MAGYARSÁGUNK ÉS HITÜNK NAPJAINKBAN

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- MAGYARSÁGUNK ÉS HITÜNK NAPJAINKBAN

Kedves meglepetéssel kezdődött az október 28-ai Szokolay- est: Kóta Balázs, a zeneiskola II. osztályos növendéke a vendég egyik gyerekek számára írt darabjából adott elő részleteket Hirschberg Henrik zongoraművész kíséretében.

Ezt követően Gróf István alpolgármester, az előadássorozat házigazdája köszöntötte a Kossuth- díjas zeneszerzőt, aki a Magyarságunk és hitünk napjainkban című előadása bevezetőjében arról beszélt, hogy szívesen jött, haza jött, hisz Sárváron rendezték a közelmúltban egy Sylvester János szövegére írt darabjának ősbemutatóját. Majd azzal folytatta, hogy jobb magyarokhoz jött, mint ahol él, hisz "Sopron elesett, de Sárvár megmaradt"- célzott az egy hete zajlott önkormányzati választásokra. Ezután megemlítette, hogy büszkén viseli az Orbán Viktor miniszterelnöktől kapott Corvin- lánc kicsinyített változatát. Előadását azzal folytatta, hogy a "nemzettagadók közt szeretne igazat mondani, hisz ma Magyarországon következmények nélkül lehet hazudni." Témaválasztása kapcsán pedig megjegyezte, hogy nem ő talált témáira, hanem azok őreá, és a történelem hozta össze számára a hit, valamint a magyarság fogalmakat. Majd azt taglalta, hogy ő az október szerelmese, s itt néhány októberi dátumot, évfordulót is megemlített. Például az 1956-os forradalmat, szabadságharcot és reformációt. Közben egy statisztikai adatot is megosztott a hallgatósággal: szerinte zenéje 90 %-a hazáról szól. És ő örök pártonkívüliként soha nem a sikerért, hanem a küldetés miatt dolgozott, és mindig a tartalom, a lélek, a szellem egységére törekedett, mert csak ez boldogíthatja az embert. Előadása első felének zárása-képpen megismételte, ő nem politizál, csak saját életét igyekszik bemutatni, s így folytatta: októberben az elnyomás igájától szerettünk volna megszabadulni, áprilisban pedig megtisztulni.
A második rész kezdetén arról beszélt, hogy milyen jó belenézni a múltba, annak ellenére is, hogy többször is iszonyatos nehézségek közepette maradt életben, s az életet viszont sokszor csak humorral, "hülyéskedéssel" lehet elviselni. Volt olyan időszak az életében- mondta-, amikor csak Kodályt és Bartókot "szorította magához" és nagy költőinket. Majd a színes, személyes hangvételű előadását saját szerzemények bemutatásával folytatta.

Elöljáróban elmondta, hét operája van, a nyolcadikat most írja. Ismertebb, nagyobb darabjaiból mutatott be részleteket. Többek közt a Vérnászból, az Ecce Homóból, a Margit, a hazának szentelt áldozatból. És egymás után "jöttek" az oratórikus művek: a Tűz Márciusa, a Gályarab- kantáta, a Pünkösdi ének, az Ady- kantáta, a Magyar zsoltár, stb. Néhány kórusművébe, kamarazenei művébe is belehallgathattunk. És közben minden zenéhez megjegyzéseket fűzött, legtöbbször felvillantotta azt a történelmi hátteret is, amelyben azok megszülettek. Arról is szót ejtett, hogy nagyon sokszor csak a zene és az ima segítette át a nehézségeken, ezért utolsó évtizedeinek legjellemzőbb darabjai énekelt imádságként, zenei prédikációként is felfoghatók (például Fohász Erdély falvaiért). Ebbéli zenéjének talán csúcspontja a Mi Atyánk című. Ennek elhangzása után ismét megemlítette , hogy evangélikus vallású, de ökumenikus gondolkodású. Végül Orbán Viktortól való idézettel búcsúzott, és azzal az ígérettel, hogy 1956 ötvenedik évfordulójára "valami nagy" zenével készül.

-ár
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 22. számában, 2002. november 8-án

ISMERJÜK FEL AZ ÚJAT A RÉGIBEN

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
ISMERJÜK FEL AZ ÚJAT A RÉGIBEN- tanácsolta Molnár Tamás filozófus

Az Évezrednyitó beszélgetések keretében Molnár Tamás filozófus volt Gróf István alpolgármester vendége. A 81 éves professzor korát meghazudtolva, fiatalosan, mindenki figyelmét ébren tartva osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel nemzetről, régióról, globalizációról.

A kortárs mindig a legkevesebbet tudja, a jelen pillanatok megméretése mégis fontos mindenki számára- mondta. Aztán így folytatta:sokáig nemzetállamokban éltünk, amelyek most kezdenek eltünedezni. Mi követi majd ezt a formát? Csak spekulálhatunk róla. Lehetséges, hogy a régió? Lassacskán felbomlik pl. Spanyolország, Franciaországról Korzika, Angliától Írország el akar szakadni. Tehát egész Európában jelentkezik a régió, mintegy lehetséges változat a nemzetállamok helyett. De itt van pl. Erdély kérdése is: van-e esélye, hogy félig autonóm régióvá váljon? Nem tudni még.
De mit takar a globalizáció, ami ma talán a legnépszerűbb szavak egyike. Ez csak egy új elnevezés arra, amit ma annak idején imperializmusnak hívtunk. Történelmi példával megvilágítva: az ókori Róma a globalizáció mesterfoka, hiszen ez a kis itáliai falu addig terjeszkedett, amíg globálissá vált az akkori viszonyok között. A globalizáció csak egy XXI. századi név, amelyet eddig is ismertünk: a hódítás neve. Ismerjük fel az újat a régiben, hiszen mindig ugyanaz, csak kicsit másképp az! Ez a fogalom sem új és úgy érzem, nem fogja megváltani a világot. Ez a modell, ami előttünk áll, már kopogtat az ajtón, ezért meg kell vizsgálni történelmi alapját, fejlődését, struktúráját, stb., hiszen a mi felelősségünk, amikor átlépünk egyik formából a másikba. Sok- sok kérdés fogalmazódik meg bennem: fel lehet-e áldozni a nemzetállamot, mint formát, mikor pl. olyan személyek voltak alapítói, mint Garibaldi vagy Bismarck? Aztán ha az állam, mint olyan megszűnik, akkor békésen élünk majd együtt, akkor minden megoldódik? Ha minden meg van oldva, akkor a történelem a végéhez ért, a világnak vége van? Elég őrült kijelentés, pedig a globalizáció hívei ezt képletesen kimondják. Akkor sajnos nincs kiút, nincs pl. olyan ország, amelyből átmehetek a másikba. Úgy gondolom, a globalizáció nem egy kellemes megoldás, sőt lehet, hogy nem is megoldás.

Vigyázzunk, mert közelítünk az egyformaság felé! Minél jobban hasonlítok a szomszédra, annál jobban gyűlölöm, mert nem akarom önmagamat, a tükörképemet látni. Elvehetik tőlünk a lelket, a szabad gondolkodás lehetőségét. Úgy érzem, a globalizáció negatívumai túlszárnyalják pozitívumait. A nagy veszély az, hogy az emberiség egyöntetűvé válik, mert fél attól, hogy más legyen. Fél a "nagy testvértől", aki megbüntet, és ezért inkább aláveti magát az ideológiának. A globalizáció mögött óriási hatalmak vannak. Mi a megoldás? A nagy szervezetekbe, mint pl. az Unió, be kell lépni, mert nincs kiút, nincs más alternatíva, de nem kell annyira örülni ennek, mint elvárják, és építeni kell a kis ellenállási pontokat. Európában sok csoport van, amely ellene van a globalizációnak, ezeket kellene szervezni, tovább fejleszteni. A legfontosabb mégis az, hogy kérdéseket tegyünk fel, mert ha ezt tesszük, akkor máris egy lépéssel közelítünk afelé, hogy emberi lények maradjunk- fejezte be gondolatait az előadó.
Molnár Tamás professzor úr azt est végén válaszolt a feltett kérdésekre és dedikálta könyveit.

