NYÁRI ZENEKOMPÓT- BONTÁS A NÁDASDY VÁRBAN- BLUES NAP

Nyári Zenekompót-bontás a Nádasdy-várban – Bluesnap
szöveg és fotók: Gróf István

Találó nevet adott Molnár Andrea művelődésszervező a június utolsó hetében, a vár udvarain megrendezett egyhetes zenei programsorozatnak: Zenekompót zenei fesztivál, utalva a hatnapos rendezvényre hívott, igencsak eltérő stílusú zenéket produkáló előadókra. Hétfőn a 40 éves Makám együttes adott etno-folk koncertet Bognár Szilviával kiegészülve a kisszínpadon, kedden a legendás Kaláka együttes megzenésített versei hangzottak el ugyanitt. A szerdai esti beszámolóm tárgya a blues, de lesz még egy Boney M tribute-koncert Détár Enikő és társai előadásában. Az extravagáns Bëlga zenekar pénteken már a Nagyszínpadon lép fel, a szombati kiemelt napon pedig neves hiphop előadók állnak majd ugyanott, hogy a „kicsiknek és a nagyocskáknak” rappelhessenek.

Az esős idő miatt a szabadtéri előadás ugrott, így a felkonferált két bluesbanda koncertjeire az akusztikailag alaposan feljavított nagyterem lett előkészítve. Elsőként a soproni Craisy Daisy Jug Band lépett fel, akik rendesen hátranyúltak az időben. A szegény feketék bluesát és jazzét, az Egyesült Államok déli részén a múlt század 30-as éveiben népszerű jugot, ragtime-ot, jumpot játszottak, egyszerű hangszereikkel, autentikus hangszerelésben. A jug maga egy házi készítésű ritmushangszer, mely egy üvegből készült köcsög, amit a zenész 2–3 cm-re az ajkától fúj, avagy beledúdol, ezzel adva a jellegzetes zakatoló hangzást és ritmust. A mosódeszka, a washboard szintén egy háztartásból „elcsent” hangszer, ennek a téglalap alakú, nyakba akasztható fémrácsnak egy fémtárggyal való pengetése adja a ritmust az örömzenéhez. Ugyancsak korabeli relikvia a washtub bass, egy primitívebb bőgő, melynek akusztikáját egy lefektetett lavór biztosítja és a kazoo nevű kis fúvóshangszer, ami a fésű alapon zsírpapírt rezgető hazai gyerekmuzsikának – azonos elven működő – amerikai társa, beledúdolva az előadó recsegő szaxofonszerű hangot tud elővarázsolni. Nos, ezekkel a hangszerekkel kiegészítve a gitár, zongora, szájharmonika, dobro gitár arzenált szólalt meg a csapat a közönséget jókedvű lábdobogtatásra ösztönözve. A zenekar Penzel Péter – ének, gitár, kazoo, Tujmer Zoltán – jug, dobok, lábcin, Kádár Tibor – zongora, Schneider Gábor – lavórbőgő és Dobránsky Péter – szájharmonika összeállításban lépett színpadra, kiegészülve a következő zenekar gitárosával, Horváth Tiborral, aki fémtestű, ú.n. dobro gitáron és szájharmonikán játszott velük.
100 évet mentek vissza zenéjükben, kezdésként – stílszerűen – a Jump Band Music című dallal.

A dobos vonzotta leginkább magára a tekinteteket: jobb kezével tartotta a szája elé, és mozgatta előtte a két üveget, melyet tá-tá-szin-kó-pa ritmusban fújt, gondoskodva a korabeli hangulatról. Bal kezével fogta a már jól ismert dobütőt, melyet, a lábdob és lábcin hangsúlyos negyedeket hozó alapjára a többi dobot is megütötte. A bőgősnek nem a jobb, hanem a bal keze volt látványos: az erős, durva húrokat fehér kesztyűjében fogta le a hosszú hangszeren, pengetni viszont a másikkal hagyományosan dolgozott. A következő dalban már country-s hangulat jött át a zenéből, ahol a zongora vitte a főszerepet, majd ragtime-ra kapcsoltak át a fiúk. Somebody Has Stolen My Girl, Valaki ellopta a csajomat – Penzel erős, határozott, jó kiejtéssel énekelt,

közben szólózott is a szája elé erősített kazoo-n, és Tibi is beszállt egy maga elé kapott washboardon ritmust „reszelni”. Igazi nagy tekerések, improvizációk nem rengették meg a koncertjüket, ez a fajta zene nem is erre épül.
Igazi gyöngyszem, a San Francisco Bay Blues következett Péter szépen csillogó énekével, kazoo-játékával kiemelten, majd egy vonatozós dalocska következett, ahol már mind a főszereplő harmonika, mind a zongora egy-egy komolyabb rögtönzéssel is emelte a hangulatot. A Nem ismersz eléggé című, ugyancsak százéves dalban Horváth Tibi slidegitár-szólója emelkedett ki, majd ugrottunk 50 évet előre, és a neves amerikai kocsmadal-énekes, Tom Waits Ice Cream Man Blues című közismertebb dalát hallgattuk meg az énekes-gitáros hangulatot idéző énekével. És maradtunk a 70-es éveknél továbbra is: egy Bob Dylan-társszerzemény, a Rock Me balladáját a Mungo Jerry immár brit country-banda Horváth és Dobránsky jóvoltából két szájharmonikás kérdezz-felelek betétjével követte, majd ismét egy dallamos-dörmögős Tom Waits ballada következett a (mű)sorban. Egy echte Chicago-bluest, Muddy Waters Mojo workin’-jét dörgölték le a vendégzenész Tibi immár elektromos gitárra váltó slide-szólójával emlékezetesen. Az utolsó dal egy nem éppen avantgárd hangzású Velvet Underground kuplé volt, ahol persze a zongora volt a hangulatfelelős, de a pontot az i-re a dal kódájában mind a hat színpadon álló zenész együttszóló kazoo-játéka tette fel. A soproniak az országban egyedüli jug bandként egy régi-régi zenei világot hoztak el a mába úgy, hogy nem sajnálták a sok-sok fáradságot: az eredeti hangzást eredeti hangszerarzenállal tették hitelessé, miközben ragyogó hangulatot is teremtettek.

Immár hazai, szombathelyi csapat következett, a Sárváron is már bemutatkozott Blues Jam. A népes formáció Csombor Ildikó – ének, Horváth Tibor – ének, gitárok, mandolin, szájharmonika, kazoo, Varga Dénes – billentyűk, ének, Keresztesi Krisztián – gitár, Moldvai Tibor – szaxofon, klarinét, Kustos Ervin – szájharmonika, gitár, Kusztor Gergely – basszusgitár, elektromos bőgő, Varga Bernát dobok felállásban, azaz inkább felülésben szerepelt az estén. Rögtön kezdésként a Booker T and The MG’s Green Onions című dögös imstrumentálisát nyomták le, mely a Hammond orgona első bluesban tálalt slágere volt. Dénes elemében volt, jókat rögtönzött az erre a hangszínre beállított hangszerén. Komolyabb rögtönzéseket hallhattunk már a kitűnő hangú énekesnő tolmácsolásában Ma Rainey dalában, a Black Eye Blues-ban: Tibor fémtestű dobro gitárján slide-ozott, míg Károly a klarinétját sikoltatta ötletdúsan. Már Varga Dénes énekelte Eric Clapton Cryin’ című bluesát. A magas tartományok igencsak igénybe vették a torkát, az ujjait ellenben korántsem. Egy hátborzongatóan szép spirituálé, a Wade In The Water következett, melyben Ildikótól hallottuk a szólót, és a Dénes-Tibor alkotta vokál zengett mögötte.

Becsukott szemmel mintha feketék imádkoztak volna, olyan átütő hangulata volt a dinamikailag is váltakozó előadásnak, pláne, hogy mindhárom zenész nagyot rögtönzött gitárján, orgonáján, szaxofonján. Egy slágeresebb Otis Redding dal után ismét az 1930-as évekbe mentünk vissza: Jimmy Rodgers ragtime-ja az első elmozdulás volt a country irányában akkor. A hű tolmácsolás után egy még eredetibb feldolgozás jött a Motherless Child bluesörökzöld lejátszásával. A hangzást sokban emelte Horváth erősített mandolin- és Dénes ezúttal 12 húros akusztikusgitár-játéka. A korai Janis Joplin repertoárból való a koncert második, ezúttal is döbbenetes hangulatú spirituáléjának, a River Jordannek tolmácsolása. Érdekességképpen ezután egy hazai előadó, Berki Tamás dalát, a Békés Express Blues-t adták elő, ahol a főszereplő megint Ildikó volt. Újabb Clapton-nóta, ismét Varga szólóénekével jött, de az ízesítést most Krisztián hozta nylon húros gitárjának szólójával.

A banda sokoldalúságát bizonyítandó ezután egy dögös boogie-woogie (Lewis Jordan: Choo Choo Ch’boogie), egy klasszikus tizenkettes blues (Freddy King: I’m Tore Down) és egy sziklakemény funky-soul hangzott el mind a szólóénekek, a kísérő vokálok, mind a hangszeres szólók vonatkozásában vérprofin megszólaltatva. A befejező szám – az estén másodszor meghallgatva – a San Francisco Bay Blues volt. Ezt most a főnök, Horváth Tibi énekelte, és hogy ne adja ki kezéből a karmesteri pálcát, hosszú és ragyogó herfli- és kazoo-szólót is lenyomott utána.
A blues műfajának népszerűsítését tűzte ki a zenekar az 1999-es magalakulása idején. Ezen az estén is bizonyították, hogy egy tapodtat sem engedtek elhatározásukból. Ritka és megható a borítékolhatóan nem nagy létszámú közönség előtt is a tökéletes odaadás, igyekezet: Tíz! különböző hangszínű húros hangszer várt három beavatottjától azok megszólaltatására, és ugyan ki vette volna észre, hogy a régebben keletkezett számoknál nem bőgőt használ a basszusgitáros. Ez a közönség megbecsülése! Köszönjük ezúton is.
Megjelent a sarvarikum.hu portálon 2024.06.28-án

FÜST A SZEMÉBEN- CSEH TAMÁS EMLÉKEST A WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZBAN

Füst a szemében - Cseh Tamás emlékest a Weöres Sándor Színházban
Gróf István - Fotók: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház

A 60-as évek közepi beat-, majd ennek vége felé a rockzene iránti rajongásom a 70-es évekre már nagyon kiszélesült. Ekkor jött be a folk, a jazz is látókörömbe, ugyanúgy, mint a városi zene, az élén Cseh Tamással. Egy évtizeddel fiatalabb agrármérnök kollégám, Asbóth Lali énekelte dalait a szelestei szarvasmarha-telepre igyekezve: éles fejhangja elnyomta UAZ dzsipünk rettenetes dübörgését. Ekkor figyeltem fel az „egyszálgitárosok" hazai fejedelmére, majd Dévényi Ádámra, Sebő Ferencre és a többiekre. Érdekes, hogy valahol a pesti urbánus körökben volt inkább népszerű ő, pedig tudjuk, lelkében igazi keresztény, és nemzeti elkötelezettségű volt. Városomban, Sárváron az ezredforduló után már többször láthattam, hallhattam élőben is.

Az Évezrednyitó beszélgetéseken, 2003-ban a sárvári Nádasdy vár Dísztermében: Cseh Tamás és e sorok szerzője. (Fotó Novák Zsuzsa)

Születésének 80 évfordulójára készítette el Füst a szemében című műsorát a Vecsei H. Miklós színész (gitár, ének), Szabó Balázs (gitár, ének) és Ratkóczi Huba zenész (elektromos gitár) alkotta trió tavaly, melyet most a szombathelyi Weöres Sándor Színházban adtak elő, teltházzal. A Határvonalak Fesztivál az intézmény másodjára megrendezett programhétvégéje, melyen a színházzal kapcsolatos társművészetekkel épít ki kapcsolatot, így a zenével is. Ezt maga az intézmény igazgatója, Szabó Tibor konferálta fel az előadás előtt.
Mindig is kételkedtem abban, hogy egy Cseh Tamás dalt rajta kívül sikerül-e valakinek hangulatában, mélységében, jellegzetes gesztusaival előadni, senkihez nem hasonlító egyéniségét átvinni. Talán az Ad Libitum együttes 2018-as koncertkörútja - mely Sárvárt is érintette- győzött meg az ellenkezőjéről: a csellista Novák János, mögötte a szintén vérprofi zenész Márta Istvánnal, Kecskeméti Gáborral nagyon hitelesen áthozta a Cseh-Bereményi dalok hangulatát. Nos, ez volt a célja a Vecsei féle csapatnak is, de jóval kötöttebb keretek között.
A legendás énekes-gitáros életét és halálát bemutató életpályának állomásait - kronológiai rendben-, Bérczes László beszélgetőkönyve alapján állították össze az előadók. A 360 oldalas könyvet megjelenése után magam is megvettem, és pár nap alatt ki is olvastam. A művész életének minden fontos pillanata - a kezdetektől az utolsó napokig- előkerült a jóbaráttal történő beszélgetések során, melyekre a rákot diagnosztizáló orvosi konzíliumot követően került sor. (Bevallom, hogy rögtön ezután Bereményi önéletrajzi könyvét, a Magyar Copperfield-et is megszereztem, és azt is viharos gyorsasággal kiolvastam. Ez már egészen más volt, egy befutott író-dalszövegköltő műalkotása, de érdekességekben ez sem szűkölködött.)

Nem tehetek másként, mint végigkövetem a koncert eseményeit, melyek Cseh Tamás életének és halálának történései is egyben. A koncert a megrendítő diagnosztikai bejelentéssel indul, melyet a művész - feldúlt lélekkel- tudomásul vesz. Holnap kezdődik a kemoterápia - közlik vele. Ez egy levél, a borítékja kékes, a keltezés: kelt, Budapest. Cseh Tamás egyes szám első személyben Vecsei hangján, akusztikus gitárján kísérve magát mesél, Bereményi Gézát, a szövegírót és a többi szereplőt Szabó Balázs formálja, aki szintén akusztikus gitárral áll a színpad másik, bal oldalán. Gitárhangzása összetettebb, cizelláltabb, rögtönzésekkel tarkított: profi zenész. A harmadik, Ratkóczi kettőjük között és mögött elektromos gitárját nyüstöli: hol a basszusmeneteket pengeti hangszere alsó húrjain, hol effektjeivel a darab dramaturgiájába segít bele, hol lendületes improvizációival díszíti az alig erősített dobozgitár hangzást. Befelé mész, menj hát bele, be a sötétbe!- fogózkodik a lehetetlenbe Tamás, majd a kiváltó ok, az első cigarettára gyújtás elevenedik fel az építőtáborban: Eszembe jutottál. Pereg Cseh élete, a nehéz indulással (MOM fegyvergyár, segédmunkás, kémkedéssel vádolás), mellette a kellemesebb balatoni csavargások emlékei: Emlékszem, átmentünk Bélatelepről Révfülöpre egy nyári napon, majd az újabb felejthető pokoljárás Perkátán, ahol rajztanár volt, mivel a Képzőre hatodszor sem vették fel: Kéne egy dal, melyben egy ház szerepel, ... Ám mit csináljak, ha e ház nem létezett. Majd, visszatérve a szülői házba, megtörtént a szerencsés váltás: iskolai zenekar, gitározás az amúgy nagyon szerencsétlen időszakban, mikor lépten-nyomon rendőri igazoltatások voltak, és amikor minden fiatal disszidálni akart. Az egyik legszebb balladájuk, a ¾ -es ütemű Születtem Magyarországon következik az együtténeklő, "tűrűrűző" énekesek lélekbemarkoló előadásában. Igen, sokszor jobban átüt az együtténeklés harsánysága a hangzatosabb tercelésnél.

A következő kép megint a zenészlegenda meghatározó találkozása későbbi legbelsőségesebb időtöltésével, az indiánosdival. Menekülés a kutya világból, mely megbetegítette lelkét. Már Iskola utcai albérletében élt Cseh Tamás, amikor az a bizonyos éjszakai taxizás során egymásba botlanak Bereményi Gézával, aki „felfedezi" a gitározó-éneklő társát. Másnap már elkészül az első Antoine és Desiré dal, majd - miután az író hozzáköltözik-, a többi. A világ egyre inkább kitágul: a Kex koncerten való vendég-előadói bemutatkozás, majd egy jól sikerült Viszockij együttzenélés, Jancsó Miklós házibulija után a valódi színre lépés, a Huszonötödik Színházban történő műsora hozott hivatalos elismerést a zenésznek, mindössze 29 évesen. Ne hagyjon így élni, alkotómunka vár tehetségemre - éneklik Szabó Balázsék a Presszó c. Cseh- Bereményi hangulatjelentésben. Majd ível tovább a karrier: találkoznak Másik János zongorista- gitáros- énekessel, aki megfűszerezi mindkettőjük munkáit, és 1977-ben megszületett első lemezük anyaga, a Levél nővéremnek. Erről az egyik legismertebb dalt hallhattuk, a Budapestet: Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk, maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk? Vecsei hangja nem erős, inkább „színészes", Szabóé kiforrottabb, de vékonyabb Csehénél. És élvezetes. A kicsi ember erős orgánuma azért utánozhatatlannak bizonyult.
Szerelem. Fontos állapot Tamás életében. A dalaikban megénekli ezeket is. Antoine-t és Desirét fújja a szél, Előre dőlve közlekednek - hallhattuk az 1978-as lemezük címadó szerzeményét Vecsei- Szabó lelkes tolmácsolásában. Tamás életében drámai pillanat volt, amikor Bereményi bejelentette, hogy nem ír több szöveget neki. Nehezen tudta pótolni őt, de Csengey Dénes költő-politikus színre lépésével ez megtörtént. A Mélyrepülés c. alkotásuk maradandó lett. A politika-szabadságvárás témaköréből a Suttogó dallal és a már Bereményi írta, közismertebb Váróterem cíművel demonstrálták: Fejemből nem megy ki az az az éjféli váróterem. Te aludtál, én ültem, így vártuk a csatlakozást. Ahogy Tamás mondta, Dénes olyan, mint a magyar pallos, Géza pedig, mint a francia tőr. Az utóbbi visszatérésére hét évet kellett várnia a zenésznek: ismét Bereményi volt az, aki kezdeményezett. Ahogy az író mondta ekkor, kapcsolatuk több is meg kevesebb is a baráltságnál.

Ismét a Bérczes- féle életrajzkötetből kaptunk részleteket, amiből a halál közeledtével az indiánok halálvárását tolmácsolta Vecsei szuggesztív módon, majd az ide-oda csapongó gondolatok megint a nőknél állapodtak meg: a csajozások, Anna, a nagy szerelem, majd Évával, Cseh későbbi feleségével történő találkozásuk történetét adták elő a csillaghegyi uszoda HÉV- megállójában. Egy rövid viccmesélést, melyet a gitáros „repertoárjából" Szabó Balázs és Vecsei Miklós felváltva tolmácsoltak, ismét komoly filozofálásba torkollt. A Jobbik részem című 6/8-os szárnyaló dalt Balázs énekhangja dobta fel: Belőlem valaki útra vált, Útra jobbik részem, kiment belőlem, itt hagyott csak úgy észrevétlen. A halálvárás a témája az Arthur Rimbaud elutazik című dalnak is: Utazol, Arthur, letelt az évad..., majd istenhitéről szól Vecsei hangján a zenész, aki 30 évesen, a krisztinavárosi templomba betérve lett hitetlenből hívő: Micsoda útjaim voltak nekem...Érdekes, hogy a fütyüléssel milyen gyakran és bátran élt Cseh Tamás: változatosabbá, teltebbé lettek ezáltal dalai, ezt az est előadói is bemutatták.
A Bérczes- könyv soraival ért véget az előadás: az előadók idézték a zenész utolsó mondatait, amelyet élete utolsó éveiben romosan megvásárolt, és felújított bakonybéli bikaistálló mellett mondott riporterének élénk madárfüttyölés közepette: Hát egy csoda, igen, ez most, amikor majd elmegyünk...és még mindig szép.
A ráadásra visszatapsolt előadók elmondták, hogy ötvenedszer játsszák ezt a zenés darabot, de még most is minden előadás megérinti őket. Ötödik levél és a Minden álmomban c. Cseh Tamás-dalokkal búcsúztak a zenészek, végül a Csönded vagyok cíművel tették el hangszereiket. ...dicsérő éneked én nem leszek, mi mást is lehetnék: csak csönd neked. A színültig telt nézőtérről nehezen állt fel a közönség: Cseh Tamás szelleme ott lebegett a széksorok között, megnehezítve a távozást.
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2024.06.01-én