2006. november 3., péntek

AZ OKTATÁS A VÁROS SIKERTÖRTÉNETE

BESZÉLGETÉS GRÓF ISTVÁN ELNÖKKEL  

Kis túlzással akár sikertörténetnek is nevezhetnénk azt, ami az elmúlt négy évben az oktatás, a művelődés és a sport területén történt a városban. Gyarapodtak az iskolák, bővült a kulturális kínálat, színesedett a sportpaletta.Mindez persze nem jelenti azt, hogy itt van már a Kánaán: akad még tennivaló bőven ebben a ciklusban is.

Az Oktatási-, Művelődési- és Sportbizottság elnöke, Gróf István szerint egyebek mellett azért sikeresnek nevezhető ez az időszak, mert a legfontosabb területeken a város elébe ment a demográfiai hullámvölgy okozta problémáknak. Az oktatás frontján ugyanis már 1998-2002 között lezajlottak a nagyobb átszervezések (iskola- összevonás, tagozat megszüntetés, konyhák, stb.). Gróf István ezért a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy az elmúlt ciklusban a város jó gazdaként működtette intézményeit, és meg tudata tartani a két középiskolát, valamint a Koncz János Zene-, és Művészeti Iskolát. Az állandóan csökkenő költségvetés ténye ellenére minden oktatási intézmény büszke lehet valamire, amivel az elmúlt négy évben gyarapodott. Felépült végre a Gárdonyi iskola tornaterme, oktatóbázissal bővült a Barabás György Szakközépiskola és Szakiskola, új termekkel a gimnázium, és megszépült a Nádasdy iskola tornacsarnoka is. A művelődés területén említésre méltó eredmény, hogy a hagyományos nagy városi rendezvények mellett idén már nagyobb hangsúlyt kaptak az olyan szezonális jellegű, a turizmusra (is) épülő események, mint amilyen a főtéri nyár volt. A sporttal sem kell szégyenkeznünk. Mi több: a régi tradicionális sportágak mellett helyet követeltek maguknak a feltörekvő újak, a rally, a petanque, a vívás és a keleti küzdősportok. Színesedett a paletta, a sportolni vágyók ma már könnyebben találnak kedvükre valót, mint évekkel ezelőtt.
A sok siker mellett azonban meg kell említeni azt is, hogy ebben a ciklusban sem épült fel az a színházterem, vagy nagyterem, mely időjárástól függetlenül többféle rendezvény lebonyolítását tenné lehetővé. Gróf István úgy véli, ez a projekt már nem várhat tovább magára, a ciklus végére meg kell, hogy valósuljon.
Ami pedig a jövőt illeti, egy hónapon belül két dolog is eldől. Az egyik lényeges kérdés, hogy átadja-e a város a megyének az alapellátásban nem tartozó intézményeket, avagy sem. A bizottság elnöke bízik abban, hogy az iskolákat a jövőben is a város gondozza majd. A másik fontos téma a kistérségi feladatmegosztás, melynek a részeként újra kell tárgyalni a környező települések iskoláival való kapcsolatot, hisz a csökkenő gyermeklétszám a kistelepülések iskoláit még érzékenyebben érinti.
A kultúra területén az említett nagyterem megvalósítása mellett cél a kínálat további szélesítése, a ugyanez vonatkozik a sportra is, melynek területén a város két éven belül várhatóan egy újabb létesítménnyel, egy tanuszodával lesz gazdagabb.
R.P.
Megjelent a Sárvári Hírlap XVII. évfolyam 21. számában, 2006. november 3-án.

2006. szeptember 20., szerda

SÁRA SÁNDOR: MEMENTO

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
SÁRA SÁNDOR: MEMENTO C. FILMJÉNEK LEJÁTSZÁSA

Az Évezrednyitó beszélgetések sorozatban- szépszámú közönség előtt- 2006. szeptember 20-án levetítésre került Sára Sándor "Memento" című dokumentumfilmje. Az est folyamán azonban a Sára Sándor filmrendező- fotóművésszel történő beszélgetés elmaradt.
A Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonöszödi beszéde kiszivárgását követő tömegmegmozdulások, az instabil politikai helyzet volt az oka ennek. 2006-ban, a 38. hét elején Budapestről kockázatos volt elindulni bárkinek, bármiért, bárhová. Sára Sándor sem indult el. Megértettük. Filmjét figyelemmel, alázattal megtekintettük.

Gróf István, az Évezrednyitó beszélgetések szervezője, a kötet szerkesztője.

Megjelent az Évezrednyitó beszélgetések 2005-2006. c. kötetben, p.285

2006. augusztus 11., péntek

MEGÁLLAPODTAK A PARLAMENTI PÁRTOK HELYI SZERVEZETEI

DR. DÉNES TIBOR AZ ÖSSZEFOGÁS JELÖLTJE
Megállapodtak a parlamenti pártok helyi szervezetei

Választási megállapodást írt alá a Fidesz sárvári szervezezetének elnöke,Pajor András és az MDF helyi elnöke, Gróf István, amelyben kinyilvánították, hogy a két párt közösen indítja Dr. Dénes Tibor polgármesterjelöltet az önkormányzati választásokon.
Két körzetben kitérnek egymás elől, így a Fidesz Gróf Istvánnal, míg az MDF Kondora Istvánnal, a Fidesz alpolgármester- jelöltjével szemben nem indít ellenjelöltet.
- Több cikluson át tartó eredményes együttműködés áll a megállapodás mögött. Sárváron már 1994-ben- akkor nagyon példamutató módon- összefogtak a jobboldal pártjai, hogy egységet tudjanak felmutatni az ellenfelekkel szemben- hangsúlyozta Pajor András, aki hozzátette, hogy az elmúlt több, mint egy évtizedben bebizonyosodott, hogy működőképes a koalíció.
Gróf István arról szólt, hogy az MDF a Magyar Vidék és Polgári Párttal önálló listát állít az idei önkormányzati választásokon, de elégedettek dr. Dénes Tibor 12 esztendei polgármesteri munkájával, ezért szeretnék, ha azt a következő négy évben is folytathatná.
Dr. Dénes Tibor köszönetet mondott azért, hogy egy nagyon széles körű polgári összefogás keretében indulhat polgármester- jelöltként, amelynek gerincét a Fidesz és az MDF, mint két parlamenti párt jelenti. Céljaik világosak és egyértelműek: azt a fejlődést, amelyet az elmúlt évtizeden belül Sárvár magáénak mondhatott, szeretnék folytatni. Hozzátette, Sárvár gazdasági fejlődését és erejét tekintve ma lakosságarányosan a megye legdinamikusabban fejlődő és legerősebb gazdasággal rendelkező városa.

-f-
Megjelent a Sárvári Hírlap XVIII. évfolyamának 15. számában, 2006. augusztus 11-én.

2006. július 28., péntek

MÉDIA ÉS ERKÖLCS- KONDOR KATALIN ELŐADÁSA

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK
MÉDIA ÉS ERKÖLCS- KONDOR KATALINNAL

Az Évezrednyitó beszélgetések című sorozat keretében legutóbb Kondor Katalint, a Magyar Rádió volt elnökét látta vendégül Gróf István önkormányzati képviselő a vár dísztermében.
Fokozott érdeklődés kísérte az ismert médiaszemélyiség előadását, mely a "Közszolgálat, média és erkölcs" címet viselte. Az eredetileg közgazdász végzettséggel rendelkező Kondor Katalin egyetemistaként kötött közelebbi ismeretséget az újságíró szakmával, aztán gondolt egy nagyot, és jelentkezett az akkor még egyben lévő rádió és televízió intézményénél. Azóta 33 év telt el, s Kondor Katalin még mindig a média vizein evez. Annak ellenére, hogy pályája eddigi csúcsaként négy évig rádióelnök is volt már, nem sikerekben és kudarcokban méri életét. Úgy gondolja, hogy szakmai pályáján a kezdetektől napjainkig rengeteg lehetőséget kapott, melyek többségével élt is.
A volt rádióelnök szerint a mai magyar média egyik legnagyobb problémája az, hogy rettenetesen felhígult a szakma. A hosszú ideje tartó folyamat "eredményeit" nem csak ő látja, de a közönség is nap mint nap tapasztalja. A '96-os médiatörvénynek köszönhetően kialakult a duális médiavilág, s a szerencselovagok kihasználták a lehetőséget. Olyan iskolákat alapítottak, melyek rendkívül képzetlenül bocsájtják ki a hallgatókat. Márpedig ezt a szakmát szerinte kizárólag szerkesztőségekben lehet elsajátítani a napi munka közepette.
Kondor Katalin a médiaiskolák nagy részét blöffnek tartja, pontosan azért, mert úgy véli, azok nem tanítják meg a kollégákat a tisztességes újságírásra. Emellett pedig úgy látja, hogy a kereskedelmi médiumok kizárólag az értéktelenre hajtanak, miközben csakis anyagi szempontokat vesznek figyelembe. Állításait előadása során tényszerű adatokkal támasztotta alá, miközben elismerte, hogy a kereskedelmi médiumok egyetlen területen azért pozitív hatást gyakoroltak a közszolgálatiakra: lezserebbé tették azok hangvitelét.
A változás azonban ezen a ponton nem állhat meg, hisz a jövő új kihívások elé fogja állítani a szakmát. Az igazi újságírás nem hal ki, kérdező, beszélgető és hírt hozó emberre mindig szükség lesz- hangoztatta a volt rádióelnök.

czá
Fotó: Pajor András
Megjelent a Sárvári Hírlap XVIII. évfolyamának 14. számában, 2006. július 28-án

2006. június 16., péntek

SZÁZEZREK VETTEK RÉSZT IDÉN IS A CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚN

A NEMZETET EGYESÍTŐ MAGYAR KATOLIKUS RENDEZVÉNY

A sárvári MDF szervezet 1997 óta minden évben ellátogat egy- egy olyan helyszínre- eleinte határon belül, majd 1999-tő a határon túlra-, ahol nemzettudatunkat megedzhetjük, ezeréves történelmünk helyszíneit megismerhetjük, ugyanakkor egy kellemesen eltöltött kirándulás emlékeivel is utazhatunk haza.

Ópusztaszer, Budapest, Arad, Csíksomlyó,felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, Doberdó után először "repetáztunk": hat év után megismételtük akkori sikeres csíksomlyói utunkat. Ezúttal azonban nem lett elég a kisbusz: az ikervári MDF-esekkel és barátainkkal közösen mintegy félszázan vágtunk neki az útnak, melyet Bertha András alelnökünk professzionálisan szervezett meg, és Martos Gábor szintén mesterfokon tolmácsolt idegenvezetéssel tett emlékezetessé.
A XV. század elején számos ferences- rendi kolostort építettek Erdélyben: Csíksomlyó, Fehéregyháza, Vajdahunyad, Kolozsvár, Brassó, Medgyes.A török dúlása majd mindet tönkretette, csak Somlyó őrizte magát. Így lett ez az erdélyi missziós területek központja. Mai búcsújáró szerepe az 1567-es vallási háború győzelméhez fűződik: János Zsigmond király a protestáns vallás (unitárius) maghonosítását erőltette Csíkban és Gyergyóban. Az ottani papság ellenállását segítette a nép is, és a katonákat a Tolvajos- tetőnél legyőzték a hithű őslakosok. A csata közben az asszonyok, a gyerekek és az aggok Csíksomlyón a Boldogságos Szűz Mária szobra előtt imádkoztak. A győzelem emléke a Búcsú.
Hosszadalmas, 900 km-es út után másnap, szombat reggel Csíkszeredán, a városban hagytuk a buszunkat, hogy csatlakozzunk az Erdélyből, Magyarországról, Európa más országaiból, Amerikából érkező zarándokok és érdeklődők Csíkszereda külvárosába, Csíksomlyóba igyekvő több százezrestömegéhez. Székelyek, csángók, amerikás magyarok, óhazaiak,mind igyekeztünk a két Somlyó hegy által közrefogott völgybe, ahol emelték a néhány éve a Makovecz Imre általtervezett Hármashalom Oltárt, és amely előtt tartották az ünnepi misét. sok csángó és székely település zarándokai, az egyházközségek küldöttei, azaz a keresztalják sok tíz, száz, netán több száz kilométert gyalogoltak végig ütemes csengettyűszóra a Csíkba bevezető utakon zászlóikat és helységnévtábláikat magasba emelvén. Nekünk, a "kényelmesebb" látogatóknak is meg kellett küzdenünk egy pár kilométernyi hegyen- dombon való mászással, kinek- kinek a fizikailag teljesíthető, különböző meredekségű ösvényen.
Ottani idő szerint délután fél egykor kezdődött a mise, melyet a fiatal Majnek Antal munkácsi megyés püspök celebrált. Az ima első sorai ismertek: "Szent fiadat, Boldogasszony, Kérd e népért!" Megható, minden résztvevő számára soha el nem feledhető élményt adott az, amikor az egyházi énekek, a gregorián dallamok, a kristálytisztán és érthetően elmondott prédikáció a Nagy Somlyó oldalából visszhangzott néhány pillanat eltelte után. Még szerencse, hogy útközben "gyakoroltuk" régi imádságunkat, a "Boldogasszony, anyánk" kezdetű himnuszunkat, vagy a Székely Himnuszt, mert mint mindig, most is ezek elénekelésével ért véget az ünnepi szentmise.
Négyszázezred magunkkal zarándokoltunk le a hegyről, hogy azután a hegy lábánál a múlt század elején épített kegytemplomba is- ahova a Boldogságos Szűz Mária 400 éves fából készült szobrát az oltáron helyezték el ereklyeként- benézhessünk. a fárasztó, de lelkileg feltöltekező nap után a másnapi erdélyországi kirándulás a Békás- szoros és a Gyilkos-tó környékén mindnyájunkkal megígértette azt, hogy ide még- nem is egyszer- vissza kell jönnünk. Aki pedig nem volt, már most tervezze be. Szerencsére utazási irodák, egyházi és civil szerveződések egyre több utat szerveznek Csíksomlyóba.
Gróf István, elnök
megjelent a Sárvári Hírlap XVIII. évfolyama 12. számában, 2006. június 16-án

2006. június 2., péntek

EGY OPTIMISTA ZENÉSZ- TOLCSVAY BÉLA

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- TOLCSVAY BÉLÁVAL
 EGY OPTIMISTA ZENÉSZ- ZENÉLNI SZÍVVEL ÉS LÉLEKKEL KELL!

Május 23-án folytatódott az Évezrednyitó beszélgetések című sorozat a vár dísztermében. Ez alkalommal Tolcsvay Béla zeneszerző- zenész volt Gróf István önkormányzati képviselő vendége.
A Tolcsvay- trió alapító tagja legutóbb még a '90-es évek derekán, egy március 15-i ünnepség egyik fellépőjeként járt Sárváron. A várossal kapcsolatosan amúgy mindig pozitív élményekben volt része, nem csoda hát, ha jó emlékei vannak a helyiekről. Ezért is tárta hallgatósága elé különleges ügybuzgalommal előbb röviden, majd a házigazda kérdéseire válaszolva bővebben hosszú, három és fél évtizedes pályafutásának leglényegesebb állomásait. A zenész hangszer nélkül olyan, mint a leves só nélkül, ezért a muzsikus a gitárját sem felejtette otthon. S ha már magával hozta, akkor használta is: régi és új dalait kísérte vele.
A Tolcsvay Béla által képviselt, populárisnak a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető műfaj amúgy, a zenész szerint "nagyon jó helyzetben van" a mai Magyarországon. Egyetlen probléma van csak: hatalmas az ellenszél. A műfaj képviselői "viharban vannak", "őrületesen nagy a bűnözés a zene frontján", letöltik, hamisítják a felvételeket. Ennek ellenére a művész bízik abban, hogy ha valaki egy szál gitárral leül a tűz mellé, s körbeveszik a barátai, akkor azok rá fognak figyelni. Mert az általa művelt műfaj az embereknek szól, szerény technikával, de szívvel és lélekkel, így mindig lesz létjogosultsága.
A régi Tolcsvay- dalokat egy meghatározott korosztály, a hatvanas- hetvenes években felnövekedettek többsége nagyon jól ismeri. A "magyar bárd" ha megszólal, ma is elsősorban hozzájuk szól. A frissebb dalok inkább a régi és az új harcáról, a mindenütt tapasztalható értékvesztésről, no meg a biztatásról szólnak. A világ ugyanis Tolcsvay szerint nem új, csak mi változtunk meg benne, s ha nem vigyázunk, akkor gyorsan eltűnünk.
A díszteremben folytatott beszélgetést amúgy rendkívül erős derű és határtalan optimizmus jellemezte- elsősorban persze az előadó részéről. A zenész hisz abban a sok szépben, amit az emberiség felhalmozott, s abban is, hogy előbb- utóbb a jó diadalmaskodik.

Rácz Péter
fotók: Pajor András
Megjelent a Sárvári Hírlap XVIII. évfolyamának 11. számában, 2006. június 2-án

2006. április 21., péntek

FIDESZES GYŐZELEM A VÁLASZTÓKERÜLETBEN

Kovács Ferenc harmadszor is országgyűlési mandátumot szerzett
Az országgyűlési választás április 9-ei fordulóján a Vas megye 4-es számú országgyűlési egyéni választókerület 44.928 választópolgárának 67,45%-a vett részt a voksoláson. Sárvár 19 szavazókörében a választók 67,4 %-a járult az urnákhoz reggel 6-tól 19 óráig....
A választás ezúttal sem hozott meglepetést, Kovács Ferenc, a Fidesz- KDNP jelöltje immár harmadszor szerzett egyéni országgyűlési mandátumot, bár most aratott először első körös győzelmet. A második Szabó Lajos, az MSZP jelöltje lett a voksok 39, 28 %-val, a harmadik pedig Gróf István, az MDF jelöltje 3. 85 %-kal.

...
Gróf István úgy véli, hogy az MDF parlamentbe jutásához nagyban hozzájárult a profi módon felépített kampánya, és az, hogy meg tudták szólítani az embereket, valamint sokat számított Dávid Ibolya pártelnök sikeres szereplése a négypárti vitán. A jelölt elégedett mind a saját, mind pártja választási szereplésével, amely szerinte kiváltképpen azért nagy eredmény, mert az MDF 1994 óta nem mérettette meg magát önállóan.

Vas megyében a területi listákra leadott voksok 50,84%-át a Fidesz- KDNP kapta, az MSZP 35,65 %-át, az MDF 5, 78 %-át, az SZDSZ pedig 5, 7 %-át szerezte meg a szavazatoknak, így a Fidesz és az MSZP is 2-2 területi választókerületi mandátumot szerzett Vas megyében....

Érvényes szavazatok száma:
Döme László MIÉP- JOBBIK 973 szavazat 3. 23%
Gróf István László MDF 1157 szavazat 3. 85 %
Kovács Ferenc Fidesz- KDNP 15200 szavazat 50. 53%
Rátz Ottó Kereszténydem.Párt 62 szavazat 0. 21%
Dr. Szabó István SZDSZ 873 szavazat 2. 9%
Szabó Lajos MSZP 11816 szavazat 39. 26%

Fonyó Roberta
Megjelent a Sárvári Hírlap XVIII. évfolyam 8. számában, 2006.04.21-én