Az idei év a Magyar Millennium éve. Országszerte, sőt még a határainkon túl élő magyarok is nagy ünnepségsorozatokkal emlékeznek meg az Államalapítás 1000 éves évfordulójáról.
Sárvár városa 2000. szeptember 16-án rendezte meg a millennium napját.
A program reggel 7 órakor kezdődött a városi fúvószenekar ébresztőjével. 9 órától a várudvaron a Regös együttes műsora nyitotta meg az ünnepséget. Megjelentek a városi képviselő- testület tagjai, a város vezetői, a történelmi egyház képviselői, a civil szervezetek, egyesületek, intézmények küldöttei, a testvérvárosok küldöttségei és a sárvári polgárok.
10 órakor a fanfárok hangja kíséretében került sor a nemzeti és a sárvári lobogó felvonására. Majd a megjelentek közösen elénekelték a magyar nemzet Himnuszát. Ezután a néptáncosok vitték fel a millenniumi zászlót a színpadra. Bánffy György érdemes színművész elszavalta Jókai Mór: Köszöntő című versét és Babits Mihály: Hazám című művét. Ez utóbbi a kozmopolita hazaszeretet egyik legszebb verse, amely igazán otthon érezheti magát, és bármerre is jár a világon, a honvágy, az otthon érzése mindenhova elkíséri.
Ezt követően dr. Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos köszöntő beszédében a magyarságtudat fontosságát hangsúlyozta. Ahhoz, hogy egy újabb 1000 év elteltével ugyanígy meg lehessen ünnepelni államiságunk jubileumát, az kell, hogy megőrizzük magyar nyelvünket, kultúránkat, múltunkat, hagyományainkat. Felemlítette Buda elfoglalásának 1541-es gyászos évét, amikor Sárváron Nádasdy Tamás költségén kinyomtatták Sylvester János - Új testamentum- fordítását. A kormánybiztos úr Nádasdy (II.)Ferenc hét győzedelmes csatájáról is megemlékezett, majd Frangepán Ferenc, Zrínyi Péter, Nádasdy (III.) Ferenc 1671-ben történt kivégzéséről szólt, mellyel tulajdonképpen véget ért e város fénykora. Hangsúlyozta, hogy a magyar történelem 1000 évének legfontosabb tanulsága, hogy ha "elestünk is sokszor, mindig volt erőnk újból felállni."
Ezután átadta dr. Dénes Tibor polgármesternek a millenniumi zászlót, aki átvette, meglengette, s méltatta e felemelő pillanatot, melyben a múlt, a jelen, és a jövő is együtt van. A továbbiakban a magyar történelem ezer esztendős és városunk többszáz éves múltjára emlékezett, melyben a nemzedékek küzdelme, példamutatása szabta meg a teendőket. "Történelmi időket élünk s a mai nemzedék kötelessége, hogy a legnagyobb mértékben szolgálja hazáját és városát. A józan ítélőképességű sárvári nép nevében fogadom, hogy megőrizzük és átadjuk a zászlót a következő nemzedéknek. A Jóisten segítségét és áldását kérem!"
Ezután Martos Gáborné zászlóanya kötötte fel az első emlékszalagot, és mondta el köszöntő gondolatait, majd ígéretet tett a zászló gondozására, megőrzésére.
Kondora István, a rendezvény szóvivője felkérte a történelmi egyházak vezetőit, hogy áldják meg a zászlót. Először Orbán István római- katolikus esperes- plébános végezte el a szertartást, akit Gyarmati István evangélikus és Szakál Péter református lelkészek követtek.
Kátay Zoltán énekmondó lantkísérettel adta elő a Szent István királyhoz című siralmas énekét. A dal arra vall, hogy a Szent István által megalapított állam hamarosan véres testvérharcok színhelye lett. A frissen létrejött országot a széthullás veszélye fenyegette, de szerencsére erős királyok alatt újra helyreállt az egység, és immáron ezer esztendeje "megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán."
Kátay Zoltán műsora után Nagy Kálmán nyugalmazott huszárezredes nyitotta meg a VII. Nemzetközi Huszártalálkozót. Hangsúlyozta a magyar lovashuszárság hazafiasságát, és erősítette, hogy ez a fegyvernem tipikusan magyar találmány, majd a magyarságtudat fontosságára hívta fel a figyelmet.
A közönség a várból az Alkotmány úton kialakított Millenniumi Emlékparkba vonult át a Városi Koncert és Fúvószenekar vezetésével. A műsort itt Dinnyés József előadása nyitotta meg, majd Gróf István alpolgármester mondta el az avatóbeszédét, s adta át a városnak a parkot és az emlékművet. Az egyházak vezetői is megáldották a Lakatos József képzőművész által készített emlékművet, majd a megjelentek közösen elénekelték a "Boldogasszony Anyánk" kezdetű himnuszt.
A Nádasdy-vár dísztermében délben kezdődött az új, korszerű, kibővített monografikus igényű "Sárvár története" című könyv bemutatója. A kötetet Gróf István méltatta, majd dr. Söptei István, a mű szerkesztője mutatta be. Ez a negyedik városbemutató monográfia. Az elsőt Ernetz Ignác sitkei plébános írta 1864-ben, a második 1926-ban született Szeibert János tollából. Ezt követte 1978-ban a dr. Horváth Ferenc által szerkesztett sokszerzős monográfia.
Az érdeklődők ezután megtekintették a Sylvester János által használt nyomdagép hasonmását működés közben. Itt a kitartó látogatókat egy- egy emléklappal jutalmazták. Erre latin és székely írással nyomtatták rá az emlékszöveget. A millenniumi program ezzel lezárult.
..........
A hatásosan megrendezett millenniumi nap bizonyára szép emléke lesz a sárváriaknak és a nagyszámú meghívott vendégseregnek is. Ezúttal a beígért tűzijátékra vágyók sem maradtak hoppon....
Szibler Gábor
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 19. számában, 2000.09.29-én
2000. szeptember 29., péntek
2000. szeptember 16., szombat
Milleniumi szoboravató
Milleniumi szoboravató
Tisztelt Hölgyeim, Uraim, Ünneplő Közönség!
Emlékmű-avatásra gyűltünk össze, itt, Sárváron és most 2000-ben. A Magyar Millennium emlékművének avatására.
„Ősitek parányi fészket raktanak?
Szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle
Mély alapot jövendő nagyságnak.
Emlékeik nem maradtak?
Mi tilt, hogy emeljetek nékiek”
- kérdi, majd válaszolja a csekei magányos Kölcsey. Igen. Mi tilt, hogy emlékművet emeljünk?
Legfőbb közjogi méltóságaink 2000. január 1-jével nyitották meg a Parlamentben a Magyar Millennium ünnepség-sorozatát, mely 2001. augusztus 20-ig tart, s melyet nemcsak országszerte, hanem határainkon túli magyarlakta területeken is megünnepelnek. A most, frissen átadott millenniumi zászló, melyet külön kitüntetett figyelemmel a kormánybiztos úr személyesen adott át nekünk, része ennek az emlékezéssorozatnak.
Megállapíthatjuk, hogy míg 1996-ban, a honfoglalás 1100 éves évfordulóján a nem elégséges kormányzati akarat és csupán az önkormányzatok elhatározásától függő szervezés hiánya miatt szinte nyom nélkül múlt el a millecentenáriumi ünnepség-sorozat, többek között városunkban is, addig ez most örvendetesen megváltozott. Ki ne emlékezne tavaly nyáron az augusztusi napfogyatkozás csodálatos természeti élményére, melyre a fél ország hetek óta készült, és sok millió polgár aktív részese volt az eseménynek. Ez a csoda sok száz év után ismétlődött meg. Államalapításunk pedig 1000 éves jubileumát ünnepli.
Mely hangok azok, amelyek sokallják egy-egy immár demokratikusan berendezkedett önkormányzat, település azon törekvéseit, buzgóságát, hogy méltó, emlékezetes ünnepséggel adózzon települése ünnepnapjának? Szűk látókörű, nemzetietlen hangok ezek, hiszen inkább akarat, mint pénz kérdése ez. Mely városvezető ne lenne büszke arra, hogy a tevékenységének is köszönhetően ritka ünnepet varázsolhat sok-sok ezer polgártársának? Érthetően egy sem. Nincsenek ugyan házi sárvári használatra készített naptáraink, de ha lennének, kiemelt, piros jelzéssel 2000. évben a szeptember 16-át jeleznénk abban.
Nem kellett sokat gondolkodnunk, hogy kinek adjuk a Millenniumi Emlékmű elkészítésének megbízását. Attól sem féltünk, hogy nem vállalja el. Lakatos József sárvári képzőművésznek köszönhetjük, hogy ezt a csodálatos művet elkészítette városának és nekünk, sárváriaknak köszönheti, hogy megvalósíthatta élete egyik legnagyszerűbb alkotását. Már a 70-es évek óta készít famunkákat, egy évtizede azonban ez a meghatározó művészetében. Nem is lehet más, hiszen történelmi- régészeti- tudományos, valamint művészeti érdeklődésének csatlakozó pontja, a magyar nép eredete, a népvándorlás- honfoglalás kora, a hagyományos nemzeti kultúra ezt követeli. Ahogy elszakadt a festészettől, úgy vonzódott a fához, a sík térré tárult, a hagyomány korszerűvé vált művészetében, a sajátosan magyar ezáltal lett egyetemes. „A bestiális felejtés századában nem feledkezhetünk el eredetünkről”- nyitotta meg Makovecz Imre Lakatos József sárvári kiállítását e szavakkal 1995-ben.
Jelentem, nem feledkezünk el. Íme az emlékmű! — bepótolva a millecentenáriumi ünnepek mulasztását is. A Turul-madár: a honfoglaló magyarok Árpád-nemzetségének totemállata, a sólyom származék, akitől az eredetmonda szerint teherbe esett Emese. Szárnya se nem túl nagy — nehogy megsérüljön tollazata, se nem kicsi, szárnyaszegett, hogy megfelelően takarhassa védencét.
A Boldogasszony a Fiúval: Szent István királyunk Szűz Máriának ajánlotta országát, őt választotta patrónának, és az ő nevére verette a magyarok pénzét. Ő a Patrona Hungariae. A magyar Mária-kultusz a pogány kori Boldogasszony mítoszából és a kereszténység Mária tiszteletéből táplálkozik. Őseink hite szerint a virágzó és termő, a diadalmas asszonyság megtestesítője, a patriarchális törzsi magyarság ellenpontja a Boldogasszony, aki gyermekeiről, eledelről, gabonáról, jószágról gondoskodott és a termékenységet, a jóságos ajándékozó kedvet, a bőséget szimbolizálta — ahogy Cs. Varga István írja tanulmányában. Nagyasszonyunk, akinek erős hite, szelíd jósága, szeplőtlen tisztasága minden idők magyarjának örök eszményképe lett. A magyar kultúra lényegében keresztény kultúra, vagyis a kereszténység által létrehozott kultúra, amely számtalan pogány kori elemet őrizett meg mindmáig. Egyetlen nyelvben sem nevezik Máriát Szűzanyának, csak a magyarban hidalja át a szüzesség és az anyaság összeegyeztethetetlen ellentétet, mintegy elválaszthatatlan szókapcsolatként. Nem nehéz analógiát találnunk őseink Emese Turul-madártól történő fogantatása — mint az Árpád nemzetség genézise —‚és a Szűzanya szeplőtelen fogantatása között, ugyanúgy, mint Emese álma és Gabriel arkangyal Mária üdvözlete között. Szent István királyunk sem adta fel az ősi múltat. Törvény-gyűjteményében megőrizte az ősi ötös számrendszert, uralmi jelvényeiben megtartotta a jogart és a koronázási palástot, és szarkofágján látható a Napisten jelképe — a spirális, és a Földanya szimbóluma — a rombusz. Kelet örökségének tiszteletét az mutatja legeslegjobban, hogy országát felajánlotta az ősi Napbaöltözött Boldogasszonynak, illetve az ő hasonmásának, Szűz Máriának, Jézus anyjának, aki a magyarok patrónája lett.
Corpore Parvus, Animo Magnus, azaz kis termet, de nagy lélek. Így jellemezték első királyunkat, akit 1000 éve koronáztak királlyá, és ugyanakkor fel is szentelték. Így lett a magyar egyház főpásztora is. 10 egyházmegye, félszáz vármegye kialakítása, azaz az egyház- szervezet és az államszervezet párhuzamos kiépítése, és folyamatos életben tartása élete fő műve. Valódi nagysága, hogy elsőként ismerte fel az alaptörvényt, hogy a magyarságot — Bakay Kornél szavaival — csakis a latin kereszténységbe, az európaiasságba elrejtve lehet megmenteni. Halála előtt egy minden részérdeken, világi küzdelmen kívül álló mennyei pártfogót hagyott örökül kereszténnyé vált utódaira. Szent István koronázásával tehát megkezdődött a második évezred, a Gesta Dei Hungarorum 1000 éves története, a kereszténység magyarföldi korszaka.
Íme, az emlékmű! És rajta Vörösmarty Szózatának legszebb sorai, eredetiben: Olly sok viszály után... Legutóbb 1999. október 6-án, Aradon borzadtam bele ezekbe a sorokba, a Vesztőhelyen, egy aradi színész tolmácsolása révén. „Az itt élned, halnod kell” anyaföldre mutató gesztikulációja több volt, mint identitástudat.
Íme az emlékmű! Rajta nemzeti címerünk, államcímerünk, koronás címerünk. A címerpajzs jobb oldalán a négy sáv legjelentősebb folyónkat, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát, illetőleg az Árpád-házhoz tartozást jelenti, a baloldalon a Tátra, a Fátra, és a Mátra 3 nagy hegyén az Apostoli Kereszt, a Magyar Királyság keresztény voltát jelképezi. Az ország-címer pajzsát a Szent Korona fedi, mely, mint szimbólum, a magyar történelmet, nemzeti önazonosságunkat testesíti meg.
„Égen menő szép madár,
De nem madár szárnyas angyal
Szárny alatt Szent oltár
Szent oltárban igaz hit
Igaz hitben Boldogasszony
Kelet felől tekint a nap
Ott látta az Ő Szent Fiát”
- így az archaikus szent imádság néhány sora, mely az emlékmű hátoldalán olvasható. Ez Lakatos József művének tartalomjegyzéke. De nemcsak kívülről olvasható. Belülről is! És a Himnusz! Nem a Kölcsey-Erkel Himnusz. Az azt megelőzően, századokon át „forgalomba” volt nemzeti imahimnuszunk. Sólyomszárnya alatt jobb oldalon latin írással, bal oldalán, tükörképén ezredeken át használt sumér- székely- magyar rovásírással. Hogy tiszteljük és őrizzük őseink hagyományait.
Az Alkotmány úti lakótelep közepén, a Gyöngyös-patak partján ez év tavaszán kezdtük kialakítani a Millenniumi Parkot. Ezennel szeretettel adjuk át Sárvár város polgárságának mindennapi használatra. Megfáradt nyugdíjas, gyermekét erre sétáltató anya, város-néző turista, erre bicikliző diák, vasárnap sziesztázó munkásember, mind, akik leültök ezekre a padokra, akárcsak egy percre is, gondoljatok arra, hogy ez az emlékpark, emlékmű sérülékeny madár- szárnyú oltárával a mienk, sárváriaké. A fű újra ki fog nőni, a fák megterebélyesednek, a házakat újra vakolhatják, de ennek a szent oltárnak évtizedekig, évszázadokig így kell — változatlanul — állnia. Őrködjünk érte, hogy még sokan és sokáig gyönyörködhessenek benne.
GRÓF ISTVÁN Sárvár város alpolgármestere
Elhangzott 2000. szeptember 16-én, Sárváron
Megjelent sárvári Honismereti Híradó 2000. decemberi, valamint a a Sárvári Hírlap XIII. évfolyamának 1. számában, 2001. január 12-én
Tisztelt Hölgyeim, Uraim, Ünneplő Közönség!
Emlékmű-avatásra gyűltünk össze, itt, Sárváron és most 2000-ben. A Magyar Millennium emlékművének avatására.
„Ősitek parányi fészket raktanak?
Szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle
Mély alapot jövendő nagyságnak.
Emlékeik nem maradtak?
Mi tilt, hogy emeljetek nékiek”
- kérdi, majd válaszolja a csekei magányos Kölcsey. Igen. Mi tilt, hogy emlékművet emeljünk?
Legfőbb közjogi méltóságaink 2000. január 1-jével nyitották meg a Parlamentben a Magyar Millennium ünnepség-sorozatát, mely 2001. augusztus 20-ig tart, s melyet nemcsak országszerte, hanem határainkon túli magyarlakta területeken is megünnepelnek. A most, frissen átadott millenniumi zászló, melyet külön kitüntetett figyelemmel a kormánybiztos úr személyesen adott át nekünk, része ennek az emlékezéssorozatnak.
Megállapíthatjuk, hogy míg 1996-ban, a honfoglalás 1100 éves évfordulóján a nem elégséges kormányzati akarat és csupán az önkormányzatok elhatározásától függő szervezés hiánya miatt szinte nyom nélkül múlt el a millecentenáriumi ünnepség-sorozat, többek között városunkban is, addig ez most örvendetesen megváltozott. Ki ne emlékezne tavaly nyáron az augusztusi napfogyatkozás csodálatos természeti élményére, melyre a fél ország hetek óta készült, és sok millió polgár aktív részese volt az eseménynek. Ez a csoda sok száz év után ismétlődött meg. Államalapításunk pedig 1000 éves jubileumát ünnepli.
Mely hangok azok, amelyek sokallják egy-egy immár demokratikusan berendezkedett önkormányzat, település azon törekvéseit, buzgóságát, hogy méltó, emlékezetes ünnepséggel adózzon települése ünnepnapjának? Szűk látókörű, nemzetietlen hangok ezek, hiszen inkább akarat, mint pénz kérdése ez. Mely városvezető ne lenne büszke arra, hogy a tevékenységének is köszönhetően ritka ünnepet varázsolhat sok-sok ezer polgártársának? Érthetően egy sem. Nincsenek ugyan házi sárvári használatra készített naptáraink, de ha lennének, kiemelt, piros jelzéssel 2000. évben a szeptember 16-át jeleznénk abban.
Nem kellett sokat gondolkodnunk, hogy kinek adjuk a Millenniumi Emlékmű elkészítésének megbízását. Attól sem féltünk, hogy nem vállalja el. Lakatos József sárvári képzőművésznek köszönhetjük, hogy ezt a csodálatos művet elkészítette városának és nekünk, sárváriaknak köszönheti, hogy megvalósíthatta élete egyik legnagyszerűbb alkotását. Már a 70-es évek óta készít famunkákat, egy évtizede azonban ez a meghatározó művészetében. Nem is lehet más, hiszen történelmi- régészeti- tudományos, valamint művészeti érdeklődésének csatlakozó pontja, a magyar nép eredete, a népvándorlás- honfoglalás kora, a hagyományos nemzeti kultúra ezt követeli. Ahogy elszakadt a festészettől, úgy vonzódott a fához, a sík térré tárult, a hagyomány korszerűvé vált művészetében, a sajátosan magyar ezáltal lett egyetemes. „A bestiális felejtés századában nem feledkezhetünk el eredetünkről”- nyitotta meg Makovecz Imre Lakatos József sárvári kiállítását e szavakkal 1995-ben.
Jelentem, nem feledkezünk el. Íme az emlékmű! — bepótolva a millecentenáriumi ünnepek mulasztását is. A Turul-madár: a honfoglaló magyarok Árpád-nemzetségének totemállata, a sólyom származék, akitől az eredetmonda szerint teherbe esett Emese. Szárnya se nem túl nagy — nehogy megsérüljön tollazata, se nem kicsi, szárnyaszegett, hogy megfelelően takarhassa védencét.
A Boldogasszony a Fiúval: Szent István királyunk Szűz Máriának ajánlotta országát, őt választotta patrónának, és az ő nevére verette a magyarok pénzét. Ő a Patrona Hungariae. A magyar Mária-kultusz a pogány kori Boldogasszony mítoszából és a kereszténység Mária tiszteletéből táplálkozik. Őseink hite szerint a virágzó és termő, a diadalmas asszonyság megtestesítője, a patriarchális törzsi magyarság ellenpontja a Boldogasszony, aki gyermekeiről, eledelről, gabonáról, jószágról gondoskodott és a termékenységet, a jóságos ajándékozó kedvet, a bőséget szimbolizálta — ahogy Cs. Varga István írja tanulmányában. Nagyasszonyunk, akinek erős hite, szelíd jósága, szeplőtlen tisztasága minden idők magyarjának örök eszményképe lett. A magyar kultúra lényegében keresztény kultúra, vagyis a kereszténység által létrehozott kultúra, amely számtalan pogány kori elemet őrizett meg mindmáig. Egyetlen nyelvben sem nevezik Máriát Szűzanyának, csak a magyarban hidalja át a szüzesség és az anyaság összeegyeztethetetlen ellentétet, mintegy elválaszthatatlan szókapcsolatként. Nem nehéz analógiát találnunk őseink Emese Turul-madártól történő fogantatása — mint az Árpád nemzetség genézise —‚és a Szűzanya szeplőtelen fogantatása között, ugyanúgy, mint Emese álma és Gabriel arkangyal Mária üdvözlete között. Szent István királyunk sem adta fel az ősi múltat. Törvény-gyűjteményében megőrizte az ősi ötös számrendszert, uralmi jelvényeiben megtartotta a jogart és a koronázási palástot, és szarkofágján látható a Napisten jelképe — a spirális, és a Földanya szimbóluma — a rombusz. Kelet örökségének tiszteletét az mutatja legeslegjobban, hogy országát felajánlotta az ősi Napbaöltözött Boldogasszonynak, illetve az ő hasonmásának, Szűz Máriának, Jézus anyjának, aki a magyarok patrónája lett.
Corpore Parvus, Animo Magnus, azaz kis termet, de nagy lélek. Így jellemezték első királyunkat, akit 1000 éve koronáztak királlyá, és ugyanakkor fel is szentelték. Így lett a magyar egyház főpásztora is. 10 egyházmegye, félszáz vármegye kialakítása, azaz az egyház- szervezet és az államszervezet párhuzamos kiépítése, és folyamatos életben tartása élete fő műve. Valódi nagysága, hogy elsőként ismerte fel az alaptörvényt, hogy a magyarságot — Bakay Kornél szavaival — csakis a latin kereszténységbe, az európaiasságba elrejtve lehet megmenteni. Halála előtt egy minden részérdeken, világi küzdelmen kívül álló mennyei pártfogót hagyott örökül kereszténnyé vált utódaira. Szent István koronázásával tehát megkezdődött a második évezred, a Gesta Dei Hungarorum 1000 éves története, a kereszténység magyarföldi korszaka.
Íme, az emlékmű! És rajta Vörösmarty Szózatának legszebb sorai, eredetiben: Olly sok viszály után... Legutóbb 1999. október 6-án, Aradon borzadtam bele ezekbe a sorokba, a Vesztőhelyen, egy aradi színész tolmácsolása révén. „Az itt élned, halnod kell” anyaföldre mutató gesztikulációja több volt, mint identitástudat.
Íme az emlékmű! Rajta nemzeti címerünk, államcímerünk, koronás címerünk. A címerpajzs jobb oldalán a négy sáv legjelentősebb folyónkat, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát, illetőleg az Árpád-házhoz tartozást jelenti, a baloldalon a Tátra, a Fátra, és a Mátra 3 nagy hegyén az Apostoli Kereszt, a Magyar Királyság keresztény voltát jelképezi. Az ország-címer pajzsát a Szent Korona fedi, mely, mint szimbólum, a magyar történelmet, nemzeti önazonosságunkat testesíti meg.
„Égen menő szép madár,
De nem madár szárnyas angyal
Szárny alatt Szent oltár
Szent oltárban igaz hit
Igaz hitben Boldogasszony
Kelet felől tekint a nap
Ott látta az Ő Szent Fiát”
- így az archaikus szent imádság néhány sora, mely az emlékmű hátoldalán olvasható. Ez Lakatos József művének tartalomjegyzéke. De nemcsak kívülről olvasható. Belülről is! És a Himnusz! Nem a Kölcsey-Erkel Himnusz. Az azt megelőzően, századokon át „forgalomba” volt nemzeti imahimnuszunk. Sólyomszárnya alatt jobb oldalon latin írással, bal oldalán, tükörképén ezredeken át használt sumér- székely- magyar rovásírással. Hogy tiszteljük és őrizzük őseink hagyományait.
Az Alkotmány úti lakótelep közepén, a Gyöngyös-patak partján ez év tavaszán kezdtük kialakítani a Millenniumi Parkot. Ezennel szeretettel adjuk át Sárvár város polgárságának mindennapi használatra. Megfáradt nyugdíjas, gyermekét erre sétáltató anya, város-néző turista, erre bicikliző diák, vasárnap sziesztázó munkásember, mind, akik leültök ezekre a padokra, akárcsak egy percre is, gondoljatok arra, hogy ez az emlékpark, emlékmű sérülékeny madár- szárnyú oltárával a mienk, sárváriaké. A fű újra ki fog nőni, a fák megterebélyesednek, a házakat újra vakolhatják, de ennek a szent oltárnak évtizedekig, évszázadokig így kell — változatlanul — állnia. Őrködjünk érte, hogy még sokan és sokáig gyönyörködhessenek benne.
GRÓF ISTVÁN Sárvár város alpolgármestere
Elhangzott 2000. szeptember 16-én, Sárváron
Megjelent sárvári Honismereti Híradó 2000. decemberi, valamint a a Sárvári Hírlap XIII. évfolyamának 1. számában, 2001. január 12-én
2000. szeptember 15., péntek
A KIEGYEZÉS ÉS A DUALIZMUS KORSZAKA
A KIEGYEZÉS ÉS A DUALIZMUS KORSZAKA
A nyári szünetet követően folytatódott az Ezredvégi beszélgetések címmel meghirdetett előadássorozat. Ezúttal Tőkéczky László történész volt a vendég, aki a kiegyezés és a dualizmus korszakát tekintette át friss szellemű, pergő ritmusú előadásában.
Vendégünk először visszatekintett az 1848-49-es szabadságharc végső időszakára, és két fontos momentumra hívta fel a figyelmet (melyek hozzájárultak aztán a kiegyezéshez is.) Az egyik: a későbbi Osztrák- Magyar Monarchiának nagyhatalmi összefüggésrendszerből kellett megszületni, (s ilyen erőviszonyok miatt kellett szétveretni is 1918-ban). A másik: átrendeződik Nyugat- Európában a politikai színtér, a Habsburgok onnan kiszorulnak, lehetőségeik a Duna mentére korlátozódnak, emiatt értékelődik fel Magyarország helyzete, szerepe. Ezt követően elmondta, történelemkönyveink a dualizmus időszakáról nagyon kevés információt adnak, legfeljebb két- három leckét tartalmaznak. Arról is beszélt, hogy a marxista történetírás sem tudta megoldani ennek a dinamikus kornak a problematikáját, melyről azt mindenképpen illik tudni, hogy ebben az időszakban lecsökkent Magyarország etnikai, civilizációs lemaradása, egyre közelebb kerültünk Ausztriához- a birodalom költségeihez való kiadásaink egyre nőttek-, és ezzel tulajdonképpen Európához is közel kerültünk. Az összefüggés-rendszerhez tartozóan Tökéczky professzor azt is elmondta még, hogy Európa egyik lényege- több évtizeden keresztül- az volt, hogy itt nem viselték el az egyetlen domináns nagyhatalom létét. Ha valamelyik felemelkedett, a többiek összefogtak ellene- a kisebbeket is bevonva- , és addig harcoltak ellene, míg legyűrték, és arra a szintre hozták, ahol maguk is voltak. Ezért is lehetett Európa a sokszínű nemzetek, kultúrák, nyelvek kontinense (ellentétben az ázsiai nagyhatalmakkal). Ebből következik az Osztrák- Magyar Monarchiának szánt szerepe is: Oroszország és a kialakuló egységes Németország közé integrációs alakulatot kellett állítani. Ennek egyébként akkor az angol politika volt a legfontosabb megtestesítője.
A Habsburgok magyar szempontból két, vagy akár több arcúnak tűntek, de európai szemmel mégis modernek voltak, miközben erőforrásaikat is korszerűsíteni tudták. Velünk szemben másként viselkedtek, mint például a csehekkel, mert mi megbízhatatlannak tűntünk a szemükben. Ezt is ellensúlyozandó, sok nehézségen segítette át a magyar nemzetet a Közép- Európában példátlan autonómiánk (vármegyék, szabad királyi városok, jászok, kunok, székelyek, szászok, protestáns egyházak, stb.) Környezetünkben viszont nem ment végbe az etnikai integráció a nyelv révén (mint például Franciaországban). A Habsburgok politikájára jellemző volt, hogy mindenkivel megalkudtak, aki elfogadta nézeteiket. A magyarság 1867-ben megszerezte az önrendelkezés jogát ( a sokak által hangoztatott, nem megvalósítható 48-as függetlenségi álmok ellenére is). Egyébként ez az érzelmekre hagyatkozó politizálás a nemességet jellemezte. Történelemkönyveink hibásan, megtévesztően mondanak ítéletet a nemesség felett- vélekedett az előadó. Majd arról beszélt, hogy szerinte nincsenek és nem is voltak osztályok. A nemesség pedig akár a mai politikusok előtt is példa lehetne, hisz ők nem a politikából éltek, hanem saját költségre, saját zsebükre politizáltak. Náluk nem érhető tetten a zsákmányelv. Sőt, egyenlővé tették magukat volt jobbágyaikkal, a polgárokkal és más társadalmi közegekkel. Vállalták, hogy nemcsak vérrel adóznak...
Ebben az időszakban Magyarország lakosságának kb.a fele nem magyar nemzetiségű. Ők többségükben- leszámítva a németeket és a horvátokat- nem öntudatosak. A magyarság ennek ellenére azért lehetett vezető szerepben, mert teljes struktúrájú társadalomban élt, ( az arisztokráciától kezdve a legszegényebb rétegekig megtalálható volt). Saját intézményrendszert működtettek, s ennek következtében olyan műveltségrendszer alakult ki, melyre a feltörekvő nem magyarok feltekinthettek. Például a pesti németek teljesen elmagyarosodtak, mert a magyar kultúrában értéket, nyitottságot láttak, s ez vezetett el oda, hogy 1948-ban saját népükkel szemben a magyarság mellé álltak. Ugyanez történt kisebb mértékben a többi nemzetiségnél- leszámítva a szerbeket és a románokat.
Az 1867-es kiegyezés a magyar nemesség és a Habsburgok között történt meg. Ez a kiegyezés hozta aztán meg az alkotmányosságot az osztrákok számára is. Az előadó azt is hangsúlyozta, hogy a jogegyenlőséget teremtő kiegyezés szabadpiaci gazdálkodáshoz vezetett, s ebbe a magyarság nagy része is csak hosszú idő után tudott igazán belenőni, mivel nem volt nálunk korábban piaci társadalom, a kézművesek és a kereskedők között alig akadt magyar. Városstruktúránk is kialakulatlan volt. A nemesség megpróbálta ugyan a kapitalista gondolkodást, de ebbe sokan bele is buktak. ( Kísértetiesen hasonló volt a helyzet a maihoz, a rendszerváltás utánihoz). A tőkeszegénység érintése után az előadó előbb a nagybirtokrendszerrel, majd utána az un. zsidókérdéssel foglalkozott. Ez utóbbi kapcsán azt is megjegyezte, hogy a magyarság a zsidóságot befogadta, kiegyezett vele- szemben más nemzetekkel. A zsidók többsége is lojális volt a századfordulón a magyarokkal, s mintegy 80 %-uk használta is nyelvünket. (A zsidó történetírás- ellentétben néhány mai szerzővel- a dualizmus korszakát aranykornak írja le).
Az 1867 utáni struktúra óriási lehetőségeket adott a felemelkedésre (de a bukásra is). Átrendeződött regionálisan is az ország. Vasutak épülnek, Budapest centralizálásával leértékelődik a peremvidék, mely a tőkeszegénység miatt nem fejlődhetett.
A századfordulóra megrendül a dualizmus. Ennek több oka is van. Megjelennek a nyugat- európai ideológiák. A nyugaton végzett fiatalok mechanikusan akarják alkalmazni az ott tanultakat, tapasztaltakat, például a szocialista eszmerendszert. Létrejön a polgári, radikális mozgalom Magyarországon, akik a vagyonosok kezében szeretnék adni a politikai hatalmat. (Az előadó a mai SZDSZ elődjének nevezte őket). Megjelenik a tömegtársadalom, a tömegdemokrácia. A magyar politikai életben van egy csoport, akik a sikertől megrészegednek, miközben nevetségessé válnak, s lejáratják a magyar parlamentet. Közben Európában nagy szövetségi rendszerek, katonai tömbök alakulnak ki, s az Osztrák- Magyar Monarchia ellenséggé válik.
Az előadó zárásképp az eszmerendszerekről beszélt, majd a résztvevők kérdéseire válaszolt.
-ár
Fotó: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 18. számában, 2000. szeptember 15-én
A nyári szünetet követően folytatódott az Ezredvégi beszélgetések címmel meghirdetett előadássorozat. Ezúttal Tőkéczky László történész volt a vendég, aki a kiegyezés és a dualizmus korszakát tekintette át friss szellemű, pergő ritmusú előadásában.
A Habsburgok magyar szempontból két, vagy akár több arcúnak tűntek, de európai szemmel mégis modernek voltak, miközben erőforrásaikat is korszerűsíteni tudták. Velünk szemben másként viselkedtek, mint például a csehekkel, mert mi megbízhatatlannak tűntünk a szemükben. Ezt is ellensúlyozandó, sok nehézségen segítette át a magyar nemzetet a Közép- Európában példátlan autonómiánk (vármegyék, szabad királyi városok, jászok, kunok, székelyek, szászok, protestáns egyházak, stb.) Környezetünkben viszont nem ment végbe az etnikai integráció a nyelv révén (mint például Franciaországban). A Habsburgok politikájára jellemző volt, hogy mindenkivel megalkudtak, aki elfogadta nézeteiket. A magyarság 1867-ben megszerezte az önrendelkezés jogát ( a sokak által hangoztatott, nem megvalósítható 48-as függetlenségi álmok ellenére is). Egyébként ez az érzelmekre hagyatkozó politizálás a nemességet jellemezte. Történelemkönyveink hibásan, megtévesztően mondanak ítéletet a nemesség felett- vélekedett az előadó. Majd arról beszélt, hogy szerinte nincsenek és nem is voltak osztályok. A nemesség pedig akár a mai politikusok előtt is példa lehetne, hisz ők nem a politikából éltek, hanem saját költségre, saját zsebükre politizáltak. Náluk nem érhető tetten a zsákmányelv. Sőt, egyenlővé tették magukat volt jobbágyaikkal, a polgárokkal és más társadalmi közegekkel. Vállalták, hogy nemcsak vérrel adóznak...
Ebben az időszakban Magyarország lakosságának kb.a fele nem magyar nemzetiségű. Ők többségükben- leszámítva a németeket és a horvátokat- nem öntudatosak. A magyarság ennek ellenére azért lehetett vezető szerepben, mert teljes struktúrájú társadalomban élt, ( az arisztokráciától kezdve a legszegényebb rétegekig megtalálható volt). Saját intézményrendszert működtettek, s ennek következtében olyan műveltségrendszer alakult ki, melyre a feltörekvő nem magyarok feltekinthettek. Például a pesti németek teljesen elmagyarosodtak, mert a magyar kultúrában értéket, nyitottságot láttak, s ez vezetett el oda, hogy 1948-ban saját népükkel szemben a magyarság mellé álltak. Ugyanez történt kisebb mértékben a többi nemzetiségnél- leszámítva a szerbeket és a románokat.
Az 1867-es kiegyezés a magyar nemesség és a Habsburgok között történt meg. Ez a kiegyezés hozta aztán meg az alkotmányosságot az osztrákok számára is. Az előadó azt is hangsúlyozta, hogy a jogegyenlőséget teremtő kiegyezés szabadpiaci gazdálkodáshoz vezetett, s ebbe a magyarság nagy része is csak hosszú idő után tudott igazán belenőni, mivel nem volt nálunk korábban piaci társadalom, a kézművesek és a kereskedők között alig akadt magyar. Városstruktúránk is kialakulatlan volt. A nemesség megpróbálta ugyan a kapitalista gondolkodást, de ebbe sokan bele is buktak. ( Kísértetiesen hasonló volt a helyzet a maihoz, a rendszerváltás utánihoz). A tőkeszegénység érintése után az előadó előbb a nagybirtokrendszerrel, majd utána az un. zsidókérdéssel foglalkozott. Ez utóbbi kapcsán azt is megjegyezte, hogy a magyarság a zsidóságot befogadta, kiegyezett vele- szemben más nemzetekkel. A zsidók többsége is lojális volt a századfordulón a magyarokkal, s mintegy 80 %-uk használta is nyelvünket. (A zsidó történetírás- ellentétben néhány mai szerzővel- a dualizmus korszakát aranykornak írja le).
Az 1867 utáni struktúra óriási lehetőségeket adott a felemelkedésre (de a bukásra is). Átrendeződött regionálisan is az ország. Vasutak épülnek, Budapest centralizálásával leértékelődik a peremvidék, mely a tőkeszegénység miatt nem fejlődhetett.
A századfordulóra megrendül a dualizmus. Ennek több oka is van. Megjelennek a nyugat- európai ideológiák. A nyugaton végzett fiatalok mechanikusan akarják alkalmazni az ott tanultakat, tapasztaltakat, például a szocialista eszmerendszert. Létrejön a polgári, radikális mozgalom Magyarországon, akik a vagyonosok kezében szeretnék adni a politikai hatalmat. (Az előadó a mai SZDSZ elődjének nevezte őket). Megjelenik a tömegtársadalom, a tömegdemokrácia. A magyar politikai életben van egy csoport, akik a sikertől megrészegednek, miközben nevetségessé válnak, s lejáratják a magyar parlamentet. Közben Európában nagy szövetségi rendszerek, katonai tömbök alakulnak ki, s az Osztrák- Magyar Monarchia ellenséggé válik.
Az előadó zárásképp az eszmerendszerekről beszélt, majd a résztvevők kérdéseire válaszolt.
-ár
Fotó: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 18. számában, 2000. szeptember 15-én
2000. augusztus 19., szombat
MOLNÁR IBI KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA
Hölgyeim, Uraim, nagyra-becsült Vendégek!
Számomra többszörösen emlékezetes kiállítást nyithatok meg, MA, ITT!
Először is, a kiállító művészhez szomszédsággal kezdődő , barátságba torkolló kapcsolat fűz- évek óta. Másodszor: ritkán adatik meg egy kiállítást ajánló számára, hogy beszédét követően nem sokkal később énekkel is köszöntse a közönséget. Harmadszor: a város, melyet szolgálok ezekben az években, azaz Sárvár falain kívül, ebben a kedves hegyháti faluban kapok közszerepet ezen kiállítás megnyitása alkalmából.
A képzőművészet nem a kenyerem, de mint ennek a műfajnak évtizedek óta lelkes rajongója, Molnár Ibi kiállítása elé kívánkozik néhány gondolat, amelyek a közérthetőség köré csoportosíthatók. A Tre-, a Quatro-, a Cinquecento, majd a németalföldiek, a barokk, majd egészen a XIX. szd. első feléig nincsen "gond" a közérthetőséggel, még ha Hyeronimus Bosch, Francisco Goya képei néha próbára teszik a szemlélőt. Aztán jött Párizs, az impresszionizmus, mely inkább kibővítette, kiszélesítette a láttatás kereteit. Majd bekönyökölt a XX. század. Hová lett az esztétika, hol van a lélek megnyugtatásának célja, hol van a "szép" interpretálása?
Molnár Ibi képeit szemlélve, hál'Istennek nem kell keresnünk a kompozíció témáját. A kiállított képek zömében akvarell képek, mely a lágy, harmonikus pasztellszínek birodalma. De olajképein sem harsog a színorgia. Úgy vélem, a hétköznapi ember reakciója képeit látván ez lehet: szívesen akasztanám szobám falára őket.
Molnár Ibi kiegyensúlyozott és boldog művész. És ez meglátszik művein. Ha nem az lenne, az tükröződne rajtuk. Meglett asszonykorában cserélt országot- nem hazát!- hogy biztos egzisztenciáját otthagyva, férjével, gyerekeivel esélyt kaphasson, hogy kiegyensúlyozott és boldog lehessen. Meglett asszonykorában valósíthatta meg fiatalkori álmát, hogy festhessen. Kivárt, megérlelve magában a gondolatot, majd az adott pillanatban- Bottyán Marianna művésznő segítségével- megindult és megteremtette stílusát.
Molnár Ibi boldog, mert festhet.
Molnár Ibi fest, mert boldog.
Éppen ezért kívánjuk neki, hogy mindenképpen fessen sokat. A nagyérdemű közönségnek pedig azt, hogy tekintse meg a kiállítást. Súgok: a képek érthetőek lesznek.
Gróf István, Sárvár város alpolgármestere
Elhangzott 2000. augusztus 19-én a nyőgéri Kultúrközpontban, a Sárvári Református Dalárda közreműködésével követően.
Számomra többszörösen emlékezetes kiállítást nyithatok meg, MA, ITT!
Először is, a kiállító művészhez szomszédsággal kezdődő , barátságba torkolló kapcsolat fűz- évek óta. Másodszor: ritkán adatik meg egy kiállítást ajánló számára, hogy beszédét követően nem sokkal később énekkel is köszöntse a közönséget. Harmadszor: a város, melyet szolgálok ezekben az években, azaz Sárvár falain kívül, ebben a kedves hegyháti faluban kapok közszerepet ezen kiállítás megnyitása alkalmából.
A képzőművészet nem a kenyerem, de mint ennek a műfajnak évtizedek óta lelkes rajongója, Molnár Ibi kiállítása elé kívánkozik néhány gondolat, amelyek a közérthetőség köré csoportosíthatók. A Tre-, a Quatro-, a Cinquecento, majd a németalföldiek, a barokk, majd egészen a XIX. szd. első feléig nincsen "gond" a közérthetőséggel, még ha Hyeronimus Bosch, Francisco Goya képei néha próbára teszik a szemlélőt. Aztán jött Párizs, az impresszionizmus, mely inkább kibővítette, kiszélesítette a láttatás kereteit. Majd bekönyökölt a XX. század. Hová lett az esztétika, hol van a lélek megnyugtatásának célja, hol van a "szép" interpretálása?
Molnár Ibi képeit szemlélve, hál'Istennek nem kell keresnünk a kompozíció témáját. A kiállított képek zömében akvarell képek, mely a lágy, harmonikus pasztellszínek birodalma. De olajképein sem harsog a színorgia. Úgy vélem, a hétköznapi ember reakciója képeit látván ez lehet: szívesen akasztanám szobám falára őket.
Molnár Ibi kiegyensúlyozott és boldog művész. És ez meglátszik művein. Ha nem az lenne, az tükröződne rajtuk. Meglett asszonykorában cserélt országot- nem hazát!- hogy biztos egzisztenciáját otthagyva, férjével, gyerekeivel esélyt kaphasson, hogy kiegyensúlyozott és boldog lehessen. Meglett asszonykorában valósíthatta meg fiatalkori álmát, hogy festhessen. Kivárt, megérlelve magában a gondolatot, majd az adott pillanatban- Bottyán Marianna művésznő segítségével- megindult és megteremtette stílusát.
Molnár Ibi boldog, mert festhet.
Molnár Ibi fest, mert boldog.
Éppen ezért kívánjuk neki, hogy mindenképpen fessen sokat. A nagyérdemű közönségnek pedig azt, hogy tekintse meg a kiállítást. Súgok: a képek érthetőek lesznek.
Gróf István, Sárvár város alpolgármestere
Elhangzott 2000. augusztus 19-én a nyőgéri Kultúrközpontban, a Sárvári Református Dalárda közreműködésével követően.
2000. június 30., péntek
A REFORMKOR, AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC
A REFORMKOR, AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC
Az "Ezredvégi beszélgetések" nyári szünet előtti utolsó előadását tartotta dr. Katona Tamás történész a fenti címmel.
Az előadó először Gróf István alpolgármester köszöntőjére "válaszolt". Leendő varsói nagykövetünk családja egyik vasi ága kapcsán szerencsés vidéknek nevezte szűkebb- tágabb környezetünket, mely kimaradt a nagyobb háborúkból, összecsapásokból, majd családja további ágait felemlegetve, az ökumenizmus mellett tört lándzsát. Ezt követően a hely szelleme ihlette gondolatait osztotta meg a jelenvevőkkel. Beszélt- többek közt- Magyari István evangélikus lelkészről, aki ki merte prédikálni Báthory Erzsébet viselt dolgait, s aztán Sárvár szerepét taglalta röviden a reformáció hajnalán.
Szűkebben vett előadása témája bevezetését a reformkor kezdeti éveinek tisztázásával, bemutatásával kezdte. Előbb- Horváth Jánosra hivatkozva- az 1823-as évet említette, majd Széchenyi 1825-ös Magyar Tudós Társaság alapítását nevezte fontos mérföldkőnek. Ezután az 1830-as évek Európájának történelmi viszonyait vette górcső alá. Kijelentette, mi, magyarok, a Habsburg birodalom alkotmányos feléhez tartoztunk (Erdéllyel és Horvátországgal együtt). Tulajdonképpen a birodalom nyugati felének lett volna szüksége az alkotmányos működésre- mondotta, s jelezte, ezt szerették volna később elérni a forradalmi ifjak is. Ezután az első reformországgyűlés, majd az akkori civilszervezetek és Széchenyi munkái (különösen a Hitel és a Stádium) "kerültek terítékre". A Stádium kapcsán megjegyzi, lapjain már ott lappang a tizenkét megoldandó feladat. Majd az ország diplomásairól ejtett szót, s beszélt a továbbiakban- a gazdaság fejlődése kapcsán- Széchenyi és Batthyány eperfáiról, a selyemhernyó-tenyésztésről is és a szabadság fogalmát is igyekezett "körbejárni".
A közvetlen forradalmi események előkészítése sorában Kossuth és az Országgyűlési Napló szerepét méltatta. Szólt a közlekedés fejlődéséről, az országgyűlési ifjak peréről és a Pesti Hírlapról is. Az 1843-44-es , továbbá az 1847-48-as országgyűlések rövid ismertetése után ismét Európára tekintett, különös figyelmet szentelve a palermói eseményeknek. Olyan magyar ifjakat említ (például Fehér Pált, aki azonos Vasvári Pállal), akik nagyon jól látják- érzékelik az európai forradalmak láncolatát. Közben Bécsben is kitör a forradalom. Kossuth pedig Ausztriának is alkotmányt követel. Az előadó a pesti események kapcsán megkülönböztetett figyelemmel beszélt az un. 12 pontról és a Nemzeti Dalról. A pesti forradalom kitörését egy eredeti pletykafüzérrel "késleltette" (Jókai Móricz és Szendrei Júlia "esetét" osztotta meg a jelenlévőkkel). Közben az ifjak felmérik saját erejüket, Jókai a 12. pontot, Petőfi a Nemzeti Dalt szavalja el, majd szóba kerül a sajtófoglalás is. Néhány egészen új ismeretanyagra is szert tehettünk. Megtudhattuk, hogy a délelőtti, mintegy 5 ezres tömeg már 10 ezerre "dagad", mire délután a Múzeumkerthez ér. Köztük sok a diák, az egyetemista, de szép számmal akadnak munkások és vásározó parasztok is. Az előadó azt is egyértelműsíti, hogy a Nemzeti Múzeum emléktáblája ellenére Petőfi itt nem szavalta el a Nemzeti Dalt. A város is "odaáll" a fiatalok mellé. A Polgárőrség pedig átalakul Nemzetőrséggé. Már vagy 20 ezren vannak , amikor megkísérlik Táncsics kiszabadítását. Nemcsak Pesten, Pozsonyban is meghatározó ez a nap. Bécsben is forradalmárok fogadják a magyar küldöttséget.
A továbbiakban szó esett a forradalom harceseményeiről, szóba került, hogy kilenc helyszínen támadtak az osztrákok. Szerencsére Kossuth, a politikai vezető és Görgey, a katonai vezető megértik egymást. Egyre egyértelműbbé válik, hogy az ország a honvédseregtől függ. Közben Debrecen lesz a szabadságharc fővárosa. Leváltják a fővezér Dembinszkyt és a tehetséges Görgeyt nevezik ki helyette. Sajnos, az is nyilvánvaló, hogy nincs annyi erőnk, hogy eljussunk Bécsig, de Görgey beveszi Buda várát. Ez akkor európai ügy volt, de nem tudott győzni a nép, mert a gonoszok összefogtak ellene- jelentette ki Katona Tamás. A túlerővel szemben mit sem ért a vitézség, ha nem akadt szövetségesünk.
1867-ben az uralkodó kénytelen belátni kudarcát, s az ország a kiegyezés után ott folytathatja, ahol 1849-ben abbahagyatták vele. 50 békés év következett, ez alatt egy erős gazdaságú Magyarország épült fel (ma sem lehet más feladtunk- jegyezte meg az előadó). Majd észérvek sokaságát felvonultatva védi meg a korábban csak a forradalom árulójának kikiáltott Görgey Artúrt. A bukás lényege Katona szerint abban van, hogy míg ellenfelünk tudott szövetségest találni, mi nem. Befejezésül pedig arról beszélt, hogy a történelem, a szabadságharc egészében a miénk, nem lehet belőle csak "mazsolázgatni", következésképp a forradalom szereplőit is csak együtt lehet tisztelni és szeretni.
Remek, többségében ismeretlen anekdotákból ás történelmi tényekből "összegyúrt" előadást hallhattunk június 8-án dr. Katona Tamás történésztől.
molnár
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 13. számában, 2000. június 30-án
Az "Ezredvégi beszélgetések" nyári szünet előtti utolsó előadását tartotta dr. Katona Tamás történész a fenti címmel.
Szűkebben vett előadása témája bevezetését a reformkor kezdeti éveinek tisztázásával, bemutatásával kezdte. Előbb- Horváth Jánosra hivatkozva- az 1823-as évet említette, majd Széchenyi 1825-ös Magyar Tudós Társaság alapítását nevezte fontos mérföldkőnek. Ezután az 1830-as évek Európájának történelmi viszonyait vette górcső alá. Kijelentette, mi, magyarok, a Habsburg birodalom alkotmányos feléhez tartoztunk (Erdéllyel és Horvátországgal együtt). Tulajdonképpen a birodalom nyugati felének lett volna szüksége az alkotmányos működésre- mondotta, s jelezte, ezt szerették volna később elérni a forradalmi ifjak is. Ezután az első reformországgyűlés, majd az akkori civilszervezetek és Széchenyi munkái (különösen a Hitel és a Stádium) "kerültek terítékre". A Stádium kapcsán megjegyzi, lapjain már ott lappang a tizenkét megoldandó feladat. Majd az ország diplomásairól ejtett szót, s beszélt a továbbiakban- a gazdaság fejlődése kapcsán- Széchenyi és Batthyány eperfáiról, a selyemhernyó-tenyésztésről is és a szabadság fogalmát is igyekezett "körbejárni".
A közvetlen forradalmi események előkészítése sorában Kossuth és az Országgyűlési Napló szerepét méltatta. Szólt a közlekedés fejlődéséről, az országgyűlési ifjak peréről és a Pesti Hírlapról is. Az 1843-44-es , továbbá az 1847-48-as országgyűlések rövid ismertetése után ismét Európára tekintett, különös figyelmet szentelve a palermói eseményeknek. Olyan magyar ifjakat említ (például Fehér Pált, aki azonos Vasvári Pállal), akik nagyon jól látják- érzékelik az európai forradalmak láncolatát. Közben Bécsben is kitör a forradalom. Kossuth pedig Ausztriának is alkotmányt követel. Az előadó a pesti események kapcsán megkülönböztetett figyelemmel beszélt az un. 12 pontról és a Nemzeti Dalról. A pesti forradalom kitörését egy eredeti pletykafüzérrel "késleltette" (Jókai Móricz és Szendrei Júlia "esetét" osztotta meg a jelenlévőkkel). Közben az ifjak felmérik saját erejüket, Jókai a 12. pontot, Petőfi a Nemzeti Dalt szavalja el, majd szóba kerül a sajtófoglalás is. Néhány egészen új ismeretanyagra is szert tehettünk. Megtudhattuk, hogy a délelőtti, mintegy 5 ezres tömeg már 10 ezerre "dagad", mire délután a Múzeumkerthez ér. Köztük sok a diák, az egyetemista, de szép számmal akadnak munkások és vásározó parasztok is. Az előadó azt is egyértelműsíti, hogy a Nemzeti Múzeum emléktáblája ellenére Petőfi itt nem szavalta el a Nemzeti Dalt. A város is "odaáll" a fiatalok mellé. A Polgárőrség pedig átalakul Nemzetőrséggé. Már vagy 20 ezren vannak , amikor megkísérlik Táncsics kiszabadítását. Nemcsak Pesten, Pozsonyban is meghatározó ez a nap. Bécsben is forradalmárok fogadják a magyar küldöttséget.
A továbbiakban szó esett a forradalom harceseményeiről, szóba került, hogy kilenc helyszínen támadtak az osztrákok. Szerencsére Kossuth, a politikai vezető és Görgey, a katonai vezető megértik egymást. Egyre egyértelműbbé válik, hogy az ország a honvédseregtől függ. Közben Debrecen lesz a szabadságharc fővárosa. Leváltják a fővezér Dembinszkyt és a tehetséges Görgeyt nevezik ki helyette. Sajnos, az is nyilvánvaló, hogy nincs annyi erőnk, hogy eljussunk Bécsig, de Görgey beveszi Buda várát. Ez akkor európai ügy volt, de nem tudott győzni a nép, mert a gonoszok összefogtak ellene- jelentette ki Katona Tamás. A túlerővel szemben mit sem ért a vitézség, ha nem akadt szövetségesünk.
Remek, többségében ismeretlen anekdotákból ás történelmi tényekből "összegyúrt" előadást hallhattunk június 8-án dr. Katona Tamás történésztől.
molnár
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 13. számában, 2000. június 30-án
2000. június 16., péntek
BAROKK ÉS FELVILÁGOSODÁS KÖZÖTT
EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK- BAROKK ÉS FELVILÁGOSODÁS KÖZÖTTT
Ezzel a címmel tartotta előadását a XVIII. század művelődésterületéről Szörényi László irodalomtörténész.
Sajnos, a program több, mint fél órás késéssel kezdődött. Pár mondat után kiderült, hogy az a bizonyos XVIII. század művelődéstörténeti szempontból visszanyúlik az előzőbe és áttér a következő évszázadba is. Főbb mérföldkövek: a török kiűzése, Rákóczi szabadságharc, Szatmári béke, francia forradalom, II. József és Mária Terézia kora.
A magyar művelődésre nagy-nagy fokban hatott a latin, német és a francia irodalom. Eszterházától Nagyváradig művelődési centrumok alakultak. Néhány példa: a sümegi templom Maulbertsch freskói, Sárospatak könyvtára. Ezek nagy része (tárgyi és írott emlékek) elpusztult a hadak járása miatt. A török idők, a kuruc harcok és aközben fellépő pestisjárványok alaposan megritkították a népet, de a század végére az ország újra erőre kapott, és a népesség megháromszorozódott. Ez volt az alapja a szellemi újjászületésnek. Az első jelenség Bessenyei György, a testőr. 1772-ben már több műve megjelent Bécsben. A protestáns felső- tiszavidéki Bessenyei mellett a másik nagy név Faludi Ferenc, a nyugat- dunántúli katolikus értelmiségi, aki egyébként jezsuita volt. Bár saját korában nem eléggé ismert, jó költő és a szellemi ébredés megindítója. Néhány további név: a protestáns Lázár János és a katolikus Teleki József (ő Voltaire-nél is megfordult).
Nagy áttörést jelentett a modern próza felé Mikes Kelemen a Törökországi levelekkel. Mikes erdélyi, kis ember Rákóczi udvarában, elkíséri fejedelmét a száműzetésbe. A franciaországi tartózkodás idején nagymértékben hatott rá a francia kultúra, és ez a leveleken is érződik. Róla elmondható, hogy "abszolut író", magyarul írt. Időben kiadták, 1792-ben, Szombathelyen. A kézirat egy boszniai török basa jóvoltából jutott el Magyarországra.
II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, főúr és szabadsághős. A száműzetésben franciául írt Confessió-ja Szent Ágostoni magasságokba ível.Nem annyira a kort reprezentálja, mint Mikes, inkább belső vívódásai, vallásossága és az életével való számvetés a témája. Elég későn, 1862-ben talált rá egy emigráns Párizsban, franciából latinra fordítva került Magyarországra. Még vannak ismeretlen, kiadatlan művei is. Rákóczi, mint író a XX. század felfedezettje.
Apor Péter műve, a Metamorposis Transylvanae, amiben a régi erdélyi élet eltűnésén sajnálkozik.Addig a törökkel jól meglévén, az erdélyiek bajaiért a magyarországiakat okolták.
Az irodalom nyelve tehát a latin volt, a latinság volt a közélet és az egyház nyelve. Divatba jött ismét a latin verselés. Volt ebben a korszakban még sok más is, ami természetszerűleg nem fér bele egy másfél órás előadás kereteibe, pláne egy arról készült még rövidebb ismertetőbe. Csokonai, Kazinczy, Batsányi épp, csak meg voltak említve. A végkövetkeztetés talán az volt, hogy kiváló íróink nagy részét és műveiket a kortársak nem ismerték eléggé. Ennek oka lehetett a nyelvi korlátok és a nemzeti függetlenség hiánya. Csak a későbbi nemzedék fedezte fel őket és még manapság is vannak kiadatlan művek ebből a korból.
Az előadás dinamikusabb is lehetett volna, hiszen nem szakembereknek szólt, és amikor az előadó jobban belemerült egy témába, beszéde felgyorsult, ami néhol az érthetőség rovására ment.
dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 12. számában, 2000. június 16-án
Ezzel a címmel tartotta előadását a XVIII. század művelődésterületéről Szörényi László irodalomtörténész.
A magyar művelődésre nagy-nagy fokban hatott a latin, német és a francia irodalom. Eszterházától Nagyváradig művelődési centrumok alakultak. Néhány példa: a sümegi templom Maulbertsch freskói, Sárospatak könyvtára. Ezek nagy része (tárgyi és írott emlékek) elpusztult a hadak járása miatt. A török idők, a kuruc harcok és aközben fellépő pestisjárványok alaposan megritkították a népet, de a század végére az ország újra erőre kapott, és a népesség megháromszorozódott. Ez volt az alapja a szellemi újjászületésnek. Az első jelenség Bessenyei György, a testőr. 1772-ben már több műve megjelent Bécsben. A protestáns felső- tiszavidéki Bessenyei mellett a másik nagy név Faludi Ferenc, a nyugat- dunántúli katolikus értelmiségi, aki egyébként jezsuita volt. Bár saját korában nem eléggé ismert, jó költő és a szellemi ébredés megindítója. Néhány további név: a protestáns Lázár János és a katolikus Teleki József (ő Voltaire-nél is megfordult).
Nagy áttörést jelentett a modern próza felé Mikes Kelemen a Törökországi levelekkel. Mikes erdélyi, kis ember Rákóczi udvarában, elkíséri fejedelmét a száműzetésbe. A franciaországi tartózkodás idején nagymértékben hatott rá a francia kultúra, és ez a leveleken is érződik. Róla elmondható, hogy "abszolut író", magyarul írt. Időben kiadták, 1792-ben, Szombathelyen. A kézirat egy boszniai török basa jóvoltából jutott el Magyarországra.
II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, főúr és szabadsághős. A száműzetésben franciául írt Confessió-ja Szent Ágostoni magasságokba ível.Nem annyira a kort reprezentálja, mint Mikes, inkább belső vívódásai, vallásossága és az életével való számvetés a témája. Elég későn, 1862-ben talált rá egy emigráns Párizsban, franciából latinra fordítva került Magyarországra. Még vannak ismeretlen, kiadatlan művei is. Rákóczi, mint író a XX. század felfedezettje.
Apor Péter műve, a Metamorposis Transylvanae, amiben a régi erdélyi élet eltűnésén sajnálkozik.Addig a törökkel jól meglévén, az erdélyiek bajaiért a magyarországiakat okolták.
Az előadás dinamikusabb is lehetett volna, hiszen nem szakembereknek szólt, és amikor az előadó jobban belemerült egy témába, beszéde felgyorsult, ami néhol az érthetőség rovására ment.
dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 12. számában, 2000. június 16-án
2000. május 5., péntek
REFORMÁCIÓ- ELLENREFORMÁCIÓ
EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK: REFORMÁCIÓ- ELLENREFORMÁCIÓ
A sorozat egyik legsúlyosabb, legtartalmasabb előadását hallottuk Kálmán Attilától, az Antall kormány oktatási államtitkárártól, aki jelenleg a pápai Református Kollégium igazgatója. Tanárhoz illó módon, az alapfogalmakkal kezdte. Németh Lászlót idézve: a kultúra az életet vezető elv, afféle belső mágnes, amely egy embercsoportot irányít. Kultúra nincs transcedentia, Isten, Istenkeresés nélkül. A hit nem egyenlő a tudás hiányával, a hit ellentéte a hitetlenség. A hit ajándék, nem adható és tanulható, csak élmény által szerezhető meg. Az egyház elsősorban lelki közösség.
A protestantizmus lényege: személyes kapcsolat Istennel, nem kellenek közvetítők, szentek. Ennek módja a Biblia rendszeres napi olvasása. A Bibliát az élet zsinórmértékéül fogadja el, az üdvösség a Kegyelem által van. Predestináció: eleve elrendeltség, Isten kiválaszt embereket, akik alkalmassá válnak a feladatra. A keresztény felekezetek közti legfőbb különbség az Úrvacsorában van. 1. katolikus: az ostya és a bor átváltozik Krisztus testévé. 2. Luther: az ostyában és a borban Krisztus teste jelenvaló, mert Ő mindenütt jelenvaló 3. Zwingli szerint, aki a Református Egyház igazi megalapítója: a hit a lényeg és nem a jegyek. 4. Kálvin szerint a Szentlélek munkája a döntő.
A reformáció a reneszánsszal egy időben lépett fel. Kedvezett neki a politikai és gazdasági helyzet, a pápaság romlása és lezüllése. Ámbár a pápaság által beszedett pénzekből olyan maradandó értékek is keletkeztek, mint a római San Pietro és a Vatikáni Múzeum. Teológiai szempontból fontosak a Biblia újrafordításai. Luther 1517-ben szögezte ki Wittenbergben a 95 pontot és 1522-ben már kész volt a német fordítás. Mert a napi bibliaolvasáshoz anyanyelvű szöveg kellett és iskolák is. Mindez a pápai átok és a wormsi birodalmi gyűlés ellenében, ahonnan az új hit képviselői kivonultak. Innen a nevük is: protestáns. Az elődök közül megemlítendő Rotterdami Erasmus humanista tevékenysége. Jelentős alak volt még Melanchton, aki Pál rómaiakhoz írt levelét elemezte.
A református egyház igazi megalapítója Zwingli tábori pap volt, harctéri és pestis- járványbeli élményei voltak rá döntő hatással. A templomokból 350 évre eltávolította a képeket és az orgonát. Szerinte a keresztségben nem a víz ment meg, hanem a gyülekezet és a szülők gondoskodása. A református és az evangélikus egyház között igazából eltérés csak az Úrvacsorában van. Szó esett még Kálvin fő művéről, az Instuticióról, Bullinger II. helvét hitvallásáról és a heidelbergi kátéról.
A reformáció nemcsak világmértékben volt pozitív jelenség, hanem a három részre szakadt Magyarország szempontjából művelődéstörténetileg is. 21 nyomdából 20 volt protestáns és a szerzők többsége. Megemlítendő a magyar nyelvű Károli- féle Vizsolyi Biblia, 1541-ben Sárváron Sylvester János működése. 168 iskolából 134 volt protestáns. Jeles iskola volt Pápán, Debrecenben, Sárospatakon, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, stb. 1517-ben, Luther fellépése után 14 évvel, 1531-ben Pápán már református iskola volt. Ők támogatták a szegény, tehetséges diákokat, az idősebb diákok is tanítottak, később pedig keresményükből és a régi diákok támogatásával külföldre mentek. Így terjedtek el Luther és Kálvin tanai.
Az ellenreformáció a régit akarta visszaállítani és ez kemény harcokhoz vezetett. Erdélyben a tordai országgyűlés kimondta a szabad vallásgyakorlást. Ezalatt megerősödtek a szerzetesrendek, melyek a vezetőrétegeket akarták megnyerni. Piaristák, jezsuiták, 1609-ben alakultak meg az Angol kisasszonyok. A pozsonyi törvényszékre idézett 89 prédikátorból 41-et gályarabságra ítéltek, ebből 15 a sárvári vár pincéjében raboskodott. A hatalom megrontja az embert. Ez alól nem volt kivétel Kálvin sem, aki felelős Miguel De Servatus, az unitárius egyház alapítója és a kis-vérkör felfedezője haláláért.
A reformációnak a katolikus egyház is sokat köszönhet, mert a "konkurencia" őt is megújulásra késztette. A magyar irodalom jeles protestáns alakjait nem soroljuk fel terjedelmi okok miatt, de Pázmány Péternek, az ellenreformáció vezéralakjának erős ellenfelekkel kellett szembenéznie.
Antall József véleménye: a magyar nép nem lenne olyan, ha nem lett volna reformáció.
A kérdések között szó esett a jelenlegi felekezeti megoszlásról: kat:65-67%, ref: 20-21 %, ev: 6-7 %. Míg a katolikus- református arány kb. 3:1, addig az általuk birtokolt ingatlanok aránya 11:1. Pontos adatok nyerése egy népszámlálás dolga lenne. Vallásszociológusok nyilatkozataiból ismert, hogy az igazán aktív vallásgyakorlók száma egy- egy felekezeten belül 10-12 %. Az előadó véleménye még az is, hogy az egyháznak részt kell venni a közéletben, de a pártpolitikában nem. Tartalmas előadást hallottunk, talán sikerült belőle valamit visszaadni.
dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 9. számában, 2000. május 5-én
A sorozat egyik legsúlyosabb, legtartalmasabb előadását hallottuk Kálmán Attilától, az Antall kormány oktatási államtitkárártól, aki jelenleg a pápai Református Kollégium igazgatója. Tanárhoz illó módon, az alapfogalmakkal kezdte. Németh Lászlót idézve: a kultúra az életet vezető elv, afféle belső mágnes, amely egy embercsoportot irányít. Kultúra nincs transcedentia, Isten, Istenkeresés nélkül. A hit nem egyenlő a tudás hiányával, a hit ellentéte a hitetlenség. A hit ajándék, nem adható és tanulható, csak élmény által szerezhető meg. Az egyház elsősorban lelki közösség.
A reformáció a reneszánsszal egy időben lépett fel. Kedvezett neki a politikai és gazdasági helyzet, a pápaság romlása és lezüllése. Ámbár a pápaság által beszedett pénzekből olyan maradandó értékek is keletkeztek, mint a római San Pietro és a Vatikáni Múzeum. Teológiai szempontból fontosak a Biblia újrafordításai. Luther 1517-ben szögezte ki Wittenbergben a 95 pontot és 1522-ben már kész volt a német fordítás. Mert a napi bibliaolvasáshoz anyanyelvű szöveg kellett és iskolák is. Mindez a pápai átok és a wormsi birodalmi gyűlés ellenében, ahonnan az új hit képviselői kivonultak. Innen a nevük is: protestáns. Az elődök közül megemlítendő Rotterdami Erasmus humanista tevékenysége. Jelentős alak volt még Melanchton, aki Pál rómaiakhoz írt levelét elemezte.
A református egyház igazi megalapítója Zwingli tábori pap volt, harctéri és pestis- járványbeli élményei voltak rá döntő hatással. A templomokból 350 évre eltávolította a képeket és az orgonát. Szerinte a keresztségben nem a víz ment meg, hanem a gyülekezet és a szülők gondoskodása. A református és az evangélikus egyház között igazából eltérés csak az Úrvacsorában van. Szó esett még Kálvin fő művéről, az Instuticióról, Bullinger II. helvét hitvallásáról és a heidelbergi kátéról.
A reformáció nemcsak világmértékben volt pozitív jelenség, hanem a három részre szakadt Magyarország szempontjából művelődéstörténetileg is. 21 nyomdából 20 volt protestáns és a szerzők többsége. Megemlítendő a magyar nyelvű Károli- féle Vizsolyi Biblia, 1541-ben Sárváron Sylvester János működése. 168 iskolából 134 volt protestáns. Jeles iskola volt Pápán, Debrecenben, Sárospatakon, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, stb. 1517-ben, Luther fellépése után 14 évvel, 1531-ben Pápán már református iskola volt. Ők támogatták a szegény, tehetséges diákokat, az idősebb diákok is tanítottak, később pedig keresményükből és a régi diákok támogatásával külföldre mentek. Így terjedtek el Luther és Kálvin tanai.
Az ellenreformáció a régit akarta visszaállítani és ez kemény harcokhoz vezetett. Erdélyben a tordai országgyűlés kimondta a szabad vallásgyakorlást. Ezalatt megerősödtek a szerzetesrendek, melyek a vezetőrétegeket akarták megnyerni. Piaristák, jezsuiták, 1609-ben alakultak meg az Angol kisasszonyok. A pozsonyi törvényszékre idézett 89 prédikátorból 41-et gályarabságra ítéltek, ebből 15 a sárvári vár pincéjében raboskodott. A hatalom megrontja az embert. Ez alól nem volt kivétel Kálvin sem, aki felelős Miguel De Servatus, az unitárius egyház alapítója és a kis-vérkör felfedezője haláláért.
Antall József véleménye: a magyar nép nem lenne olyan, ha nem lett volna reformáció.
A kérdések között szó esett a jelenlegi felekezeti megoszlásról: kat:65-67%, ref: 20-21 %, ev: 6-7 %. Míg a katolikus- református arány kb. 3:1, addig az általuk birtokolt ingatlanok aránya 11:1. Pontos adatok nyerése egy népszámlálás dolga lenne. Vallásszociológusok nyilatkozataiból ismert, hogy az igazán aktív vallásgyakorlók száma egy- egy felekezeten belül 10-12 %. Az előadó véleménye még az is, hogy az egyháznak részt kell venni a közéletben, de a pártpolitikában nem. Tartalmas előadást hallottunk, talán sikerült belőle valamit visszaadni.
dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 9. számában, 2000. május 5-én
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)