért Erdélybe, ahol mint erdélyi fejedelem próbált az ország egységéért munkálkodni. 1529-ben Szulejmán ismét jött a seregével, a Nádasdy Tamás parancsnokolta Budát fel kellett adni, majd a szultán Bécs ellen fordult, eredmény nélkül. A török segítség tehát balul sült el.
Az előadó szerint az ország 3 részre szakadása érdekes módon az adott helyzetben nem gátolta, sőt biztosította az ország és a magyarság fennmaradását. A Dunántúl és a Felvidék révén a keresztény Európához kötődtünk, Erdély pedig a magyar hagyományokat képviselte. Bár a török áfium veszélye megvolt, mégsem tudtak igazán gyökeret verni az országban. A közigazgatás, igazság-szolgáltatás török módja- a kádi- intézménye sem volt hatékony. Ebben talán szerepet játszott a törökökre jellemző keleti lustaság is. Jó harcos, de békében lusta, és korrupt. Mint láttuk, romlásunk oka nemcsak az ellenfél erejében rejlett, nagy szerepe volt abban a széthúzásnak, a vezető emberek haszonlesésének, a szervezetlenségnek is. Voltak azonban más emberek, kiemelkedő egyéniségek ebben a korban, mint a sárvári Nádasdy Tamás nádor, akinek udvara országos jelentőségű volt, vagy Bocskai István erdélyi fejedelem.
Érdekes, jól felépített előadást hallottunk, többen is eljöhettek volna. Az elmondottakból egy tanulság is kívánkozik: romlásunknak nem mindig a balszerencse, vagy az elháríthatatlan külső körülmények az okai, hanem nagyon gyakran mi magunk.
dr. Desits Imre
Novák Zsuzsa fotója
megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 8. számában, 2000. április 21-én
Ezzel a címmel tartotta előadását Bessenyei József miskolci történész professzor a XVI-XVII. századi Magyarországról. Az ország romlása Mátyás halálával, 1490 után kezdődött. A nemesség vérszemet kapva visszaállította a régi rendet, megszűnt az erős központi hatalom. Közben a török betört az országba, a támadások egyre gyakoribbak lettek, védelmi rendszerünk, a végvárak pedig gyengék. Szelim szultán halála után új szerződésekre volt szükség, de a török követtel nem megfelelően tárgyaltak és az új szultán, Szulejmán megtámadta az országot, nevezetesen Nándorfehérvárt.
A várnak két kapitánya volt, az ifjú Török Bálint öröklött jogon és az öreg Hédervári Lőrinc. Utóbbi egyszerűen megszökött. Török Bálint pedig bizonyos anyagi követelései miatt nem engedte be a királyi katonaságot a várba. Végül ő is megszökött. A Budáról indított csapat nehezen jött össze, rossz volt a mozgósítás. Mire a helyszínre értek, a 150 védő másfél hónap harc után feladta a várat. Ez volt 1521-ben, 5 évvel később ugyanilyen széthúzás és pártoskodás vezetett a mohácsi vereséghez. Amikor is II. Lajos volt a király, felesége pedig Habsburg Mária, az országos főkapitány Tomori Pál. Nagy nehezen összeszedtek 40-50 ezer embert. Ez egy rosszul felszerelt nemesi hadsereg volt, míg a törököknek volt kb. 50 ezer jól képzett janicsár és ugyanennyi lovas. A nevezetes napon farkasszemet nézett egymással a két had, de nem harcolt. Estefelé Tomori megindult, de a törökök tőrbe csalták, csapdába ejtették a magyar sereget és szétverték. Maga a király is halálát lelte.
Szapolyai János erdélyi vajda -mellesleg kitűnő hadvezér- törökverő szerepét a kutatások tisztázták. Ő nem szándékosan késett el a mohácsi csatamezőről, hanem a szervezetlenség, ellentmondó parancsok miatt. A királyné Pozsonyba menekült és testvérét, Habsburg Ferdinándot akarta a magyar trónra. De a magyarok független keresztény magyar királyságot akartak, Szapolyait meg is választották. Ám nem akart fegyverrel Bécs ellen, keresztény uralkodó ellen hadra kelni. A Habsburg nem volt ilyen kényes, 1527 júliusban kb. 6 ezer fővel bejött az országba és a csépcsap magyar urak átálltak hozzá, bizonyosan a nagyobb konc reményében. Szapolyai, mivel elképzelése, a független magyar keresztény királyság nem valósult meg, Lengyelországba ment, majd később a törökkel szövetségre lépve visszatért Erdélybe, ahol mint erdélyi fejedelem próbált az ország egységéért munkálkodni. 1529-ben Szulejmán ismét jött a seregével, a Nádasdy Tamás parancsnokolta Budát fel kellett adni, majd a szultán Bécs ellen fordult, eredmény nélkül. A török segítség tehát balul sült el.
Érdekes, jól felépített előadást hallottunk, többen is eljöhettek volna. Az elmondottakból egy tanulság is kívánkozik: romlásunknak nem mindig a balszerencse, vagy az elháríthatatlan külső körülmények az okai, hanem nagyon gyakran mi magunk.
dr. Desits Imre
Novák Zsuzsa fotója
megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 8. számában, 2000. április 21-én
2000. április 7., péntek
LILOM ÉS HOLLÓ
EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK- LILIOM ÉS HOLLÓ
A millenniumi előadássorozat negyedik részében Zágorhidi Czigány Balázst hallhattuk, aki történész, neves helytörténész, különös tekintettel Vas megyére, azon belül is Vasvár és környékére. Szerinte a történelem nem egyetemes, hanem mindig helyi, tehát helytörténet. Az egyes városok, falvak, várak, egyházmegyék és plébániák, filiák eseményei, lejegyzett dolgai adják összességükben azt, amit egyetemes történetnek nevezünk.
Ezzel már helyben is voltunk, illetve "helytörténetben". Régi korokról azért tudunk keveset, mert kevés emlékhely maradt fenn, tönkrement a háborúk, és az azokat követő újjáépítések után. A XIV. században Magyarországnak viszonylag szép számú lakossága volt: 1,5- 2 millió, és ez Mátyás korára megduplázódott. Részben a bevándorlások miatt. E korban az ország földterületben és természeti kincsekben gazdag volt, míg Európa többi része nem tudta a lakosságot eltartani. A nagy népsűrűség miatt máshol a az előforduló pestisjárványok is nagyobb számban szedték áldozataikat, mint nálunk.
Erdélyben és a Szepességben német-ajkúak, a Felvidéken cseh-, morva és lengyel betelepülés volt, a Kárpátalján a ruszinok, valamint Erdélyben az oláhok. Így az ország lakossága megháromszorozódott, megnégyszereződött, és Magyarország hatalmát, erejét a Kárpát- medencén túl is érezték. A nemesfém bányászat is sokakat idecsalogatott, mert Európának sok sok aranyra volt szüksége a pénzveréshez, ami királyi monopólium volt, akárcsak a bányászat. Az aranyhiány oka: az iszlám terjeszkedése miatt bizonyos addigi lelőhelyek nem voltak hozzáférhetőek, az Újvilágot pedig még nem fedezték fel. E gazdaság azonban királyaink kezében nem vált tőkévé, nem termelte újra önmagát. Például ők, ha külföldön túlköltekeztek és adósságba keveredtek, nem pénzzel fizettek, hanem nagylelkűen elzálogosítottak egy- egy várat, falut a hozzátartozó uradalommal együtt.
Károly Róbert valósította meg a "honor" birtokot, amikor egy vár jövedelmeivel együtt a tisztségviselő használatába került. A javadalmak élvezése azonban csak a tisztség idejére szólt. Sárvár vára, a határvédelmi vonal része a Kanizsai család birtokába jutott Lékával és Csepreggel egyetemben. A birtokló úr, a várispán részére a jövedelmet az alvárnagyok szedték be. Ő volt a király képviselője. Később Zsigmond, a nagy adományozó és "pazarló" idejében egyre több birtok került magánkézbe. Ez évszázadokra meghatározta a városok és földek sorsát és alapja lett az újkori birtokviszonyoknak. Kialakult egy főúri tulajdonos réteg, aki "udvart tartott", gazdasági és szellemi központ volt, mint egy időben Sárvár is. Ezek közelébe települt a nép, a kézművesek és a szerzetes rendek is. Vas megye nagy részében a világi birtok volt a meghatározó, csak Szombathely tartozott a győri püspökséghez, amelyet fő-espereségeken, plébániákon és azok filiáin keresztül irányított. Benedek- rendiek voltak Dömölkön, Németújváron, Jákon és Pornóapátiban. Ciszterciek Szentgotthárdon, domonkosok Vasváron és ferencesek Szombathelyen, Pápócon pedig Ágoston-rendiek. Előadónk szerint ebben az időben Vas megyében a világi birtok volt az uralkodó, az egyháziaknak nagyobb befolyásuk a megye területén nem volt.
Ahány előadó, annyi iskola, műhely, irányzat és módszer. Most is megismerhettünk valami újat. Hogy az ember szembesülni tudjon a múltjával, fel kell tárni azt a keveset, ami maradt,így egy- egy régi címert, Mária szobrot (Dömölk), szárnyas-oltárt (Ják, Felső- Lendva), régi templomokat, mint Csempeszkopács, Ják, Meszlen, Döröske és látványos formában a közönség elé tárni. Mert ha kerek egész nem is, de részlet, töredék még akad sokféle és sokféle.
Levéltári anyagaink nagy része megsemmisült, például a Batthyány- levéltár, vagy a szombathelyi egy része is elégett, de a megmaradt és a külföldre került anyag is bőséges és nem teljesen feldolgozott. Ez volt hát a Liliom és Holló. Anjoukról és Hunyadiakról ugyan nemigen hallottunk, a hallgatóság köréből ezt utólag többen reklamálták is......
dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 7. számában, 2000. április 7-én
A millenniumi előadássorozat negyedik részében Zágorhidi Czigány Balázst hallhattuk, aki történész, neves helytörténész, különös tekintettel Vas megyére, azon belül is Vasvár és környékére. Szerinte a történelem nem egyetemes, hanem mindig helyi, tehát helytörténet. Az egyes városok, falvak, várak, egyházmegyék és plébániák, filiák eseményei, lejegyzett dolgai adják összességükben azt, amit egyetemes történetnek nevezünk.
Erdélyben és a Szepességben német-ajkúak, a Felvidéken cseh-, morva és lengyel betelepülés volt, a Kárpátalján a ruszinok, valamint Erdélyben az oláhok. Így az ország lakossága megháromszorozódott, megnégyszereződött, és Magyarország hatalmát, erejét a Kárpát- medencén túl is érezték. A nemesfém bányászat is sokakat idecsalogatott, mert Európának sok sok aranyra volt szüksége a pénzveréshez, ami királyi monopólium volt, akárcsak a bányászat. Az aranyhiány oka: az iszlám terjeszkedése miatt bizonyos addigi lelőhelyek nem voltak hozzáférhetőek, az Újvilágot pedig még nem fedezték fel. E gazdaság azonban királyaink kezében nem vált tőkévé, nem termelte újra önmagát. Például ők, ha külföldön túlköltekeztek és adósságba keveredtek, nem pénzzel fizettek, hanem nagylelkűen elzálogosítottak egy- egy várat, falut a hozzátartozó uradalommal együtt.
Károly Róbert valósította meg a "honor" birtokot, amikor egy vár jövedelmeivel együtt a tisztségviselő használatába került. A javadalmak élvezése azonban csak a tisztség idejére szólt. Sárvár vára, a határvédelmi vonal része a Kanizsai család birtokába jutott Lékával és Csepreggel egyetemben. A birtokló úr, a várispán részére a jövedelmet az alvárnagyok szedték be. Ő volt a király képviselője. Később Zsigmond, a nagy adományozó és "pazarló" idejében egyre több birtok került magánkézbe. Ez évszázadokra meghatározta a városok és földek sorsát és alapja lett az újkori birtokviszonyoknak. Kialakult egy főúri tulajdonos réteg, aki "udvart tartott", gazdasági és szellemi központ volt, mint egy időben Sárvár is. Ezek közelébe települt a nép, a kézművesek és a szerzetes rendek is. Vas megye nagy részében a világi birtok volt a meghatározó, csak Szombathely tartozott a győri püspökséghez, amelyet fő-espereségeken, plébániákon és azok filiáin keresztül irányított. Benedek- rendiek voltak Dömölkön, Németújváron, Jákon és Pornóapátiban. Ciszterciek Szentgotthárdon, domonkosok Vasváron és ferencesek Szombathelyen, Pápócon pedig Ágoston-rendiek. Előadónk szerint ebben az időben Vas megyében a világi birtok volt az uralkodó, az egyháziaknak nagyobb befolyásuk a megye területén nem volt.
Levéltári anyagaink nagy része megsemmisült, például a Batthyány- levéltár, vagy a szombathelyi egy része is elégett, de a megmaradt és a külföldre került anyag is bőséges és nem teljesen feldolgozott. Ez volt hát a Liliom és Holló. Anjoukról és Hunyadiakról ugyan nemigen hallottunk, a hallgatóság köréből ezt utólag többen reklamálták is......
dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 7. számában, 2000. április 7-én
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)