B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 20. számában, 2002. október 11-én

A FONTOS DOLGOK HELYBEN DŐLNEK EL!- DÁVID IBOLYA SÁRVÁRRA ÉRKEZETT

Dávid Ibolya, az MDF elnöke kampánynyitó nagygyűlésre érkezett Sárvárra.

A program első felében Gróf István alpolgármester, az MDF helyi szervezetének elnöke osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Sárvárnak eddig három aranykora volt- mondta-: az első a XVI. század második felében, a Nádasdyak ideje alatt, a második a XIX. század első felétől zajló polgáriasodás, a harmadikat pedig jelenleg éli, hiszen fejlődésében kiemelkedett a régió kisvárosai közül. Ezért a megkezdett utat folytatni kell.
Ezt a gondolatot szőtte tovább dr. Dénes Tibor polgármester, mikor dr. Dávid Ibolya egy korábbi nyilatkozatára hivatkozva kifejtette: mi, a polgári összefogás erői is egy széles úton haladunk már jó pár éve a város szolgálatának érdekében. Úgy gondolom, ez az út folytatható lesz, hiszen a cél egyszerű: meg kell őrizni azt, amit elértünk, és tovább kell építeni. Ha ezen a megkezdett úton sokan együtt haladunk, csendesen, szolidan dolgozva, hittel és a város iránti szeretettel, akkor az elkezdődött dinamikus fejlődés nem áll meg.
Ezután dr. Dávid Ibolya osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal. Vigyázni kell, hogy a politika el ne rontson itt valamit Sárváron- mondta. Úgy gondolom, hogy amit mi megálmodtunk a rendszerváltáskor és az elmúlt években, a kormány központi eleme volt, hogy a jövőért tenni akaró emberek kapjanak lehetőséget, támogatást, az ebben a városban megvalósult. Örülök, hogy önök tudtak élni ezzel a lehetőséggel. Csak gratulálni tudok mindazoknak, akik megteremtették Sárvár két lábon állását. Az adatokat, az elért eredményeket hallgatva ott bizonyítva érzem a régi mondást: segíts magadon, az Isten is megsegít! Kevés ilyen település van az országban , ahol ilyen dinamikus volt a fejlődés az utóbbi években. Ezért is nagyon fontos a polgári összefogás, a valódi közmegegyezés, , ahol figyelnek a vélemények, a feladatok integrálására. Rendkívül fontosak az önkormányzati választások, hiszen helyi életünkön keresztül tudjuk megvalósítani helyi igényeinket, amiket sehol máshol nem ismernek úgy, olyan jól, mint mi magunk. Tehát helyileg kell megkötni a megállapodásokat. Az igazi lokálpatriotizmushoz pedig két fél kell: a város és az önkormányzat. Mert akkor érezzük igazán jól magunkat, ha tartozunk, kötődünk valahová. Ez egész emberi létünk eleme, hiszen minden kis sejtnek- család, kisközösségek, város- üzenete, feladata van a nemzetté válás útján- fejezte be gyönyörű gondolatait az elnök-asszony.
A program a polgári összefogás képviselőjelöltjeinek bemutatásával zárult.

B.P.

megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 20. számában, 2002.10.11-én

NYILVÁNOS AZ ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐJELÖLTEK NÉVSORA

A POLGÁRI OLDAL PÁRTJAI NYILVÁNOSSÁGRA HOZTÁK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐJELÖLTJEIK NÉVSORÁT

Sajtótájékoztatón mutatták be az elmúlt héten a polgári oldal pártjainak önkormányzati választásokra készülő képviselőjelöltjeit.
Pajor András, a Fidesz MPP helyi elnöke elöljáróban arról beszélt, hogy az őszi önkormányzati választások képviselőjelöltjeinek nagy része jelenleg is részt vesz az önkormányzat munkájában. Ők jelentik a garanciát arra, hogy a helyi értékek gyarapodjanak- mondta. Majd azzal zárta gondolatait, hogy a választások előtt biztatónak tűnik széles társadalmi támogatottságuk.
Gróf István, az MDF városi elnöke azt taglalta, hogy a 15. születésnapját ünneplő MDF immár negyedik választására készül. Közben hangsúlyosan szólt céljaikról, a nemzeti- konzervatív- keresztény értékrendről, majd bejelentette, hogy támogatják az előző ciklusokban elkezdett sikeres városfejlesztést, városépítést, és ennek érdekében felsorakoznak polgármesterjelöltjük, dr. Dénes Tibor mögé.
Az összefogásról beszélt Gaál Róbert is a Fidelitas nevében, és örömének adott hangot, hogy olyan képviselőket, képviselőjelölteket támogathatnak, akik már bizonyítottak.
Ezt követően Kondora István ismertette az egyes választókörzetek képviselőjelöltjeit. : Papp József (1. vk.), Baranyai József (2. vk.), Rózsa Ferenc (3. vk.), Kampel Oszkár (4. vk.), dr. Szabó Gyula (5. vk.) Gróf István (6. vk.), Kondora István (7. vk.), Antal László (8. vk.), Varga Jenő (9. vk.), Vinter István (10. vk.) Dr. Dénes Tibor polgármester (és a következő ciklus polgármesterjelöltje) örömének adott hangot, hogy olyan jelöltek indulnak a polgári oldal támogatásával, akik többsége már részt vett az önkormányzat munkájában. Sőt- mint mondotta-, ők tették lehetővé, hogy a város határain kívül is ismerjenek, elismerjenek bennünket. Majd reményének adott hangot, hogy az őszi választások során ismét sikerül többséget szerezniük. befejezésül arról ejtett szót, hogy a következő négy évben nagyobb szerepet szán a fiataloknak, szeretné, ha az eddigieknél hangsúlyosabban vennének részt a város életében.
A sajtótájékoztató befejező szakaszában a jelöltek többsége is szót kért.Szinte valamennyien beszéltek a polgári oldal eddigi eredményeiről, és többségük dicsérte dr. Dénes Tibor rátermettségét, emberi, politikai kvalitásait.
Végül Pajor András zárszavában a sajtó képviselőin keresztül arról biztosította a választókat, hogy a választásokig lehetőséget teremtsenek programjaik ismertetése mellett arra is, hogy eddigi eredményeikről is szóljanak.

-M-
Megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 15. számában, 2002. július 26-án.

CSOÓRI SÁNDOR SÁRVÁROTT

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- CSOÓRI SÁNDOR SÁRVÁROTT

Csoóri Sándor június 12-i "Életünk az irodalomban" témájú előadása az "Évezrednyitó beszélgetések" programadójának is tekinthető.

A Kossuth. díjas költő, irodalomtudós, filmíró, társadalomtudós ugyanis- Illyés Gyula halála óta- vezéregyénisége annak a szellemiségnek, amely a magyarság- és a Trianon óta határainkon kívülre szakadt magyarság- sorskérdéseit állítja tevékenysége középpontjába. Alapvető koncepciókat megfogalmazó előadása semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy Csoóri elkötelezett híve és fáradhatatlan szószólója a nemzet, a haza, a keresztény értékrend kérdéseinek. Előadása ilyenformán nem a költőről, a költészetről, hanem egy nemzeti elkötelezettségű társadalomtudós jelenlegi helyzetéről és a magyar irodalom jelenlegi sorsáról szólt.
Első gondolataiban a magyar irodalom több évszázados szerepét értelmezte. Megállapította, hogy a magyar irodalom a magyar anyanyelvén író Balassitól Vörösmartyn, Petőfin, Adyn, József Attilán, Illyés Gyulán, Nagy Lászlón keresztül 1990-ig egyértelműen társadalmi- politikai szerepvállalást jelentett. Ez volt a felelősség korszaka. Ha nincs ez a magyar irodalom, ma más magyarság van Európában.
1990 után az elbizonytalanodás évei következtek: a szellemi életből politika lett. A mai ember már nem ismeri igazán a valóságot, mert csak a sajtóból és a televízióból tájékozódhat. Egy drámának pedig legalább két főszereplője van. A mi magyar drámánknak csak a politika a főszereplője. A magyar demokráciának ugyanis nem voltak alapjai. Felülről próbált építkezni 1989 óta. Pedig a nemzet régebbi fogalom a demokráciánál. Szergej Mihaljkov orosz filmrendező mondta az orosz demokráciáról, hogy azért nem hasonlít az angolszászok demokráciájához, mert annak a gőzgép volt a mozgósító ereje, az oroszokénak meg az irigység. A mi demokráciánknak meg tán' a gyűlölet. Már pedig a gyűlölet és az erkölcsi erő sehogy sem hangolható össze. Ezzel kapcsolatban említette egy személyes aggodalmát. Köztudomású, hogy Csoóri 1956-tól hat esztendőn át nem jelenhetett meg, és a nyolcvanas évek végéig megfigyelés alatt állt. Erről korábban nem akart tudni, de barátai tanácsára mégis tájékozódott a Történelmi Intézetben. Kiderült, hogy ez idő alatt 44 "ember" 3900 oldalnyi feljegyzése szerint figyelte a telefonjait, készített és küldött besúgó jelentéseket a III/III-as ügyosztálynak a költő nemzetellenes, Magyarországnak ártó tevékenységéről, mellyel a határon túli magyarság ügyét igyekezett felkarolni, segíteni, támogatni. Ez a 44 " ember" ma is nyilvánvaló gyűlölettel emlékezik a költőre és tevékenységére, s a környezetében lévő 500 ember nyilvánvalóan máshogyan szavazott legutóbb, mint ő. S ennek a "problémának" a továbbélése aggasztó a jelen embere számára. Pedig a magyar irodalom múltja csodálatos eredményeket produkált. Vörösmartytól József Attiláig ma is érvényes minden sor. A mai ember sajnos a hírek alapján éli életét. A hír azonban nem maga az igazság. Példának Dosztojevszkij világhírű regényét, a Bűn és bűnhődést idézte. Ennek végkifejletét, Raszkolnyikov gyilkosságát a ma sajtója úgy tálalna: tettének oka ismeretlen. De a valóság nem ez, hanem e regény sok szálon futó cselekményéből felsejlő lélektani tények és igazságok sokasága. S bár a hatvanas években még irigyelték a magyar irodalmat, fontos, felelősségteljes szolgálatáért, ez a szolgálat a mai irodalomból hiányzik. A cenzúra korának befejeződése (1989) után az eddig elmondhatatlan dolgokat megírhatná a magyar irodalom, de nem igazán írja meg, pedig a történeteket ismerjük. Mert eddig az irodalom megelőzte korát, mára azonban elmaradt korától. A mi életünkben az irodalom nincs a helyén.

1932-44 között nagy életművek születtek. Németh László, Veres Péter, Radnóti Miklós stb. Egy irodalmi folyóirat előkészítéséhez, kiadásához akkor elég volt egy esztendő. Ma a Hitel c. folyóirat engedélyeztetéséhez, kiadásához nyolc esztendőre volt szükség. A jó irodalom persze azért ma is megszületik. A legfőbb probléma a terjesztéssel van. A terjesztést ugyanis Révai József fia és Rényi Péter irányítja. Aki nekik nem tetszik, hiába ír akármilyen jót, a mű terjesztése elsikkad, a különböző csatornákon. ( Szerencsére Püskiék még élnek és dolgoznak!) A legfontosabb ellentmondások a következők: Hiába sok ma a tanult ember, ha a szellemi érték kevés. Sok a könyv, hatása mégis elenyésző. A magyar nyelv csodálatos, mégsem olvasunk eleget, hanem a TV előtt ülünk, és kitalált szörnyűségeken szórakozunk. Teller Ede példáját idézte, aki egy 1994-es vallomásában elmondta, hogy mindent az irodalomtól tanult. Amikor megismerte Ady költészetét, a nyelvi újdonságok olyan energiát jelentettek számára, hogy úgy gondolta, ezek az energiák jelen lehetnek a fizikában is. Ebből lett aztán a hidrogénbomba, (de ezt sohasem dobták le). A következőkben- mintegy pihentetőül- néhány versét olvasta fel.

Dr. Szabó Endre
Fotók: Novák Zsuzsa
megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 13. számában, 2002. június 28-án

BÁCSKA- VAJDASÁG, 2002

BÁCSKA- VAJDASÁG- 2002

Az MDF sárvári szervezete által verbuvált csapat idei, pünkösd előtti hagyományos kirándulását Szerbia területére, a Vajdaságba szervezte. Arad, Csíksomlyó, Felvidék után most egy, az útikönyvek által nem feldolgozott, úti célként kevésbé felkapott célállomás következett, mely területen nem garantált a közbiztonság, és a váratlan országúti meglepetések lehetősége is fokozta az izgalmakat. Mint később kiderült, néha nem alaptalanul. A négy napos út első napján Lendván- Szlovénián át-, Horvátországon keresztül közelítettük meg úti célunkat, Bácskát. Elsőként Csáktornyán, a magyar szemnek fájóan elhanyagolt Zrínyi- kastélyt látogattuk meg, majd a kedves, barokk- klasszicista templomaitól, utcáiról, tereiről szívünkbe zárt Dráva- menti Varasd utcáin sétáltunk. Nem túl nagy iramban szeltük át Észak- Horvátországot, a szlavóniai Eszéken csak autóbuszos városnézésre tellett, így már sötétedés előtt elértük az erduti szerb- horvát határt a Dunánál. Nemcsak a szúnyogok ezrei voltak az alkonyatban dühösek ránk, hosszú félórákat várakozó utasokra, hanem mi is a részünkről 20 éve elfelejtett arrogáns határvédelmi szervek viselkedésmódjára. Késő este érkeztünk meg Bácskatopolyára, ahonnan kirándulásainkat indítottuk.
Vajdaság, szerbül Vojvodina tartomány három jól elkülöníthető tájegységből áll: Bácska, a Duna és a Tisza által határolt sík, alföldi terület, ugyanúgy, mint Bánát, mely a Tisza folyó és a román határ között terül el. Mindkettő magas aranykorona értékű, zsíros földjeivel az elmúlt évszázadokban az Osztrák- Magyar Birodalom élelmiszer kamráiként voltak feltüntetve, mely előnyeit a mai időkben is kamatoztatja. A harmadik tájegység a Drávától délre eső Szerémség, mely már dombos vidék. A mi úti-célunk főleg bácskai célpontokat vett figyelembe.
Másnap Újvidék, a Vajdaság fővárosa várt ránk látnivalóival. A modern, inkább az 50-es, 60-as években épült szocialista iparváros három, régebben épült látnivalójával fogott meg minket inkább. Több órát töltöttünk az 1692-ben kezdett, de csak 1780-ban elkészült, osztrákok által épített hadi-erődítménynél, a Pétervári erődnél. Idegenvezetőnk a 112 ha-os, hatalmas, a Duna Gibraltárjának nevezett erődrendszert először kívülről, majd belül, a 16 km. hosszú és négy szinten épített kazamata folyosókon járatta végig velünk. Nem csoda, hogy bevehetetlen volt az erődítmény, de inkább "eső után köpönyeg" vállalkozás volt, hiszen a Karlócai béke után a török már komoly veszélyt nem jelentett ettől a vonaltól északra. Az erődből szemlélhettük meg az 1999-es húsvéti amerikai bombatámadások következményeit, a lerombolt Duna- hidakat. A forgalomba állított váradi és a katonai pontonhíd mellett még két derékba tört hídpálya emlékeztetett minket a nemrég még dúló háború borzalmaira. Az újvidéki Fő- téren az egykori 90 %-os katolikus népességet már csak töredékében szolgáló neogótikus nagytemplomba mentünk be, ahol a plébános úr nemcsak a templom, hanem a várostörténelméből is ízelítőt adott nekünk. A Duna- parti vendéglőben elfogyasztott kitűnő halételek után sok szálka ugyan nem akadt a torkunkon, de már késő délután lett, mire a magyarok számára kihagyhatatlan Törökbecse melletti Aracs Árpád- kori pusztatemplom romjaihoz értünk. Az egykori virágzó XII.- XIII. századi település központjában lévő szent hely még így, romjaiban is monumentális, és mindannyiunk számára felemelő látvány volt. Este bácskatopolyai házigazdánk, Balassa Endre ex-polgármester és csapata látott vendégül bennünket egy valódi bácskai bográcsos mellett a Petőfi Sándor cserkészcsapat székházában. Itt volt módunk baráti beszélgetésen egy kicsit elmélyedni az ottani országos, valamint a helyi nemzetiségi politika útvesztőiben, a közelmúlt eseményeit, a jelen ésszerű stratégiáit, a jövő követendő feladatait megismerendő.
A harmadik nap délelőtt a ballagó diákokkal teli eklektikus- szecessziós épületeiről, Országház- ihletésű városházáról, tágas parkjairól, piacáról híres Szabadkán ért. Itt csoportunk megkoszorúzta Kosztolányi Dezső emléktábláját a gimnázium falán. A következő állomásunk Zombor volt, ahol a Városháza előtti parkban éppen egy folklór- fesztivál eseményei zajlottak. A jóval értékesebb építészeti látnivalót, a volt megyeházát 365 termével- a szép városi park túloldalán- csodálhattuk meg. Ómoravica Kossuthfalva néven nem honosodott meg még a magyar-ajkúak körében sem. A kisvárosban Nagy Tibor történész- iskolaigazgató vezetett végig magas színvonalú és lelkes kalauzolásával. Itt megkoszorúztuk azt a Kossuth- szobrot, melyet a Trianont követő időkben - megmentendő az államhatár- módosítás káros következményei elől- több évtizedig hánykódott, hol a kocsma előtti bakszekéren elrejtve, hol az eldugott szobor titkát a sírba vivő hazafi padlásán.
Utolsó napunkon elbúcsúztunk Bácskatopolyától, ahol a vasárnapi misét megtisztelte csoportunk az ötödik legnagyobb magyar templomban, és Zenta felé vettük az irányt. A szép, Tisza- parti város, melyen keresztül gesztenyesor vezet le a folyóparti sétányra, parkjairól, és a Fő- téri pravoszláv templomról híres. Ugyancsak a Tisza partján, de még Bácskában volt a búcsúzás előtti utolsó városunk, Magyarkanizsa megtekintése. Itt Kanyó Zoltán polgármesteri tanácsosúr kalauzolt végig bennünket a városon, ahol a Fő- teret, a városházát, a tavaly átadott új színhátépületet és a termálfürdőt néztük meg, hogy végül annál jobban essék a Tisza- parti vendéglőben az estebéd.

Gróf István, a Sárvári MDF elnöke
Megjelent a Sárvári Hírlap 2002. június 14-i számában

HAZA ÉS NEMZET AZ EZREDFORDULÓN

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- HAZA ÉS NEMZET AZ EZREDFORDULÓN

Május 22-én folytatódott az Évezrednyitó beszélgetések című előadássorozat a Nádasdy-várban. Ezúttal Duray Miklós felvidéki politikus volt Gróf István alpolgármester vendége.

A kissé késve érkező Duray Miklós "telt ház" előtt először is az előadásában szereplő évezred fogalmát, kezdetét igyekezett tisztázni. Elmondta, jó néhányszor nem egyeznek a történelmi és a csillagászati időpontok. Számunkra sem 2000-ben ért véget a XX. század, hanem 1990-ben, és nem is 1900-ban kezdődött, hanem a húszas években. A nemzet fejlődése is az első világháború idején szakadt meg, s a remény 1990-ben éledt újra. A nemzet újraszerveződésének lehetősége a rendszerváltozás időszakára esik annak ellenére, hogy az nem forradalmi körülmények között zajlott le. Minderről azért is szólt hangsúlyosan a felvidéki politikus, mert a magyar nemzet 1920 óta nem egy államhoz kötött kulturális közösség.
"Lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akarok lenni"- idézte Antall József néhai miniszterelnök kijelentését Duray Miklós. Majd azzal folytatta, hogy ez a kijelentés indította el gyakorlatilag legújabb-kori nemzetpolitikánkat, és ez zárta le a XX., és nyitotta meg számunkra a XXI. századot, valamint új kapcsolatrendszerek kialakítását, újragondolását tette lehetővé. Ettől a pillanattól viszont- folytatta- új fénybe került az állam és a nemzet fogalma is. A kettő közt azóta sem sikerólt minden ellentmondást feloldanunk- zárta le gondolatmenetét Duray Miklós.
A Trianon utáni időszakra visszatekintve hangsúlyozta, hogy számunkra ez volt a legsúlyosabb 80 éve a XX. századnak, míg a szomszéd nemzetek számára ez az időszak általában előnyös volt. Ezért most ők is odafigyelnek a magyarság eszmélésére, mert féltik elért kiváltságaikat, s ez újabb konfliktusok forrása lehet. A nemzet szempontjából a szenvedések forrása Trianon és az 1945 utáni időszak. Megoldásra vár a három millió határon kívüli magyar problémája, s ezt el kell fogadtatnunk a szomszédos nemzetekkel is- érvelt a politikus. Ez persze azt is jelenti, hogy a négy emberöltő alatt szerzett előnyeikről le kell mondaniuk- tette hozzá.

Ezt követően arról beszélt, hogy az MDF- kormány idején teremtődött meg a folyamatos konzultáció lehetősége a szomszédos államok magyarságának vezetőivel, szervezeteivel. Az 1994-es kormányváltás időlegesen véget vetett a műhelymunkának, csak szűk körben folytatódhatott az eszmecsere. Lényeges volt a jövő szempontjából az 1996-os év. A magyar- magyar csúcsértekezlet összehívása szinte egybeesett a Magyarok Világszövetsége által szervezett nemzetstratégiai konferenciával. A kettő egymást erősítette, s mindkettő a határokon túli magyarságnak a szülőföldjén való boldogulását helyezte előtérbe. Jelentős momentumnak nevezte, hogy akkor ezzel az állásponttal az összes magyarországi párt egyetértett.

Végezetül arról ejtett szót, hogy 1998 és 2000 között elindult az egész nemzetre épülő nemzetpolitika kidolgozása, amely a nemzet egységes- a kárpátmedencei népekkel közös- felemelkedését tűzte ki célul. A szülőföld gazdasági megtartó erejét lett volna hivatott erősíteni a határokon is átnyúló Széchenyi- terv. Reményének adott hangot a következő folytatást illetően, amikor arról beszélt, hogy a kormányváltás ellenére a polgári fejlődés töretlen marad, s ezáltal a haza fogalmának újragondolása is túl tud lépni azokon a határokon, melyeket 1920-ban húztak meg. Duray Miklós az előadást követően a hallgatóság kérdéseire válaszolt.

v.m.z.
Fotók: Novák Zsuzsa
megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 11. számában, 2002. május 31-én