2018. május 11., péntek

EUROPUS- A GRENCSÓ COLLECTIVE SPECIAL 5 KONCERTJE A SÁRVÁRI VÁR DÍSZTERMÉBEN

Europus – A Grencsó Collective Special 5 koncertje a vár dísztermében

2018-05-11 Feltöltő: Sárvárikum

A majdnem napjára két éve ismét Sárvárra látogató Grencsó Kollektíva hangversenye volt a vasi fürdőváros Valami Jazz sorozatának idei első alkalma. A nemrég nyugdíjba vonult Markó Péter, a program szervezője, motorja, a 12 esztendős sorozat utolsó évét indította útjára ezzel az előadással.
Az átvariált, vendégművésszel kiegészített, hattagú Grencsó Kollektíva a Grencsó Collective Special 5 nevet vette fel erre a tavaszra, hiszen, mint megtudtuk, ez volt a debütáló koncertje annak a sorozatnak, amely napok múlva Budapesten, több előadás keretében zajlik majd, és az „összeérett” muzsika egy lemezfelvétellel fog záródni. A zenekarvezető szakmai életútját a tavalyelőtti tudósításban végigkövettük, de ezt mindenképpen ki kell egészíteni azzal, hogy a rendkívül termékeny, megvalósítandó ötletekben egyre inkább szárnyaló, és – ami a lényeg –, elismert jazz-zenész azóta 5 (!!) hanghordozót adott ki Bolcsó Bálinttal, Dukay Barnabással, az itt fellépő Kovács Tickmayer Istvánnal, a Kollektívával egyetemben.
A sárvári esten, melyen – talán e műfajban régen tartott előadás miatti „kiéheztetésnek”, de a fürdővárosnak köszönhető „beesett” hallgatóknak is köszönhetően – majdnem telt ház volt, és voltak szakértők is szép számmal közöttük.
A gyönyörű freskókkal telt díszterem szokott helyén, (mert hisz’ ott van a zongora) azaz a torony felőli oldalon felálló zenekar két fúvós-szólistája elől, – középen az amerikai vendégzenész, Ken Vandermark, tőle balra Grencsó István – helyezkedett el, míg mögöttük – szokatlan megoldással – a két bőgős, Benkő Róbert és a Grencsóval szintén összeszokott fiatal zenész, Hock Ernő. Jobbra, a teljesen felnyitott zongoránál Kovács Tickmayer István ült, átellenben, a reneszánsz kályha előtt pedig a szintén régóta zenésztárs, Miklós Szilveszter ütős.
Kezdésként egy szabad improvizációval „rohanták” le a részben megilletődött hallgatóságot, jelezve: a ma este a free-jazz jegyében fog eltelni. A két szaxofon kíséret nélkül, kortárs zenei jegyeket idéző kórusaival kezdett először, majd a többiek is beszálltak.
Kár – és ez az egész koncertre vonatkozik –, hogy a zongora még így, kinyitva sem hallatszott jól, a fúvósok és a dob elnyomta hangját, és csak a szólórészeknél, a kiállásoknál lehetett élvezni Kovács játékát.
Miklós filces verői után két kendővel (!) szólaltatta meg a dobokat, cineket, mire elővette a „rendeseket” is. A hangszereket sűrűn cserélő fúvósok a szám végén fuvola-klarinét felállásban fecsegtek egymással, az első ránézésre inkább egy élelmiszerbolti üzletvezetőnek, mint jazzernek kinéző amerikai pedig egy ötletdús klarinétrögtönzéssel tette emlékezetessé a nótát. A következő balladában már felfedezhető volt a két bőgő különböző megszólalása is: Benkő inkább vonóval, Hock pedig pengetve szólaltatta meg. A hangszín-beli különbség a beígért basszusgitár elmaradása miatt még inkább érezhető lett volna, de ez nekünk nem adatott meg. Talán majd a pestieknek.
Szilveszter különösen elemében volt az este, tucatjával használta a kiegészítő hangszereket, melyeket dobjaival együtt ütött, könyökölt, simogatott, taposott, rengeteg hangszínt megszólaltatva ezáltal. Ismét Ken volt az, aki szaxiszólójával kivívta a kezdetben még nehezen visszajelző közönség tapsát. Egy izgalmas dobszóló vezetett át Vandenmark Curtain című bop-jába, mely izgalmas, gyors ritmusával alaposan felélénkítette a hallgatóságot. Az opusban ezúttal vendég Pista szólója volt csúcspont: alaposan megtekerte tenorját jó Sonny Rollins-osan, de jutott az improvizáció lehetőségéből Ernőnek, a most jól hallható zongoráján Istvánnak is Ken szaggatott, Colemanes szaximenete mellett.
A karmesteri posztot felvevő Szilveszter a ¾-eket levezényelve indította útjára a My Your Will be Done című Grencsó-szkeccset, amely halk, visszafogott, akusztikus formában lett felvázolva. Kortárs remekmű, kottából játszandó hangulatmuzsika – talán az elmúlásról szól –, az ötleteléseknek, rögtönzéseknek nem való. Ken klarinétszólója volt az átmenet az utolsó, a Running Fence című sajátjához. Avantgárd zene a javából, melyben Grencsó elmélkedett tenorján keresztül, majd utána a chicagói tette ezt átláthatóbban klarinétján. Érdekes, és élvezetes volt a két bőgős egy időben játszott szólója is.
A bő egyórás koncert után a szűnni nem akaró tapsra reagálva egy 15 másodperces rövid groteszket játszott el a speciális kollektíva, de ezzel nem fogták be a közönség száját. Az újbóli kijövetelkor hangról hangra megkomponált, kerek, immár másfél perces ráadást adtak. Kíváncsian várjuk a koncert anyagából készült lemezt az idén ősszel-télen. Egy vásárlója már biztosan lesz.

Gróf István
Fotók: Dr. Kereszty Gábor
megjelent a www.sarvarikum.hu portálon, majd a www.jazzma.hu portálon 2018.05.11-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése