Az amerikai fehér bluesmenek két utat választhatnak. Vagy az autentikus blues elkötelezettjeiként igyekeznek minél jobban megközelíteni annak stílusát, hangulatát, mint azt John Hammond is kitűnően teszi még manapság is, vagy a brit John Mayall nyomdokain elindulva, a magas tenor hangot nem szégyellve, a blues interpretálását fehér ember módjára teszik. Nos, Reuben David Egan ez utóbbiak táborába tartozik, ámbár tősgyökeres amerikai. Louisiana államban, Lafayette-ben született a jövőre a hatvanat éppen betöltő, de már ősz zongorista-énekes, aki a ’90-es években komponistaként lépett ki az ismeretlenség homályából. Megírta többek között a dögös Wake Up Callt az említett Mayall, a First You Cry című dalt Percy Sledge számára, de a kivételes hangú Sledge mellett a szintén fekete soul-blues énekesek, Solomon Burke vagy Jimmy Witherspoon is megtiszteltetésnek vették tőle dalokat énekelni. A Please No More című szerzeményét a brit Joe Cocker és az egykori amerikai blues díva, Etta James is repertoárjára vette. Legutóbb 2008-ban Irma Thomas és Marcia Ball részére írt dalokat aktuális lemezeikre. Egan közben a billentyűk mögé ült, először a tradicionális cajunt a R&B, jazz, rock és zydeco muzsikával ötvöző Filé nevű formációhoz, majd a kilencfős szupergrouphoz, a Lil' Band O' Goldhoz csatlakozott. 2001 óta szólóelőadóként tevékenykedik, az elmúlt években két önálló albumot adott ki, és most, júliusban, a neve alatt, a harmadikat.A csont nélküli, tiszta dallamokat felvonultató lemezen a zongorista, énekes és zeneszerző mellett Joe McMahan gitáros, Ron Eoff basszusgitáros és Sipos Misi (no, nem a Muzsikás prímása) dobos játszik, valamint néhány vendégmuzsikus is meghívásra került. A That’s A Big Ol' Hurt címet viselő lassú, dögös Mayallos blueszal nyit a tizenkétszámos CD, közepén David ragyogó zongora imprójával. A Call Your Children Home a funkys ritmikájával ugyancsak kitűnő dal, Lil’ Bucks Senegal ismert zydeco gitáros közreműködésével. A lemez egyik legjobbja az Outta Mississippi című őrület, amit a szintén vendégzenész Dickie Landry avantgarde szaxofon játéka tesz még érdekesebbé. Néhány lassú blues, mint a Blues How They Linger, a The Outside, a Sad Sad Satisfaction, a Rootbeer Baby mellett, melyekben Egan jazzes zongorajátéka a meghatározó, kellemes meglepetés az album talán legjobb száma, a zydeco hangszerelésű Dance To The Blues With Me. David Egan könnyű, lágy, mondhatni meleg tenorja itt kimondottan élvezetes. A One Foot In The Bayou-t David még 1996-ban írta Tab Benoit számára, de a zongoraszólóval megspékelt boogie jót tett ennek a lemeznek is. A Funky Dreams című Lil’ Bucks Senegal gitározta dal ismét a New Orleansban született zydeco stílusjegyeit viseli magán: szürreális szöveg, woodoo érzések, jellegzetes ritmusok. Kitűnő szerzemény. Két jó értelemben vett sláger is felkerült az albumra: a Dead End Friend memphisi soulos hangulatú, a lemezt záró Every Tear azonban már-már édeskés. Ez azonban nem rontja el az anyag hangulatát - azt Roosevelt Sykes szelleme uralja. Ezzel a kiadvánnyal a dalszerző David Egant utolérte a zenész David Egan. Dolgozzon még sokáig!
Rhonda Sue Records, 2013
Gróf István
megjelent a www.bluesvan.hu portálon 2013.08.28-án
