2008. szeptember 26., péntek

EGY ELÉG MESSZIRŐL ÉRKEZETT EMBER- POZSGAY IMRE

EGY "ELÉG MESSZIRŐL ÉRKEZETT" EMBER-
POZSGAY IMRE A KATEDRÁT VÁLASZTOTTA AZ AKTÍV POLITIZÁLÁS HELYETT

Pozsgay Imre politikus, politológus előadásával folytatódott szeptember 19-én az Évezrednyitó beszélgetések című sorozat a vár dísztermében. A házigazda Gróf István ez alkalommal tehát nem a megszokott konzervatív vonulatból választott vendéget, az egykori állampárt reformszárnyának prominensére mégis sokan voltak kíváncsiak.
Hosszú út vezetett a budapesti Lenin Intézet történelem- marxizmus- leninizmus szakon szerzett diplomától a különböző párt és állami funkciókon keresztül a rendszerváltozás egyik jelentős alakjává válásáig, a köztársasági- elnök- jelölésig, Pozsgay Imre életében. 1957 és 1989 között több mint három évtized telt el. 32 év, mely nagyban meghatározta az ország XX. századi történelmét. Pozsgay Imre ott volt több jelentős sorsfordulónál, a legutolsóból, a rendszerváltozásból pedig rendesen kivette a részét. Ő mondta ki először az állampártban, hogy 1956 nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt, aztán ott állt Nagy Imre és mártírtársai koporsói mellett az 1989-es újratemetésen.
Ami akkor politika volt, az ma már történelem. Pozsgay szerint pedig a húsz évvel ezelőtti remény- sorozat legjelentősebb eleme az volt, hogy békésen sikerült megoldani egy olyan problémát, amely máshol véres konfliktusba, polgárháborúba torkollott. Érdekes módon azonban a későbbi gondokat éppen ez a békés átmenet szülte, mert elnézésekkel, kompromisszumokkal, néha önfeladással járt, mégis sikerült elérni azt, hogy a rendszerváltoztatók leváltották a diktatúra intézményrendszerét, s helyette új köztársaságot teremtettek.
A másik fontos vívmánya a nemzeti függetlenség és az állami szuverenitás visszanyerése volt- hangoztatta az előadó, aki saját bevallása szerint "elég messziről" érkezett a rendszerváltozás feladataihoz, ezért jól látta (látja) annak hibáit is. Pozsgay Imre ugyanis akkor a bűnösök felelősségre vonása mellett kardoskodott, elsősorban annak érdekében, hogy az egész ország ne érezze bűnösnek magát. Ez a lehetőség azonban kimaradt, a döntéshozók elszalasztották a történelmi pillanatot. Ugyanez történt a nemzeti leltárral is. Az sem készült el, így jelentős értékeket herdáltak el olyan emberek, akik a maguk szempontjából jókor voltak jó helyen.
Az elkövetett hibák közé tartozott még az is, hogy nem volt nemzeti egység és egyetértés a külpolitika és a nemzetközi kapcsolatok területén, ezért fordulhatott elő az, hogy ma is csak "kóválygunk" a világban, - mondta z egykori politikus, aki ma már csak külső szemlélője a politikának. A 75 éves professzor ugyanis főállásban tanít, így nem használhatja kortesfórumként a katedrát, de a kalucsnival és az esernyővel együtt nem hagyja a világnézetét az előadóterem ajtaja előtt. Ha a hallgatók kérdéseket vetnek fel, megválaszolja azokat. A jelen aktuális politikai küzdelmei azonban nem kerülhetnek be a tanterembe, ami nem minden szempontból jó dolog az ősz tanár szerint. A mai fiatalok többsége ugyanis távol tartja magát a közélettől, pedig a gondok megoldása a jövőben az ő feladatuk lesz- zárta gondolatait Pozsgay Imre.

Rátz
Fotók: Pajor András
Megjelent a Sárvári hírlap XX. évfolyamának 18. számában, 2008. szeptember 26-án

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése