Ha akarta, ha nem, Tóth Viktor sztár lett Szombathelyen (is)
A Skylark Metropolitan koncertje a Lamantin Jazz Fesztiválon
Szöveg és fotók: Gróf István
Ismét kegyes volt az időjárás, elkerülte a hőhullám a fesztivál eseményének színhelyét, így a koncertek előtt kellemes időben idézhettük fel
Nemerei Péter munkáit, a Lamatin Jazz Fesztiválok
gondosan megszerkesztett plakátjait a klub teraszán, a fotós arcképcsarnok mellett.
Az előzenekar- a tegnapihoz hasonlóan nemcsak rövidnadrágos, szandálos fiatalokból állt, a középkor is nyomatékkal képviseltette magát a magukat képezni kívánó Improvizációs Tábor tanítványainak sorában. Az
AZEZZ Quartet Fülöp László- gitár,
Pávai Barna- basszus,
Sándor Zsombor- dob, valamint a Dániában zenét tanító
Blik Bertram zongorista összetételű banda is a jazz mainstream korszakából válogatta ki bemutatkozásuk darabjait. Charlie Parker
Billie's Bounce c. bluesával kezdtek, hatásos gitár- zongora uniszónóval indítva azt, majd egy 1934-ből származó Vernon Duke ballada, az
Autumn in New York következett, végül
a My Shining Hour c. sztenderddel fejezték be bemutatkozásukat. Mind a gitár-, mind a zongora-improvizációk ötletdúsak voltak, nagy tapasztalatot feltételeztek, de a kíséret is precízen dolgozott.
Tiszta erkölcs, vallásos lélek, szabad szellem - e három vonásával jellemezhetnénk
Tóth Viktor altszaxofonos egyéniségét. Ezek származéka a tiszta, elsöprő erejű megszólalás, párban a magasfokú kreativitással. Nem sok jazz-zenész mondhatja el magáról Magyarországon, hogy mind a szakma, mind a közönség kiemelt érdeklődését bírja. Hatalmas lelke van, és hogy tartalékait feltöltse, sokszor „elbújik" ide-oda, hol Indiába, hol a Gyimesekbe, de legtöbbször alföldi tanyájára.
Óriási érdeklődés övezte új formációjának, a Skylark Metropolitannak bemutatkozását. Tóth
nem az unplugged, dob nélküli hangzásban gondolkodott, melyek az
Arura Trió idejében a jól megérdemelt sikereket hozták meg számukra
Lukács Miklós cimbalmossal az oldalán. Már nem a „tanyasi kis lak" van a középpontban, mint a
Szemed Kincse, vagy a
Have No Fear lemezei idején, hanem a jó értelembe vett kozmopolita világ, a nagyváros, benne az égboltra szálló-daloló pacsirtával. Hajtotta őt a megújulás szándéka, bár mind a nyolc, eddig megjelent lemeze más és más hangulatú. „
Minden zenekarvezető álma, hogy az együttesben játszók a zenével együtt lélegezve szabadon szárnyaljanak, ugyanakkor olyan közös hangzást hozzanak létre, amely teljes, egyedi, és az univerzum minden minőségével rokon" - idézzük Tóth Viktort. Meg is találta új társait hozzá, megőrizve régi csapattársát,
Orbán György nagybőgőst. A fiatal, 30-as korosztályt képviseli
Cseh Péter gitáros, aki a Nagy Emma Quintetben irányította magára a figyelmet, és
Gyárfás Attila, a Hágában zeneakadémiát végzett dobos, aki az avantgárd irányzat képviselője. Stílusukat nehéz jellemezni: post bop, modern mainstream, free jazz, etno-jazz és a könnyen rögzülő, a lélekre ható balladák egyszerre jelennek meg zenéjükben.
A műsorukban elhangzott számok, kevés kivétellel Tóth Viktor sajátjai voltak. A koncerten (mint a végén kiderült, lemezfelvételre rögzítve lett!) elhangzó dalokat nehezen tudtam követni. „
Ez a kreatív, szabad szárnyalás, amely összes formációját jellemzi, ...az első pillanattól áradó erejével lebontotta a magunk köré épített falakat, és egyre felszabadultabban engedtük át magunkat a zene sodrásának" - idézem ide
Somogyvári Péter koncertélményét. Lüktető bebop, lengőbasszussal kísért slow blues, dallamos ballada jöttek egymás után.
Tóth szaxijának a dallamfelvezetésben olyan hangja volt, mintha kórusban játszottak volna a fúvósok, szólóiban pedig szabadon szárnyalt, melodikus és energikus volt, a magas hangokat vízszintesen tartott
Selmerjéből préselte ki. Páros ritmusú számoknál is aszimmetrikusként jött át a ritmus, főleg a recsegő alto- szólamokban. Gyakran játszottak a versékben uniszónót a gitárossal, aki nem a mainstream jazzben megszokott akkordfűzéseket alkalmazta: gyakran rockos, bluesos akkordokkal operált. Persze a gitár- szaxi „párbeszédek" itt is fokozták az izgalmat. A
Groove Swing c,"első babynk"-ahogy Tóth Viktor bekonferálta, őrült vadsággal hangzozz el többek között az új bandától, majd az ezt követő
35th Street sétáló basszussal menetelt a végén a szám "elhalásáig". Gyárfás széttört, a sémákat kerülő dobolása meghatározó volt a banda megszólalásában. Orbán is hozta formáját: magas szinten, izgalmas mentekkel játszott. Az erre a zenekarra írt repertoárba belekerült
John Coltraine Dear Lord c. spirituális darabja is: Tóth a megnyugvás érzetét jól áthozó balladájában igazán kitett magáért: kiállásában a többiek kísérete nélkül szárnyalt, terült a szépség, a jóság, a melegség hangszeréből. A
Rush c. már inkább a free-jazzhez közelített, Cseh jóvoltából visszhangzottak a beszúrt effektek, riff- akkordok. A
Funk c nótával zártak a fiúk, mely dögös, kőkemény hangzással szólt Péter reszeléseivel, Attila rövid, Viktor hosszúra nyúlt élvezetes improvizációival.
Az átizzadt kaftánban a ráadásban visszatérő szelíd, a szemével mosolyogva irányító zenekarvezető egy
indiai hangulatélményt elevenített fel (kamiondudálás), a szűnni nem akaró visszataps után pedig egy latin ritmusú számban, a
Stolen Clap-ben megénekeltetett bennünket. Elsőre nehéznek látszott a reprodukálandó ének, de a végén belejöttünk. A harmadik - itt ez is megtörtént! - lejátszott ráadásszámot
Duke Ellington tiszteletére írta Tóth. A lassú, hagyományos bluesban már hagyta zenésztársait szerepelni, főleg a gitárost, aki nagyokat szólózott, végül csak hárman, a szaxofonos nélkül fejezték be a számot.
Akár akarta, akár nem,
Tóth Viktor sztárrá vált Szombathelyen (is). Beérett a 2005 óta érlelt gyümölcs: idehaza az egyik legnépszerűbb zenész lett, amit egy fikarcnyi megalkuvás nélkül ért el. És ez nem semmi manapság!
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2024.07.04-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése