2014. január 17., péntek

85 órányi Magyarock- a '60-as, '70-es évek hazai beat--, és rockzenéje a Nap Rádióban

85 órányi Magyarock - a 60-as, 70-es évek hazai beat-, és rockzenéje a Nap Rádióban

2014.01.17. - Büki László 'Harlequin' - Fotó: Gróf István

"Magyarock" címmel Gróf István ötödik rádióműsorában a ’60-as, ’70-es évek magyar beat-, és rockzenéje kerül fókuszba. Elmondása szerint a mostani lesz talán a legnehezebb, ám ahogy eddigi műsoraiból, megírt publikációiból is kiderült, a személyes élmény az, amelyik hitelessé, őszintévé, egyúttal érdekessé is teszi a produkciót. Az első adás január 19-én, este 22 órai kezdettel hangzik el a 94.1-en. Beszélgetésünkben felvillantja a műsor fejezeteit és némi háttérinfót is kapunk a sorozat születéséről.

Vaskarika: Hogyan jött az ötlet az új rádióműsorodhoz?
Gróf István: Tavaly, 2013. nyarán lett vége az előző sorozatomnak, a „Beat-Story-nak", amikor Boronkay Guszti, a Nap Rádió vezetője megemlítette, hogy a britek után az 50 éve kezdődött hazai beat-, és rockzene születéséről sem ártana egy műsorsorozatot összehozni. Három hónap gondolkodás után igent mondtam: az új műsor első adása január 19-én este 22 órai kezdettel hangzik el a 94.1-en, ez Vas megyében közvetlenül, és online is fogható a Nap Rádióban.
VK: Mely fontosabb korszakokat mutatod be ezekben a műsorokban?
GI: Az első 6 adás még az előzményekről fog szólni. Vámosi Jánostól Elvis Presley-en, Korda Györgyön, a Benkó Dixiland-en, a rock and roll klubokon keresztül a Luxemburg-koppintásokig mutatom be azt, hogy milyen állóvízbe kavart be a beat-forradalom 1963-64-ben.
A második részben a megalakuló hazai beategyüttesek, szólisták kerülnek bemutatásra, persze megfelelő hangsúllyal: Neményi Béla Atlantisza, Komár Laci Scampolója egy-egy, az Illés és az Omega négy-négy, Koncz Zsuzsa pedig két és fél adással.
A harmadik rész a Színes ceruzák címet viseli, és a 60-as évek végének valóban színes palettáját mutatja be Kovács Katitól a korai Hungárián, Dinnyés Jóskán, Tolcsvayékon, a Kex-en, a Syriuson keresztül a Gemini-ig, amikor száz viruló szálra szakadt a beatzene.
A negyedik részben az angol mintára nálunk is kettészakadt rock és popzene szerepel. Nos, ebben azok a bandák, szólisták is megszólalnak, akik a könnyebb, populárisabb utat választották, de az ekkor megalakuló supergroup-ok, a progresszívek és a folk-rockot játszók is itt kapnak szót és hangot.
Az ötödik részben a megszülető harsány hazai rockhullám képviselői - Piramis, Edda, Nagy Feró, HBB - következnek, míg az utolsó részben a 70-es évek végének még színesebb kavalkádján a sor: a disco, a new wave, a punk, a blues, a rock and roll reneszánsz megjelenésével zárul a 85 részesre tervezett sorozat.
Az adásokban 6-8 percben az előadókról, azok munkásságáról, az adott kor társadalmi körülményeiről, néha nem közismert érdekességekről esik szó, míg 50 perc a muzsikáé.
VK: Hogyan sikerült beszerezni a zenéket?
GI: Három forrásból. Egyrészt saját CD-ről, lemezeimből, másrészt baráti körből származó felvételekből, végül igénybe veszem a modern technika adta lehetőséget: a ritkaságok fellelhetőek és letölthetőek a Youtube-ról. Tavaly vásároltam egy vinyl- lemezeket lejátszó masinát, melyről számítógépre lehet menteni digitalizált formában a számokat, sőt, „recsegés-mentessé" is lehet tenni őket.
VK: Hányadik műsorod lesz ez már? Az adások összeállítása Nálad most már - mondhatni - rutinszerűen megy?
GI: Hát, igen! Ez lesz az ötödik a sorban. A zenék műsorba szerkesztése az első, és legfontosabb feladat, mely alapos zenei felkészültséget kíván. A szakkönyvek, a lemezborítók és újabban az internet adta információk beépítése után a zenére szabom a szöveget, így másfél-két nap alatt megszülethet egy komplett adás.
2007. január elején indult első rádiósorozatom a szombathelyi központú, sárvári Isis Rádióban, amikor fő érdeklődési területem, a blues műfajában készítettem egy 62 részes műsort - haveri alapon - Pehi Laci felkérésére. A „Blues Mesterei" otthon nagy siker lett, sok jó visszajelzést kaptam a környezetemből akkor. 2008 tavaszán a Rádió Szombathely következett: itt a blues műsoromat, a „Blues Bűvöletében" címűt újabb anyagok beszerzése után 74 részesre bővítettem. 2009 tavaszától 2010 szilveszteréig ment le az ugyancsak a blues történetét kronológiailag bemutató „Blues Varázs" c. sorozatom a soproni Nap Rádióban, immár 84 adásban. 2012. januártól 2013 júniusáig ugyancsak a soproniak felkérésére készítettem egy új sorozatot „Beat Story - Brit beat a 60-as években" címmel, mely 67 adást tartalmazott.
A mostani lesz talán a legnehezebb, mert bár a történések egy részének aktív átélője, résztvevője voltam, sok olyan területet is érintenem kell, amely nem volt eddig a látókörömben. Mint az eddigi műsoraimból, megírt publikációimból is kiderül, szerintem a személyes élmény az, amelyik hitelessé, őszintévé, egyúttal érdekessé is teszi a produkciót. Remélem, sokan belekóstolnak az új műsorba, hogy azután folyamatosan hallgassák is!

Megjelent a vaskarika.hu portálon 2014. 01.17-én
**************************************************************************************

MAGYAROCK
A 60-s, 70-s ÉVEK HAZAI BEAT-, ÉS ROCKZENÉJE

I. ELŐZMÉNYEK

1. az 50-s évek magyar tánczenéje 2. a korai 60-s évek külföldi tánczenéje
3. a korai 60-s évek magyar tánczenéje 4. a klubrendszer kialakulása, jazz, rock’n’roll klubok
5. koppintások a Radio Luxembourg-ról

II. A MAGYAR BEAT MEGSZÜLETÉSE

6. Atlantis 7. Kék csillag, Bajtala, Echo
8. Beat-zenekarok a 60-as években 9. Illés: a korai évek
10. Illés: a befutás 11. Illés: állami beat-zenekar 12. Illés: a kései évek
13. Omega: a korai évek, Wittek Mari 14 .Omega: A befutás Presserrel
15. Omega: Hard-rock 16. Omega: Space-rock, nosztalgia
17. Metro 18. Scampolo 19. Liversing, Dogs, Meteor 20. Koncz Zsuzsa 60-as évek
21. Koncz Zsuzsa 70-es évek 22. Koncz Zsuzsa 80-as évek+ ős Syrius
23. Zalatnay Sarolta

III. A 60-S ÉVEK VÉGE- SZÍNES CERUZÁK

24. A nagy táncdalfesztiválok (66-72) 25. slágerbeat: Pannónia, Juventus
26. slágerbeat: Express 27. Kovács Kati-korai évek 28. Kovács Kati- kései évek
29. Hungária 30. Neoton 31. Atlasz 32. pol-beat: Dinnyés József, Gerilla
33. folk-beat: Tolcsvay-testvérek 34. angol példa: Radics Béla, Sakk-matt, Tűzkerék
35. underground: Kex 36. jazz-rock: Syrius 37. jazz-rock: Rákfogó, Bontovics Kati
38. jazz-rock: Mini 39. Az Ifjúsági Park aranyévei 40. Bergendy
41. Máthé Péter 42. Non Stop 43. Gemini

IV. A ROCK ÉS A POP KETTÉVÁLIK, a 70-s évek eleje

44. slágergyártók: Corvina, Apostol 45. szupergrupok: LGT (71-75)
46. szupergrupok: LGT (76-napjainkig) 47. I. pop-musicalünk: Képzelt riport
48. szupergrupok: Taurus 49. szupergrupok: Skorpió
50. slágerénekes szólisták (Ihász, Payer, Delhusa, stb.)
51. folk- zene: Sebő, Muzsikás, Vujicsics- együttesek
52. Értelmiségi sanzonok: Cseh Tamás 53. a vidék: Color 54. a vidék: East
55. kölyök Generál 56. Olympia -Generál + Charlie 57. magyar country: Fonográf I.
58. Fonográf II. 59. magyar country: Bojtorján 60. magyar country: 100 Folk Celsius
61. Szörényi Levente 62. Bródy János 63. I. rock operánk: István, a király
64. Illés Lajos 65. Zorán 66. Katona Klári 67. nagy szövegírók: Adamis Anna
68. nagy szövegírók: Horváth Attila, Dusán 69. Cserháti Zsuzsa 70. Victor Máté

V. ROCK HULLÁM- a 70-s évek

71. Piramis 72. Beatrice & Nagy Feró I.73. Beatrice & Nagy Feró II.
74. P. Mobil I.75. P. Mobil II. & P. Boksz 76. Karthago 77. V’Moto Rock
78. Edda korai évek 79. Edda kései évek 80. Dinamit, P. Box
81. Korál, Balázs Fecó 82. Hobó Blues Band- korai évek
83. Hobo Blues Band- máig 84. Bikini

VI. POP ZENEI KALEIDOSZKÓP, bekóstoló a 80-as évekbe

85. disco sztárok -Neoton Família, Szűcs Judit, Kati & Kerek Perec
86. új hullám: KFT 87. új hullám: Európa Kiadó, stb.
88. a hazai punk kialakulása 89. a hazai blues kialakulása: Vas Zoli, Palermo,
90. a rock’n’roll feltámadása-Hungária, Dolly Roll, Komár László

A műsor- sorozat 2014. január 19-től 2015. október 15-ig ment, 90 részben, vasárnap, később csütörtök este 22 órai kezdettel, 58-62 perces időtartammal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése