Aynsley Lister blues-rock bulija a Búgócsigában
Szöveg és fotók: Gróf István
Valahogy sohasem mennek ki a divatból az Eric Clapton, Rory Gallagher, Alvin Lee nyomába eredő blues-rock gitárosok Nagy- Britanniában. Megvan a respektjük az ősöknek, de az őket követő fiatal epigonoknak is. Ezek közül az utóbbi évtizedben vagy tucatnyit sikerült meghallgatnom, és mindegyikük maradandó nyomot hagyott bennem. Ian Siegal, Matt Schofield, Alan Nimmo (King King), Marcus Bonfanti (Ten Years After), Dan Patlansky, Ben Poole, Chantel McGregor - hogy csak néhány nevet említsek a közelmúltban hallottak közül. Nos, ezek közé tartozik a soproni Búgócsiga Akusztikban fellépett 45 éves brit Aynsley Lister is, aki aznap billentyűse nélkül, triójával zenélt.
Ezen a szerda estén nagyon passzolt az előadó a környezethez.
Aynsley borostásan, fekete farmernadrágban, dzsekiben, fél lábszárig érő rockercsizmában lépett fel, de basszerosa, a színpad jobb oldalát elfoglaló
Jono Martin sem húzott színpadi selyemöltönyt, még haja hossza is rockeresebb volt.
Craig Bacon dobos szintén. A technika profin működött, kontrollja csak a színpad baloldalán játszó zenekarvezetőnek volt, de jól láthattuk-hallhattuk, hogy a 60-as, 70-es évek hangszerarzenálja, erősítői a banda favoritjai:a
kopott Strato, Les Paul, Fender basszus mellett a háttérben felfedeztem a „csak"
40 éves Marschall-ok mellett két, 60-as évekbeli ütött-kopott
Fender Vibroverb erősítőt is. A
Búgócsiga pedig kopott szőnyegjeivel, világítástechnikát nélkülöző, a mellékhelyiséget felemelt orral hamar megtalálható enteriőrjével, mégis a korszellemet idéző,
hangulatot árasztó atmoszférájával, kitűnő bárjával optimális helyszín volt ehhez a bulihoz. Ha sokan nem is voltunk, de itt mindenki a zenekar előtt állt, mozgott, táncolt, és ez mindenképpen visszahatott a muzsikusokra is. Nem úgy, mint plüssfotelekben ülve, 50 méterre a fellépők megemelt színpadától a művházak, sportházak csilivili nagytermeiben, ahol ez nem jöhet létre.
Lister mester több lemezt is kiadott színre lépése, 1999 óta: a napokban megjelent
Along For The Ride albumáról több nóta is elhangzott, de a '16-os
Eyes Wide Open-ről, az azt megelőző '13-as
Home címűről, de még a 2009-es
Equilibriumról is válogatott a műsorába.
Egy pörgős rock-kal, az
All of Your Love c. dalukkal kezdtek, ahol már felfedezhettünk a beharangozott ördögi gitárjátékán kívül Lister kellemes
„kölyöktenor" hangját is. A testes, „bővérű"
Les Paul gitárját vette elő a
Home c. lassú bluesában, csodálatosan improvizálva benne, majd harmadikként ismét ritmusváltás jött, megint csak a korábbi évek terméséből, a 22 éve repertoáron tartott
Soundman c., egy Ten Years After-es földbedöngölős riffekkel előadott hard rock nótával. A slágeresebbre szelídített
Eve Part 1. fantázianevű érzelmes ballada már az új albumról szólt, megpaprikázva a mollban játszott és énekelt verseket dúrban felvarázsolt hangszeres szólókkal. Mi tagadás, a zongora futamai hiányoztak kissé az eredeti felvételhez képest. Ismét ballada következett, ismét az új lemezről, a
Cast of Light, melyben Aynsley akusztikus gitárját vette elő az állványon előkészített négy közül, slide- gyűszűt húzott kisujjára, és gyönyörű, ríkató gitárbetétekkel varázsolta el a közönséget. A szám egy lépegetős shuffle-ba torkollt, amelyben a gitáros a smirglis blues-soundot üvegnyakszólóival prezentálta.
A rövid szünet után kemény rockzenével indított a banda. Craig rendesen hozta a kőkemény négyeket a hendrixes hangulatú
Made Up My Mind-ban, Jono pedig beállt vokálozni a főnök mögé. A virgázó, hangnemváltásokkal feldobott imprók mögött felsejlett
Richie Blackmore szelleme is talán, hogy aztán megint a friss korongról beleszelídüljön egy gyönyörű, 6/8-os triolás bluesba, a
No One Else but You-ba. Kemény, a '60-as évek végi csontkemény
Taste-hangzás köszönt vissza a következő dalban, melyben a még a hátsó sorban ácsorgó, tétovázó rajongók is előmerészkedtek csápolni. A fellegekben lebegő,
Stratocasterrel megszólaltatott country-rockos himnusz, a
Soul című mutatta be az angol zenész sokoldalúságát, hogy aztán az est zárószámával, a Stevie Ray Vaughan-os shuffle ritmusú őrülettel fejezze be koncertjét. Jazzes, majd bluesban fogant, szenzációs gyorsasággal váltó akkordmenetekkel kezdődött a
Running Out c. dal, majd a kísérők magukra hagyták a mestert, aki majd 10 percen keresztül szólózott-varázsolt gitárján, a hangulatot egyre fokozva. A bő másfél órás bulit azonban nem zárhatták le anélkül, hogy a banda legismertebb átdolgozását,
Prince Purple Rain c. mesterművét ne játsszák le.
Aynsley Lister bebizonyította, hogy a látszólag nem bonyolult blues-sémára lehet dallamában, ritmusában, dinamikájában, hangszerelésében sokszínű, élvezhető muzsikát mutatni a közönségnek. Ezt tette aznap este is Sopronban.
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2022.11.12-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése