ÉLETE A FILM

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- ÉLETE A FILM

Az Évezrednyitó beszélgetések című sorozat idei első vendége Koltay Gábor filmrendező volt. A Nádasdy-vár zsúfolásig megtelt dísztermében Gróf István, városunk alpolgármestere köszöntötte a művészt, külön hangsúlyozva, hogy ez az előadás is szervesen kapcsolódik a tavalyiakhoz, mert ezek keretében olyan emberek vallottak nemzetről, kereszténységről, hazafiságról, akik életükkel, munkásságukkal hitelesen képviselik ezeket az örök értékeket.

Koltay Gábor, aki építészmérnöki diplomával is rendelkezik- hiszen szülei kívánságára először egy becsületes, "rendes" foglalkozást, képesítést kellett szereznie-lebilincselően mesélt életéről, filmjeiről. Azért lettem filmes, mert a mozi hatalmába kerített- mondta. Majd így folytatta: a 60-as években még sokan ültek a nézőtéren, vitatkoztak, véleményt cseréltek a filmekről. Úgy éreztem, óriási hatalma van az alkotásoknak, hiszen az emberek érzelmeire, gondolataira hatnak, és nem mindegy, hogyan alakítjuk a nézők véleményét. Aztán megtudhattuk tőle, hogy élete legszebb pillanatának, meghatározó élményének az 1983-beli István, a király c. előadás megrendezését és rögzítését tartja. A filmrendező kulissza- titkokat is elárult. Többek között, hogy Nemeskürty István -aki akkor a MAFILM Budapest Stúdiójának vezetője volt-, határozta meg, hogy milyen filmet kell készíteni: rockoperát Szent Istvánról. Ha ő ezt nem találja ki, nem vállalja fel és nem "védi" mindvégig, akkor nem született volna meg ez a mű. Pénzhiány miatt a történelmi helyszínek helyett egy kortalan, stilizált környezeteben kellett felvenni a jeleneteket. A próbák el is kezdődtek a Népstadionban, de egyik reggel a "szervek" leállították, ezután került a bemutató a Királydombra. Koltay Gábor visszaemlékezett az euforikus fogadtatásra is. A tervezett egy előadásból hét lett, a néhány száz nézőből több tízezer. Az emberek valamit megéreztek, összehangolódtak lelkileg. Nem is tudtuk igazén kezelni ezt a fajta túláradó szeretetet. iszonyatos erő, amikor tízezer ember ugyanarra gondol.
Félelmetesen szép volt- mondta-, igen, félelmetesen, hiszen olyan akkor lázadónak tűnő szövegeket, olyan jelképeket használtunk, amelyeket nem igazán lehetett (kereszt, nemzeti színű lobogó önmagában, vörös nélkül). Mert az emberek lelke mélyén iszonyú igény volt (és van ma is) arra, hogy megismerjék történelmüket, hitet, erőt, bátorságot merítsenek a mindennapok küzdelmeihez. "Mi egy olyan zenés filmet képzeltünk el, amely a magyar történelemről, annak egy bizonyos szakaszáról gondolkodik, de a felvetett kérdések érvényesek lehetnek más történelmi korokra is, azaz ilyen értelemben kortalanok." A közönség szeretete, lelkesedése hitelesítette mindezt. Létrejött egy fantasztikus dolog: nem jött rendőr, nem volt büntetés, retorzió nélkül lehetett nézni az előadást, a filmet. Ekkor köteleztem el magamat véglegesen a történelemmel, mert úgy érzem, olyan eseményeket, konfliktusokat kell bemutatni, amelyek bizonyos asszociációkra késztetnek, olyan filmeket kell készíteni, hogy a néző felemelhesse a fejét és büszke lehessen arra, hogy magyar. A XX. század egy lehorgasztott fejű, hitehagyott, kisebbrendűségi érzéssekkel teli néppé tett bennünket. Más döntötte el, hogy mit gondoljunk és mit tegyünk. Generációk nem ismerik a történelmünket. Sokan úgy tartják, hogy bűnös, élhetetlen nép vagyunk, mindig a rossz oldalra állunk, alkalmatlanok vagyunk a normális életre, örüljünk, hogy egyáltalában élhetünk. Azt gondolom, ez a nép nem ilyen! Ez a nép ezer éve Európában van, hozzájárult kialakulásához, hiszen László király létrehozott egy olyan birodalmat, melyet nyugodtan nevezhetünk európai szövetségi rendszernek, mert a korona egyesítésével sikerült megteremtenie kelet és nyugat szintézisét.

Ennek a történetnek komoly jelentősége van a mai világban is, amikor a globalizációs kihívások bekebelezhetik országunkat. Csak úgy őrizhetjük meg kultúránkat, hagyományainkat, saját arcunkat, ha nekünk is sikerül egy egészséges nemzeti tudatot kialakítanunk magunkban. Vissza kell találni a gyökereinkhez, a jelentős, gyönyörű történelmi példákat fel kell mutatni, fel kell emelni a fejünket, el kell érni, hogy a nemzeti sorskérdésekben konszenzus legyen. Egy olyan társadalomra van szükség, amely folyamatosan együtt gondolkodik. Természetesen, ezt meg kell tanulni és nem is megy egyik napról a másikra.
Én úgy gondolom, hogy a magyarság egy rendkívül tehetséges nép. Nekünk, magyaroknak meg kell találni újra az arcunkat, hitünket és ebben a történelem sokat segít. A nemzeti öntudatot folyamatosan ébren kell tartani, én pedig ehhez szeretnék a filmjeim által egy kis gondolati muníciót adni- fejezte be előadását Koltay Gábor.


B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 5. számában, 2002. március 8-án.

A TÉNYEK AKKOR IS TÉNYEK, HA NINCS RÓLUK DOKUMENTUM

A Délvidék volt a témája annak a közéleti estnek, melyet február 4-én rendeztek a Sylvester János Könyvtárban rangos vendégek- Balla Lajos- Laci, Kanizsa polgármestere, szövetségi képviselő, Kanyó Zoltán, a kanizsai helyi közösség tanácselnöke, Teleki Júlia vajdasági képviselő és Tomka György szlovéniai képviselő- részvételével.

Gróf István, az est házigazdája a máig tartó rendezetlen állapotért, az egykori atrocitásokért a trianoni döntéshozókat tette felelőssé, majd az 1942-es "hideg napokat" és az 1944-45-ös gyilkosságokat említette, hogy jobban értsük a ma problémáit. Ugyanezt igyekezett elérni Kovács Jenő, az elmúlt év Vasi Embere is, aki ízig- vérig szenvedélyes magyarságkutatóként, utazóként mutatkozott be. Elmondta, Kárpátalja, Erdély után sikerült Bácskát és a Baranyai- háromszöget is bejárnia. Sárvárott a Délvidéken készített diái közül mutatott be mintegy harmincat. A képeken egykori hősi emlékművek, lepusztult temetők, romos, elhagyott templomok, az utóbbi időben állított szerény emlékművek láthatók (egyedi sírok ugyanis alig- alig vannak a 44-45-ös vérengzés időszakából, holott 30-50 ezerre teszik a magyar- holocaust áldozatainak számát).

Ezt követően Balla Lajos- Laci arról beszélt, hogy ők nem akarnak érzelmeket kelteni, csupán tényeket szeretnének közölni. Majd felelevenítette az 1941-es visszacsatolást követően a Sárvárra internált szerbek és szlovénok helyzetét (akik közül senkit sem végeztek ki). Ők, illetve hozzátartozóik szervezetten, buszokkal jönnek Sárvárra, a temetőben nyugvó halottaikhoz, míg a délvidéki magyarság nem emlékezhet meg halottairól, nem gyújthat gyertyát, nem emelhet keresztet, már csak azért sem, mert az eltűntek,és a meggyilkoltak nagy részének nyughelyét sem ismeri senki. Sőt, a hivatalos történetírás azt is tagadja, hogy ilyen történt volna. Ennek ellenére nagyra értékelte Sárvár város gesztusát a szerbek és a szlovénok fogadását illetően, és köszönetet mondott érte.
Majd a vérengzés egyik túlélőjének- aki tíz hónapos volt akkor-, Apám sírját keresem című könyvét mutatta be. Elmondta, Júlia szorgalmasan gyűjtötte az adatokat, ezért ebben a könyvben bizonyító értékű dokumentumok vannak. A szóban forgó kötet pedig újabb csapás a Matuska Márton és Cseres Tibor vágta járatlan úton. Úgy summázott: " a tények akkor is tények, ha nincs róluk dokumentum.". Nincs dokumentum a magyarok számkivetettségéről, nem készültek felvételek likvidálásukról. Vannak viszont hiteles visszaemlékezések.
Ezek fűzére Teleki Júlia könyve is. Egy dokumentumról, a Tito elnök által a magyarok kollektív bűnösségét megfogalmazóról viszont hosszasan beszélt. Elmondta, még a mai napig sem vonták vissza ezt. Azt is nyíltan hangoztatta, hogy a "magyartalanítás" mögött is Tito állt. Az ő jóváhagyásával mészároltak le, illetve zavartak el lakóhelyéről, vagy csuktak lágerekbe mintegy 30-50 ezer magyart, akiknek nem volt más "bűnük", csak az, hogy magyarnak születtek.
Teleki Júlia megrázó élettörténetéből saját maga idézett fel részleteket. Ő egyike azoknak, akik átélték a negyvenes évek derekán a szörnyűség poklát, minden fokozatát: a halálfélelmet, a szenvedést, a lágeréletet, a jog- és vagyonvesztést. Tíz hónapos volt, amikor apját meggyilkolták. Nem láthattam arcát, az emlékét is elvették tőlem- mondta. A továbbiakban arról beszélt, hogy az emberi és a kisebbségi jogokért ma is megfélemlítések közt lehet csak dolgozni. Szomorú élettörténetét, vallomás- füzérekből építkező könyve hangulatát az onnan kiemelt címadó vers érzékelteti legjobban.

Molnár Zoltán
fotó: Kovács Jenő

megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 4. számában, 2002 02.22-én

A SÁRVÁRI KOSSUTH LAJOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ELSŐ 50 ÉVÉNEK TÖRTÉNETE- ELŐSZÓ

ELŐSZÓ

Amikor 2001. szeptember 16-án felkértek a 20. évfordulóját ünneplő Históriás Napok köszöntőjének elmondására, úgy éreztem, akkor, ott, hogy össze kell kötnöm a megemlékezést a helyi művelődési központ tevőleges munkájával is. Az 1951-ben alapított, és most 50. születése napját ünneplő kultúrház az 50-es, 60-as évek kötelezően előírt, a felsőbb szintű elvárásoknak megfelelő munkáját becsülettel végezve, a '70-es évek végétől már jobban megszabhatta tevékenységi körét, "szabadságfoka" hónapról- hónapra nőhetett. A társadalmi, politikai mozgalmak erősödtek, a kultúrában az Aczél György-i gyeplőn is centiméterről centiméterre engedett a központi akarat. A Várból jövő, igazi szellemi kisugárzás, az én itteni "eszmélésem" is a '80-as évek elejétől tart.
A beat-, rockzene forradalmának adaptálása a '60-as, '70-es években; a táncházmozgalom gyors sárvári honfoglalása a '70-es évek közepétől; a jazz klubok, a kortárs zene vakmerő bátorsággal való bemutatása a '80-as évek elejétől; a kortárs képzőművészet sokakat meghökkentő, avantgarde kiállításainak bátor ideédesgetése; a hősközpontú szovjet és amerikai filmekkel szemben a társadalmi konfliktusokat, a szürrealista kísérleteket bemutató Bergman, Bunuel, Fellini, Jancsó életműveket játszó filmklubok beindítása a '80-as évek elején; a gazdasági- társadalmi feszültségek hatására mozgolódó közgazdászi, politológusi, szociológusi értelmiségi kör ideszoktatása a rendszerváltást megelőző években a Bibó-i alapgondolat mottójára: demokrácia annyit jelent, hogy nem félni: mind- mind a bátor, a szellem szabadságát valló és hirdető, a megalkuvást nem ismerő népművelői mag szellemi terméke és annak kinyilvánítása.
Ez az a kor, melyet Markó Péter, a munkatársak egyike- ma Vas megye Közgyűlésének elnöke- az "Ezredvégi beszélgetések" című előadássorozat könyv alakban megjelent előszavában így jellemez: " a magyar szellemi elit... képviselőinek jó része az elmúlt negyed században már megfordult a Nádasdy-várban. Ők azok, akik a '80-as évek elejétől sárvári értelmiségiekkel karöltve határozott irányt szabtak a városban és Vas megyében annak a cselekvésnek, amely a 20. századot lezáró magyar megújulás elindítója volt ezen a vidéken is."

Igen! Ez a kor! És a produktum:
- a képzőművészetben a Galeria Arcis kiállító terem megnyitása, országos hírű művészeket bemutató, havonta új kiállításaival
- a nemzetközi Folkklór Napok öt földrészen ismert, regionális, országos, sőt nemzetközi tekintetben is számon tartott, több, mint két évtizedes rendezvénysorozatának szervezése,
- a rock- koncertek, blues- kocsmák, alternatív zenei klubok rendszerben való működtetése az igényes fiatalok számára (sőt, a sitkei rock- fesztivál is a vár szellemi irányítása alatt született meg!)
- a Históriás Napok, Tinódi Sebestyén helyi kötődésére építő, tradícióvá váló énekmondó- verséneklő fesztivál sorozatának szervezése,
-a kortárszene legeslegújabb, az elektroakusztikai hangzás kísérletezésének színteret adó várudvaron az Elektroakusztikai Zenei Találkozó keretein belüli meghonosítása,
- a rendszerváltozás éveiben néhány csoportosulásnak- melyek később meghatározó politikai párttá fejlődtek mind helyileg, mind regionálisan- helyet, szellemi fészket- közvetett módon- adó lehetőségének megadása.
És ehhez persze hozzájönnek a Művelődési Központ "kötelezően" (Magyar Kultúra napja, nemzeti ünnepeink, a Költészet napja, Aradi Vértanúk napja) és a "nem kötelezően" (Május eleji Popmajális, Gyermekjuniális és Városi Néptáncgála, a Szent Iván éjszaka megünneplése a Rábán, a nyári Alternatív Zenei Klub minifesztiváljai, az augusztusi Kis Nyáréji Rockzene, a szeptember végi Sárvári Szüret) szervezett programjai, sorozatai- megbízhatóan és magas színvonalon. Több, mint 80 nonprofit szervezet, alapítvány, egyesület van jelenleg bejegyezve Sárváron. Ezek jó részének- természetes odaadással- otthont ad a Kossuth Lajos Művelődési Központ valamelyik helyisége, légyen az művészeti, kulturális, sport vagy társadalmi orientációjú.

A hármas szám a magyar népmesékben elterjedt, de az utóbbi időben magam is gyakran használom. 16 ezres városunk három aranykorát szoktam említeni. Ezek közül a az első a XVI. század első fele, Nádasdy Ferenc országbíráskodásának időszaka. A három részre szakadt Magyarország Habsburgoktól függő magyar királyságának, Nyugat- Pannóniának katonai, kulturális, szellemi fellegvára volt Sárvár, melyben alkotott a lantos énekes költő, Tinódi Sebestyén, és melyben hazánkban az első magyar nyelvű könyv kinyomtatásra került Sylvester János jóvoltából. Ebben a korszakban épült az a csodálatos reneszánsz várkastély, melyben városunk művelődési központja is helyet kapott. A második kiemelkedő korszak Sárvár történelméből a XIX. század vége- a XX. század eleje, amikor a kapitalizmus fejlődő korszakában gyárak, modern mezőgazdasági nagybirtokok keletkeztek, az infrastruktúra fejlesztése megindult, a város lakossága megsokszorozódott. Jelenleg kezdődhet harmadik aranykorunk, melynek értékelése nyilvánvalóan az utókor feladata lesz. Az önkormányzat által megadatott lehetőségek kihasználása, az egészséges kockázatvállalás, a demokratikus döntés- előkészítő munka eredményeképpen városunk kiemelkedhetett környezetéből és stabil, oktatás- nevelési, kulturális, egészségügyi és szociális intézményhálózatot tart fenn.
A több lábon állás ma divatos követelményrendszer mind a gazdasági, mind a társadalmi- önkormányzati szervezetek részére. A XX. század utolsó éveiben a munkaerő foglalkoztatottság biztosítása érdekében, az iparszerkezet átalakítása révén adott helyt városunk az Ipari parknak és több ipari létesítménynek, 4000 új munkahely megteremtésével. Most, az új évezred első két évében pedig regionálisan is kiemelkedő gyógyfürdő felépítésével fürdővárossá válva, a gyarapodó polgárosodás útjára lépett városunk. Ez a képzeletbéli teleszkóp eddig még nem teljesen kinyitott lába. Legöregebb, legstabilabb, több évszázados terhelhető lába Sárvár városának azonban kulturális, szellemi központ szerepe. És ebben meghatározó tényező a most 50 éves fennállását ünneplő Kossuth Lajos Művelődési Központ, és annak munkatársai. Városunk nevében szeretettel köszöntöm a jubiláló intézményt születésnapján, ezúttal köszönöm munkatársainak szívből- lélekből táplálkozó lelkiismeretes munkáját. Ott, ahol megszoktuk, hogy a hallgató aktív részese az előadásnak, ott, ahol vigyáznak arra, hogy értelmesen szórakozzunk, ott csak jól érezhetjük magunkat.
E dicső cél lebegjen szemünk előtt további 50 esztendeig!
Sárvár, 2002. január 14

Gróf István
Sárvár város alpolgármestere

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- 2002

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK

2002-ben folytatódtak a 2000-ben Ezredvégi, majd 2001-től immár Évezrednyitó beszélgetések sorozat előadásai. Az előző évihez hasonlóan konzervatív gondolkodású, nemzeti elkötelezettséget és keresztény értékrendet valló művészek, tudósok, közéleti személyiségek látogattak Sárvárra. Duray Miklós személyében elkezdtük a határon túli magyarságot képviselő politikusok megszólaltatását, melyet a következő években folytattunk.
A meghívott hat előadóval elhangzott beszélgetések szintén nem kerültek rögzítésre, ezáltal nyomtatott formában sem lehetnek elérhetőek. Utólag lárva óriási mulasztás részemről. Kellő lobbizással talán sikerült volna! Mindenesetre nagy kár!

Gróf István, akkori alpolgármester, a beszélgetés- sorozat szervezője, levezetője
Sótony, 2015. október 7

1. KOLTAY GÁBOR, FILMRENDEZŐ
"Az István, a királytól a Sacra Coronáig"
2003. február 20-án

2. DURAY MIKLÓS, POLITIKUS
"Haza és nemzet az ezredfordulón"
2003. május 21-én

3. CSOÓRI SÁNDOR, KÖLTŐ
"Az irodalom szerepe mai életünkben"
2003. június 12-én

4. MOLNÁR TAMÁS, FILOZÓFUS
"Nemzet, régió, globalizáció"
2003. szeptember 24-én

5.SZOKOLAY SÁNDOR, ZENESZERZŐ
"Magyarságunk és hitünk napjainkban"
2003. október 29-én

6. KISS DÉNES, NYELVKUTATÓ
"A magyar nyelv Bábel előtt"
2003. november 12-én

1

A "FEKETE PÁRDUC" SÁRVÁRON JÁRT

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
A "FEKETE PÁRDUC" SÁRVÁRON JÁRT

A Gróf István alpolgármester által szervezett "Évezrednyitó beszélgetések" című előadássorozat idei utolsó vendége Grosics Gyula volt. A házigazda köszöntő szavai után, a még ma is életerős, talpig úriemberként megjelenő és viselkedő hetvenöt esztendős labdarúgó- legenda csaknem két órán át beszélt a nagyszámú érdeklődőnek az elmúlt fél évszázad labdarúgásáról, személyes emlékeiről, élményeiről.

Grosics Gyula elmondta, hogy igazolt labdarúgóvá válása, karrierjének kezdete ma már amolyan hollywoodi sikertörténetnek tűnhet. A dorogi srácot ugyanis 1940 őszén- amikor már javában zajlott a II. Világháború- szinte az utcáról szedték fel.
"A Dorog akkor az NB II.-ben szerepelt, és a csapat éppen Komáromba indult bajnoki mérkőzésre. Én, mint kis-sréc, vasárnap délben kimentem a pálya elé, hogy figyeljem, hogy a "nagyok" teherautóra szállnak, és elindulnak az összecsapásra. Csakhogy beszállás közben kiderült, hogy a két kapus közül egyik sem tudott eljönni, lévén mindketten katonák voltak. Akkor az egyik játékos, aki látásból ismert engem, és tudta, hogy milyen szorgalmasan gyakoroltam a grundon, szólt a többieknek, hogy ha már más nincsen, engem vigyenek magukkal. Így lettem alig tizennégy évesen a Dorog kapusa. Képzelhetik, a magam 41-es lábméretével, az addigi kapus, Papp 45-ös cipőjében, a mez a térdemet verte, a nadrágot meg madzaggal kellett felkötnöm. Azt sem tudtam, hol vagyok! Ennek ellenére- a korabeli sporttudósítások szerint is- kellemes meglepetést okozva, jól védtem, előzetesen esélytelennek tartott csapatunk pedig 2:1-re győzött. A történet több, mint 50 év távlatából nézve szinte hihetetlen, pedig igaz!" Grosics Gyula ezután hét évig a Dorog labdarúgója volt, majd 1950-ben került a legendás Honvédhoz. Tagja volt a négy évig veretlen, 1952-ben Olimpiát nyert, az "Évszázad mérkőzésén" az angolokat 6:3-ra verő, ám az '54-es VB-n "csak" második helyen végzett "Aranycsapatnak".
Erről az időszakról a következőképpen szólt: " Az "Aranycsapatnál" tulajdonképpen minden összejött. A sok jó képességű játékoshoz néhány igazi klasszis, világnagyság társult, valamint az akkor újdonságnak számító 4-2-4-es felállás. A lelki pluszt pedig maga a kor adta! Mert igaz ugyan, hogy mi a XX. századi magyar történelem legsötétebb korszakában értük el világraszóló sikereinket, ám akkor mindezt itthon nem csupán sportteljesítményként értékelték. Az 1953. novemberi Wembley-beli győzelmünk után nem azt mondták, hogy a magyar csapat megverte az angolt, hanem azt, hogy "megvertük az angolokat!" Érti? Mi, magyarok! Mindannyian! A sikerek után ezért hatott elementáris erővel a VB- döntőbeli vereség, ezért kellett bennünket egyenként, személyautóval szinte hazacsempészni. A fővárosban pedig ezért válhatott politikai jellegű, rendszer ellenes megmozdulássá az a spontán összejövetel, amit eredetileg a vereség miatti elkeseredés váltott ki az emberekből. Akkor ugyanis nem egy csapat, hanem egy ország maradt alul! Arra a vereségre ezért nincs, nem is lehetett volna mentség! Az okokat persze lehet keresni, talán még magyarázatot is lehet találni- bonyolult, sok összetevős probléma mindez- ám felmentés az nincs!"

A korra jellemző módon Grosics Gyulát 1954 őszén kémkedés és hazaárulás gyanújára hivatkozva két évre eltiltották a sporttevékenységtől- érdekes módon semmiféle konkrét vád nem volt ellene, így természetesen bírósági tárgyalás sem volt ügyében-, majd 1956-ban a Tatabánya csapatához irányították. Aktív sporttevékenységét 1963-ban fejezte be- időközben részt vett még két világbajnokságon, Svédországban és Chilében-, majd egy ideig edzősködött, később pedig a Volán elnöke lett. Szeretett sportágával való kapcsolata mára szinte teljesen megszűnt.
"A televízióban, újságon keresztül még figyelemmel kísérem a hazai focit, ám meccsre nagyon ritkán járok. Tudja, nekünk, akik a magyar labdarúgás vitathatatlanul legnagyobb eredményeinek részesei lehettünk, még nagyobb szomorúság ezt a mai állapotot látni! Megvan a véleményem erről az egészről!"

-Jr.-
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XIII. évfolyamának 24. számában, 2001. december 7-én

SZÖRÉNYI LEVENTE HELYTÖRTÉNETI KUTATÁSAIT TÁRTA A KÖZÖNSÉG ELÉ

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
SZÖRÉNYI LEVENTE HELYTÖRTÉNETI KUTATÁSAIT TÁRTA A KÖZÖNSÉG ELÉ

Zeneszerzőként és előadóként mutatta be Gróf István alpolgármester Szörényi Leventét, az Évezrednyitó beszélgetések című előadássorozat újabb előadóját november 17-én a Nádasdy-vár zsúfolásig megtelt dísztermében, ám a vendég elsősorban amatőrnek aligha nevezhető honismereti- helytörténeti kutatásairól, s az ennek következtében született Az eltűnt Ősbuda nyomában című könyve előkészületeiről beszélt.

Szörényi Levente előadása elején- mintegy fél órára- "kinyitotta" élete könyvét is. Elmondta, Ausztriában született, ahonnan hazatértek Budapestre, s itthon feltette a kérdést anyjának: miért kellett nekünk hazajönni, kint talán jobban élhettünk volna? Téged, Szabolccsal együtt magyar földön, magyarként akarunk nevelni. - életének meghatározó elemévé vált. Majd arról beszélt, hogy Budapesten, a Visegrádi utcában próbálkozott először önálló dallamszerzéssel. Kezdeti sikereit szemérmesen elhallgatva, mindjárt az István, a király rockopera bemutatójáról, az ezt követő felemelő élményről beszélt.Elmondta, tulajdonképpen azóta foglalkoztatja, hogyan is zajlik az alkotás folyamata. Ő három rétegződést vélt felfedezni: 1. az alapos ismeret- elsajátítás után bárki írhat maradandó, de rossz darabokat is, 2. Ha az előbbiekhez hangulat is párosul, 3. Csak utólag lehet észrevenni, hogy jó darab született.
Miközben sikert sikerre halmoztak az Illés-, majd a Fonográf együttessel, már azon gondolkodott- folytatta-, hogy mi van a zenén kívül. Ismét szóba hozta az István, a király című rockoperát, s arról beszélt, hogy a bemutatót az un. reformkommunisták engedélyezték, mert Istvánban Kádárt, Koppányban pedig Nagy Imrét vélték felfedezni. Persze, a közönség mindent másképp gondolt, - tette hozzá. Alkotásai hézagos felsorolása közben az Atilla, Isten kardja (1993) című darabhoz érve arról beszélt, hogy egyre inkább kezdte foglalkoztatni, vajon hol állhatott Atilla városa. Az alapos utánjárásból könyv- Az eltűnt ősbuda nyomában (1996)- született. Megemlítette, majd metszetek, térképek és légi felvételek sokaságával bizonyította, hogy munkája nem teljesen egyezik a hivatalos állásponttal. Az egykori krónikákat is megvallatta, s most kifejtette ezekkel kapcsolatos észrevételeit is. Azt nyomatékkal hangsúlyozta, helyismereti kutatások nélkül csak elképzeléseinkre hagyatkozhatnánk.

Szörényi Levente arról is tájékoztatta népes hallgatóságát, hogy Árpád fejedelem temetkezési helyét is keresi. Ennek kapcsán szomorúan jegyezte meg, talán szellemi elitünk hiánya lehet az oka, hogy az ősmagyarság tekintetében a mindenkori hatalmak ellenségesen viselkednek. A magyarságra pedig ráférne már valami katartikus élmény, - tette hozzá- ,ami lehetne akár Petőfi a újratemetése is. Ezzel összefüggésben arra is kitért, hogy hiányolja a nemzeti gondolkodást az erkölcsileg és anyagilag is leszegényedett országban.
Az est folyamán a zenéről nagyon kevés szó esett. Ezt azonban csak azok tették szóvá, akik nem olvasták el alaposan- illetve nem értelmezték- az előadás címét.

-ár
Fotók Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XIII. évfolyamának 24. számában, 2001. december 7-én

AZ ÉTKEZŐK ZÖME ELÉGEDETT AZ ELLÁTÁSSAL

AZ ÉTKEZŐK ZÖME ELÉGEDETT AZ ELLÁTÁSSAL

Egy éve biztosítja Sárvárott- a Nádasdy iskolai konyha révén- az Elamen Kereskedelmi és Vendéglátóipari Rt. a közétkeztetést. Az évforduló kapcsán az érintett felek konzultációt tartottak, és értékelték az elmúlt időszakot.
A jelen lévők közül az önkormányzatot képviselő Gróf István alpolgármestert, az Elamen Rt. Nyugat- magyarországi területi igazgatóját, Ormai Máriát, valamint a két sárvári oktatási intézmény igazgatóját, Hédi Zoltánnét és Kóbor Zoltánt mi is arra kértük, foglalják össze tapasztalataikat.
G. I.: Az elmúlt egy év két igen jól elkülöníthető szakaszra tagozódik: az első novembertől május végéig tartott. Ekkor még az üzemeltetési, menedzselési, szakmai problémák voltak a jellemzőek, és állandó vitáink, nézeteltéréseink voltak a szolgáltatóval. Május végén személycsere történt a konyha élén: ez az utólagos visszajelzések és a tapasztalatok alapján beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Azóta gyakorlatilag minimálisra csökkent a panaszok száma.
2001-ben 12 %-os normatíva- emelést hajtott végre az Elamen Rt. Ez nem nevezhető magasnak, hisz az élelmiszerek nyersanyagárai ennél jóval nagyon mértékben növekedtek. Megjegyzem, hogy hasonló, csekély normaemelést várunk el a szolgáltatótól 2002-ben is.
Néhány apró problémát is felvetettünk: az egyik, hogy a Dózsa György úti melegítő pultrendszert telepítsék át a Gárdonyi iskolába. Erre ígéretet is kaptunk. Felhívtuk továbbá a figyelmet a minőségbiztosítási rendszer alkalmazására, illetve arra, hogy az ÁNTSZ vizsgálatokról gyakoribb tájékoztatást várunk. Ugyanakkor az önkormányzat ígéretet tett, hogy a konyhában kisebb technológiai változtatásokat hajt végre. Ezáltal megoldható lesz például, hogy az 1300 étkező számára szelethúst lehessen sütni. A pénzügyi bizottság elnöke felvetette, hogy módosítsuk a szerződést olyan vonatkozásban, hogy ne csak főző-, hanem a tálaló konyhák rezsiköltsége is az Elamen Rt-t terhelje. Ebben a vonatkozásban további tárgyalások várhatóak. Szeretném még megjegyezni, hogy van egy öttagú élelmezési bizottságunk is. Korrekt, megbízható munkájukra támaszkodva tudja megtenni észrevételeit az önkormányzat....

-M-
Megjelent a Sárvári Hírlap XIII. évfolyamának 23. számában, 2001. november 23-án